Sótlan és/vagy édes (4)

Póda Erzsébet  2024.11.16. 19:37

Vittem magammal egy noteszt, hogy majd abba jegyzetelgetek, pontos útinaplót vezetek, de az idő olyan gyorsan elillant, és annyi minden történt, hogy ott egyetlenegy sort sem tudtam leírni.

Így csupán a fotókra tudok hagyatkozni, amelyek a hangulaton, látványon és érzéseken kívül néha még az illatokat is felidézik bennem. A műszak után természetesen mindig kimentünk a városba (később a városon túlra is), és teljesen le voltunk nyűgözve a szépségtől, amit láttunk. Engem a süteményesek, csokoládéboltok, és a hentesüzletek is elbűvöltek: a legkülönfélébb édességkínálat, és persze a Serrano és a Jamón ibérico! A város a szieszta idején kívül nyüzsgő, élettől duzzadó, jókedvű, hangos és felszabadult hangulatú volt. Annak ellenére, hogy (mint említettem) ez a kisváros, Astorga, kicsit több mint 12 ezer lakost számol, legalább olyan élénk élet zajlik benne, mint bármelyik nagyvárosban. Annyi előnnyel, hogy kevesebb a forgalom, alacsonyabb a zajszint és tisztább a levegő.


A konyha a reggeli takarítás után

A következő napon, a reggeli takarítás során ismét előbukkant Alfredo, hogy szigorú tekintetével ellenőrizze, megfelelően mosom-e fel a padlót. Ahogy megláttam, persze azonnal előre és hátra kezdtem mozgatni a mopot, mire bosszús arccal odajött hozzám, morogva kivette a kezemből, és megmutatta, hogy nem előre-hátra kell mozgatni, hanem jobbra-balra... Csak álltam értetlenkedve, majd lassan utánozni kezdtem a mozdulatait, mire elégedetten felment a lépcsőkön, hogy ki tudja, miért, odafent folytassa a veszekedést a feleségével (meg Rebekával, aki végtelen nyugalommal tűrte a hangoskodást), amíg a szobákat takarították. Amikor Jesús előbukkant és rám nézett, kirobbant belőlünk a nevetés. Ettől kezdve nem érdekelt a kritika, úgy takarítottam, ahogy jónak láttam.


A zarándokszállással szemközti templom

Persze a reggelit a zarándokszálló épületétől egy perc járásra, a Chocolatería La Cepedana reggelizőhelyen fogyasztottam el: kávét, vizet és minden nap más süteményt rendeltem magamnak. Végigkóstoltam a teljes kínálatot, a csokoládékat is, ami miatt a mai napig nem bírok megszabadulni az ott összegyűjtött súlyfeleslegemtől. Mire a reggelim végéhez értem, Katalin és Rebeka is csatlakozott hozzám. Ők természetesen mértéktartóan viselkedtek, nem rendelgettek maguknak minden nap egy vagy két szelet süteményt, meg csokoládékat.


A La Cepedana kínálatának egyötöd része


Kiszabadultunk a városba!

Kora este pedig irány a városközpont! Természetesen megkóstoltuk a paellát – legnagyobb csalódásomra azonban sótlannak találtam. Ugyanúgy a többi étel is, amit rendeltünk, mind-mind nagyon sótlannak tűnt. Amikor pedig sót kértünk a pincértől, először értetlenkedve, majd furcsán nézett ránk, végül nagy nehezen kihozta. Később megtudtuk, hogy a spanyol Egészségügyi Minisztérium károsnak ítélte meg az ételek sózását, így az egész országban lényegesen mérsékelni kell a használatát, azaz szinte teljesen kiűzte az éttermekből. Mint kiderült, a propaganda persze az emberek magánszférájába is beszűrődött – meg aztán ki akarna a sok sótól meghalni, ugyebár?! – úgyhogy Spanyolország lakossága most szigorú sótlansági diétán van. (Teljességgel érthetetlen, hogy egy mediterrán országban, ahol az emberek jobban izzadnak, tehát több sót veszítenek, hogyan lehet egy ilyen alapvető „fűszert” ilyen szinten korlátozni?)


A legsótlanabb paella...

Ám míg a sót az „egészségpolitika” száműzte az ételekből, az édességekre hasonló korlátozást nem vonatkoztat: a sütemények, édességek sokkal több cukrot tartalmaznak, mint a mieink. Ez engem nem igazán zavart, mert amúgy is édességfüggő vagyok, de azért néha éreztem, hogy picit túlzásba viszik A sótlan paella után természetesen további kulináris helyeket is felkerestünk. Például a város legjobb „churrosozóját” – és bizony életünk egyik legnagyobb cukrászélményében részesülhettünk!


...és a legédesebb churros

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés