Új-mexikói útinapló(1)

Molnár Miriam  2004.9.8. 7:56

New York-i munkatársunk érdekességekben gazdag, és megkapóan személyes hangú útinaplóját folytatásokban közöljük.

1.nap
Az idei vakációnk úgy kezdődik, hogy majdnem lekéssük a repülőgépet. A La Guardia reptérre haladnánk Brooklyn-ból -- ha nem lenne olyan hatalmas forgalmi dugó. A csend az autóban, míg negyven percig egy helyben állunk a dugóban, nagyon lehangoló és már-már vészjósló. Végre, amikor lépésben elhagyjuk a biztonsági pontot, ahol a teherautókat vizsgálják, mielőtt felmennének a Williamsburg-hídra Manhattan felé, a sztráda megnyílik előttünk, és mi teljes gőzzel hajtunk. Valamilyen csoda folytan tíz perc alatt kiérünk a reptérre. Ekkor még harmincöt percünk van arra, hogy leadjuk a csomagjainkat és átessünk a biztonsági vizsgálaton. Barátnőm sokat utazik, miáltal kiérdemelt egy arany kis kártyát, amely várakozás nélkül átjuttat minket minden sor elejére, és így a beszállás megkezdésére éppen odaérünk a kapunkhoz.

New York-ból Cincinnati-be repülünk (1,5 óra) és onnan, egy gyors ebéd után Albuquerque-be (2,5) óra. Albuquerque repülőtere szépen belesimul a környezetbe. Az épületek falai olyan színűek, mint a környező táj, minden szép, tiszta és rendezett. Az autókölcsönző külön kis termináljához egy ingyenes busz szállít. A sofőr szó nélkül felrakja a bőröndöket -- és meg borravalót sem kap. Az út öt percig tart. A terminál – egy adobe stílusú hosszú ház – több nagy autókölcsönzőnek ad otthont. A papírmunka elintézése után kapunk egy üveg ásványvizet, és már nézegetjük is a kis, fehér autónkat. A kölcsönzős pasi megpróbál mindenféle biztosításra rábeszélni, de mi ellenállunk. (Azt mondta például, hogy Új-Mexikóban az autósok többségének nincs biztosítása, és hogy az úgynevezett „senki hibája” szabály érvényes. Nem vagyok biztos benne, mit is jelent ez pontosan, mert a pasi képtelen rendesen megmagyarázni. Mindenesetre kitartott amellett, hogy ha bárki belénk hajt, vagy egy kavics rácsapódik a szélvédőre, azt majd nekünk kell megfizetnünk: vagy készpénzben, vagy a biztosításunkon keresztül. Az egész nagyon furcsán hangzott.) Útközben Taos felé jövünk rá, hogy a tudálékos pasi néhány fontos dolgot elfelejtett közölni. Például, hogy ennek a típusnak nincs abs-kormánya, hogy ez az autó nem szeret hegynek felfele menni, és hogy a légkondi nem nagyon működik.

Az út Albuquerque-ból Taos felé Santa Fé-n keresztül vezet. Alig van forgalom, a látvány lenyűgöző, a természet gyönyörű. Egy-egy hegytetőről több kilométerre ellátni a távoli messzeségbe, ahol további hegyek vonulnak, és a száraz, kopár magas sivatag tündököl. Mivel nem először vagyunk itt, megállunk a kedvenc helyeinken, ámuldozunk és fényképezünk.

Vacsoraidőre érkezünk Taosba. A kis városka üresnek látszik, nincsenek turisták, csak elvétve látunk embereket a boltokban. Mivel nem tartozunk azok közé, akiknek „jól megy”, ingyen szállunk meg egyik ismerősünk házában, és étteremben csak ebéd idején étkezünk, az első napot kivéve. Ráadásul a legolcsóbb szupermarketban vásárolunk reggelit és vacsorát.

Az ismerősünk, Cynthia nyaralója két részre van osztva. Mindkettőben van egy-egy nappali, konyha, fürdőszoba, háló- és dolgozószoba. Az egyik részt bérlők lakják, a másik rész pedig Cynthia és barátai „menedéke”. A barátok gyakran és szívesen jönnek ide, a taoszi indiánok szent hegyéhez, pihenni, írni, olvasni vagy festeni. A házban található naplóból kiderül, ki, mikor és milyen élményekkel töltötte itt a napjait. Mivel a ház e részét február óta lakták, a pókok vették birtokukba. Így az első dolgunk, hogy eltávolítsuk az élő és holt pókokat, főleg a fürdőszobából. Érdekes: a pókok nagy tömegben választották a fürdőkádat és annak környékét otthonuknak, ahol aztán éhen haltak.

Új-Mexikóban július és augusztus a monszun időszaka. Majdnem minden reggel ragyogó napsütésre ébredünk, de délutánra a hegyek mögül előbújnak a kis fehér tornyos felhők, amelyek később megnőnek, majd megszürkülnek, és a legtöbbször heves záport vagy nagy vihart okoznak. A mi első esténk esőmentes. A Deli nevű étteremben vacsorázunk, ahol egy évvel ezelőtt egy magyarul beszélő pincérnő szolgált ki bennünket. Most fiatal amerikai pincérek futkosnak körülöttünk. Kevés vendég lévén, sok figyelmet szentelnek nekünk is. Némileg sokkolva vesszük tudomásul, hogy az éttermek árai a manhattaniekével versengenek. Az ételek színvonala és a választék viszont mesze elmarad a New York-ban megszokottól.

Vacsora után sétálni indulunk a főtér felé. Pár lépés megtétele után furcsa zene hallatszik: német sörsátor zene és mexikói spanyol szavak furcsa keveréke. Követjük a zene hangjait, és pár lépés után elég bizarr látvány tárul elénk. Az egyik helyi templom előtt nagy tömeg áll. Egy koporsót raknak éppen egy autóba. A zenén túl asszonyok zokogása hallatszik még -- és a naplemente bíborszínűre festi az eget a templom mögött...

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés