Mitől lesz isten az ember?


Póda Csanád  2015.3.3. 2:51

Recenzió a Pesti Magyar Színház Frankenstein című előadásáról.

Először is, hadd valljam be, nem ismertem Mary Shelley klasszikus művét. Nem olvastam, nem láttam a régi, fekete-fehér filmet, sem az újabb feldolgozásokat (kivéve az Én, Frankenstein című felejthető popcorn-mozit, aminek viszont nem sok köze volt az eredeti történethez). Frankensteinnel (illetve teremtményével) leginkább popkulturális utalásokban találkoztam, és a cselekményről is csak nagy vonalakban tudtam, egyszóval nem nagyon volt elképzelésem arról, hogy pontosan mire is számítsak, ami a darabot illeti. Több meglepetésben is részem volt.


Shelley regényét Nick Dear adaptálta színpadra, ősbemutatója még 2011-ben volt a londoni Royal National Theatre-ben. A Pesti Magyar Színház színpadára Koltai M. Gábor rendezésében került.

A történetet valószínűleg mindenki ismeri (elnagyoltan még én is): Victor Frankenstein hosszas kutatás és munka után (mely olyan szintű megszállottsággá vált, hogy családja szinte lemondott róla) rájött, hogyan lehet életet adni egy halottnak. A sokadik kísérlete végre sikeres lett, és temetőkből exhumált hullákból összefércelt kreatúrája életre kelt. Az eredmény azonban olyan szörnyűséges lett, hogy eltaszította magától a lényt, és visszatért családjához. Alkotása azonban tovább kísértette életét.

A nyitójelenet számomra rendkívül zavarbaejtő volt, ugyanis nem tudtam eldönteni, hogy horrorshowba csöppentem-e, vagy hagyományos színházat fogok látni. Maga a szcéna a Kreatúra megszületését és első lépéseit mutatta be, horrorba illő hang- és fényeffektusokkal társítva. Olyan érzést sugárzott, hogy akár egy iszonyúan naturalista arthouse horror is megirigyelte volna, így rögtön feszültté váltam, ugyanis nem ilyen jellegű darabra voltam felkészülve. Szerencsére azonban az első jelenet után visszatértünk a klasszikus színház explicit belső szervek és művészieskedő elmélkedések nélküli világába, és ezért mostanáig hálás vagyok, hiszen ami ez után következett, az kitűnő volt, és jelenetről jelenetre javult, egészen a legvégéig.

A darab elsősorban Frankenstein szörnyére, a Kreatúrára összpontosít, az ő odüsszeiáját követhetjük figyelemmel. Horváth Illés szép ívet adott a karakternek, jó volt nézni, ahogy az előadás elején még csak koordinálatlanul rángatózó, artikulálatlan hangokat kiadó lény a darab végére teljes értékű emberré vált. Ugyanez visszafele megfigyelhető volt Victornál is, de erről később. Ami kifejezetten zavart, az pont ez az újszülött, gügyögő, koordinálatlan Kreatúra volt, irritálóan túljátszottra sikeredett. Nekem ugyanis nem a csecsemő jutott róla eszembe, amely lenni szeretett volna (a gyermeki hangok és a vicces kitekintések a néző felé erre utaltak), hanem egy beteg a zárt osztályról. Ahogy azonban a Kreatúra egyre többet tanult és egyre finomodott a mozgáskoordinációja, egyre jobban szerettem nézni Horváth Illés játékát. Külön dicséretet érdemel a smink, remek deformált arcot kapott főszereplőnk. (Ami azonban sajnos az egyik jelenet után megmagyarázatlanul eltűnt, valószínűleg valamilyen technikai malőr történhetett – így aztán az előadás maradék részében meg kellett elégednünk egy jóképű szörnnyel).

Kovács Krisztián vendégszereplése Frankensteinként érdekes volt, úgy éreztem, hogy Victort egy igazi gót hipszterként sikerült bemutatni. Szinte csak a szemüveg hiányzott. A mozgása, a mimikája, a haja, a jelmeze (amely simán elmenne hétköznapi viseletnek az A38 egy-egy koncertjén) sokkal inkább sugárzott hipsztert, mint őrült tudóst. Nem tudom, ez mennyire volt szándékos, mindenesetre értékelni tudtam. Talán rámutat egy bizonyos párhuzamra a mai világgal, ahol sokan képzelik magukat sebezhetetlennek és racionalizálják vakmerő tetteiket egy #yolo-val (’You Only Live Once’). Victor esetében pont egy fordított dinamikát figyelhetünk meg, mint a Kreatúra esetében, azt, ahogy egy szinte isteni státuszból csúszik le állati szintre.

A két főszereplőn kívül két Jászai Mari-díjas művész is játszott a darabban, őket külön kiemelném, hiszen az alapján, amit láttam, valóban megérdemelték a díjat. Mind Ruttkay Laura, mind Gáspár Tibor nagyot alakítottak, ráadásul több szerepben is. Ruttkay (aki 25 évesnek néz ki a színpadon, és igazán elbűvölő!), többek közt Justine és a nőstény kreatúra szerepében is megjelenik, és besugározza a teret, Gáspár Tibor pedig a Kreatúra vak tanítómestereként brillíroz.

Gula Péter szintén több szerepben is megjelenik, iszonyú erős karakter. Ez sajnos már nem mondható el Holecskó Orsolyáról és Lovas Emíliáról (előbbi Victor Frankenstein feleségét, utóbbi a kisöccsét játszotta), bár ezt inkább a karaktereknek rónám fel, nem a színészeknek. Egyszerűen nem volt mit játszani, aggódó és szerelemre vágyó menyasszony-archetípust már több ezret láthattunk, csakúgy, mint vicces, gyerekes háromévest játszó felnőttet.


A rendezésre (a nyitójeleneten kívül) egy rossz szavam nem lehet, amikor kellett, feszült volt a darab, amikor kellett, ellazult. Végig lekötötte a figyelmemet és együtt izgultam, éreztem és örültem a szereplőkkel. A díszlet nagyon tetszett, ötletes volt az oldalról beguruló laboratórium tele szétcincált játékbabákkal, valamint a színpad és a nézőtér elrendezése (ezt a poént nem lövöm le, tessék elmenni megnézni!)

Néhány dologtól eltekintve a Frankenstein egy nagyon erős darab, főleg azoknak, akik nem, vagy nem így ismerik. A rendezés, a színészi teljesítmények mind-mind kiválóak, a többi pedig csak ízlés kérdése. Külön cikket tudnék írni a darabról, ami engem meglepett mélységével, hiszen csak a gagyi horror kedvelőinek ismeretes jelenségként élt bennem Frankenstein, valójában azonban egy nehéz kérdésekkel foglalkozó, erőteljes és elgondolkodtató darab. A Pesti Magyar Színház előadásában pedig mindenkinek csak ajánlani tudom.

A gyengébb idegzetűek viszont az első tíz percben csukják be a szemüket!



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Szlovákul szeretni

Huszár Ágnes

A rendkívül megkapó, egyszerűségében nagyszerű könyvborítón már akkor megakadt a szemem, amikor a kiadó még a megjelenés előtt a világhálón hirdette Durica Katarina legújabb regényét.

2016.6.10.    27


Hétköznapi hőseink

Tompa Orsolya

„Mindenkinek szüksége van egy képzelt világra, ami segít a nehéz időkben.” (Olvasmányélmény)

2016.4.13.    5


Mosolyogni tessék!

Fekete Krisztina

Avagy mindaz, amit Janikovszky Évától tanultam...

2015.4.1.    56


Swing – az új magyar sikerfilm

Kiss Adrienn Éva

A legújabb magyar gyártású vígjáték három különböző generációjú nő történetét dolgozza fel.

2015.1.21.    10


És a hegyek visszhangozzák

Pénzes Tímea

A kabuli születésű író és orvos világsikerű regényeiért (Papírsárkányok, Ezeregy tündöklő nap) számos olvasó rajong.

2014.11.6.    5


Erlend Loe: Fvonk

Pénzes Tímea

Egy viszonylag vékony kötet, amely főként kétszemélyes párbeszédekből áll. Két férfi párbeszédéből. (Könyvrecenzió)

2014.9.16.   


100 magyar baka

Szilvási Krisztián

Már 100 év is eltelt azóta. Többségében békében, legalábbis az első világháborúhoz mérten, viszonylagos békében.

2014.8.14.   


Senko Karuza: Szigetlakók

Pénzes Tímea

A lapokról egy letűnőfélben levő életforma köszön vissza, ami sok turista számára jelenti a paradicsomot...

2014.7.17.   


Eldorádó – a poklon túl

Pénzes Tímea

A menekült tematika, legalábbis a hírek szintjén, jelen van mindennapjainkban, de szépirodalmi feldolgozása ritkaságszámba megy.

2014.6.5.    6


Stefano Benni: Gyorslábú Achille

Pénzes Tímea

Amikor hősünk, kéziratokkal a hóna alatt, kilépett az ajtón, a világ nem volt meg.

2014.4.25.    9


Bíró Szabolcs: Ragnarök

Szilvási Krisztián

A Világfa összes ágára esküszöm, hogy bár a viking történelem ismerete nem, de feléjük mutató szimpátiám itt csörgedezik az ereimben...

2014.4.14.   


A holló évszázada

Nagy Erika

Egy kiváló novelláskötet a Hunyadiak koráról.

2014.2.20.