Bíró Szabolcs: Sub Rosa
Egy könyv, amely válasz Umberto Eco munkásságára
Bevezetőben megjegyzem, nem vagyok krimi, vagy kalandregény rajongó, ritkán fordul elő velem, hogy ilyen témájú könyvet veszek a kezembe. Most mégis kivételt tettem. Mégpedig azért, mert van egy fiatal tehetség, akit szeretek és tisztelek annyira, hogy nyomon kövessem a munkásságát.
Bevallom, néha irigykedve gondolok rá, mert nekem alig akad időm az írásra, ő pedig fiatal kora ellenére a nyolcadik kötetnél tart. Olvasni sincs elegendő időm, éppen ezért úgy határoztam, hogy a hatnapos erdélyi körútra mindenképpen magammal viszem Bíró Szabolcs legújabb művét, a Sub Rosát. Mivel Nagyváradig ismertem a tájat, elkezdtem olvasni. Majd elálmosodtam, na nem azért, mert unalmas lett volna a könyv, hanem azért, mert az utazás előtt csak két óra jutott az alvásra. A körút alatt egy perc időm és energiám sem maradt arra, hogy a könyvet újra a kezembe vegyem, teljesen lekötött az élmény, amelyben részem volt az úton. Majd amikor hazafelé jövet újra elővettem, tapasztaltam, hogy Szabolcs újat alkotott. Olyat, amit eddig még nem olvastam tőle. Az izgalmas, fordulatos jelenetektől, a templomos lovagok világától először kirázott a hideg.
Letettem a könyvet, s megpróbáltam a tájra koncentrálni. Valahogy nem sikerült, egyre az járt a fejemben, hogy mi történt az antikvárius Ferenczy Lászlóval. Olvasni kezdtem. Nem láttam, nem hallottam. Közben csodáltam a szerzőt, mert tudtam, ahhoz, hogy hiteles adatokkal szolgáljon, sokat kellett kutatnia. Mert a kötetben szereplő történelmi események, tények, nevek ezt megkövetelték. Azt is tapasztaltam, hogy jól illeszkedett, kapaszkodott a történelem és a fantázia egymásba. Mint a puzzle. Néha megmosolyogtam a sorok között kiérzett naivitást a főszereplővel kapcsolatban, hogy hát ugye, aki ilyen kalandokba bocsátkozik, az egy kicsit ravaszabb és leleményesebb lehetne, de ettől függetlenül két óra elteltével minden titkot megtudtam, a Sub Rosa könyvtárról, a Templomosokról. Ha akkor Bíró Szabolcs előttem lett volna, szó nélkül megölelem. Sokat fejlődött. Emlékszem arra az írására, amivel évekkel ezelőtt a Pegazus Alkotópályázat nyertese lett. Már nem az az ember. Igaz, akkor még Francis W. Scott volt a neve. Azóta azt a nagyszerű embert „megölték”. Igaz, nemes célból, azért, hogy egy új embernek adjon lehetőséget. Egy olyan tehetségnek, mint a mi ifjú, zenei tehetséggel is megáldott székirodalmi írónk.
Végszóként csak annyit, hogy én igenis szeretem, vagyis már szeretem a kalandokban, cselszövésekben és bűnügyekben gazdag könyvet. Főleg, ha az van a borítóra írva, hogy a szerző neve: Bíró Szabolcs.
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A rovat további cikkei
A rendteremtés művészete
Nézzük csak, mit ajánl a témában a szakértő Marie Kondo a Tiszta öröm című könyvében!
2019.1.30. 16
Szlovákul szeretni
A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.
2016.6.10. 27
Hétköznapi hőseink
„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)
2016.4.13. 5
Mitől lesz isten az ember?
Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.
2015.3.3. 24
Swing – az új magyar sikerfilm
A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.
2015.1.21. 10
És a hegyek visszhangozzák
A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.
2014.11.6. 5
Erlend Loe: Fvonk
Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)
2014.9.16.
100 magyar baka
Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.
2014.8.14.
Senko Karuza: Szigetlakók
A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...
2014.7.17.