Gellérthegy – Bálint-napra

Oriskó Norbert  2007.2.14. 10:28

Brúnó és Zsófi kapcsolata „tiltott gyümölcs” volt, mindketten tudták, ha folytatják, előbb-utóbb elveszti édes ízét…

…még akkor is, ha azt mindketten életük legnagyobb szerelmének tartották. Elszánták magukat a szakításra – minden észérv ez mellett szólt. Ám megadták a módját a búcsúnak. Ráadásul Bálint-nap is volt, a gellérthegyi szállodában csendben bontogatták ki az egymástól kapott kis ajándékokat.
-- Ezenkívül neked ajándékozom a Gellérthegyet... — szólt a lány.
Brúnó tudta, Zsófi hogy érti ezt. Azt jelenti, ha bármikor, bárhol a Gellérthegyet látja, akkor ő fog róla az eszébe jutni.
-- Köszönöm, de hadd legyen úgy, hogy közösen adjuk egymásnak – válaszolta.

Az élet ment tovább, külön utakon. Fél év is eltelt már, egyszer csak megcsörrent a telefon Brúnó munkahelyi asztalán. „Most voltam moziban, a film elején képeket mutattak madártávlatból, Budapestről, majd megjelent a Gellérthegy. Összeszorult a szívem, az egész filmből másra nem is emlékszem” – hallotta a telefonkagylóban.

Újabb évek teltek el, nem volt több jelzés. Egy tavaszi napon azonban Brúnó egy kávéház ablakából kitekintve alig akart hinni a szemének: „De hiszen aki ott jön, az ő!”. Már-már felkelt a szélről, ám Zsófi közben odaért ahhoz a helyhez, ahol a fiú autója állt. Ugyanaz az autó, mint amivel a Gellérthegyre is elmentek. Zsófi egy pillanatra megtorpant, megállt, majd enyhén megrántotta a vállát, és továbbment. Brúnó lassan visszaült a helyére.

Eljött a nyár, új szerelmet hozva. Brúnó kedvesével egy zűrös, rohanással teli budapesti napot tudtak maguk mögött. „Vigyél most egy csendes, romantikus helyre” – kérte őt Enikő. A Szabadsághíd lábánál voltak, a fiú felnézett: Gellérthegy! Édes emlékek és keserűség egyszerre keveredtek az agyában: „most megfizetek, és másnak adom ezt a hegyet.”

– Nos, tudsz valami jó helyet? – noszogatta őt Enikő. Brúnó a lány szemébe nézett, és örömteli mosoly suhant át az arcán. „De hiszen nagyon jó így, ahogy van” – gondolta. Majd felnézett a hegyre: „Nekem már nem kell, de maradjon mindörökre az övé!” – mondta magában, majd átkarolta Enikő derekát és elindultak a Margitsziget felé. Úgy érezte, beteljesült az egykori, még Zsófitól hallott ómen: „ha eloltunk egy gyertyát, utána sötétebb lesz, mint mielőtt meggyújtottuk volna”.

2.tanulság: „A szerelemben az örökkévalóság fogalma nagyon relatív. Néha csak pillanatokig tart.”

Hozzászólások

@

Küldés