Hú-jujj-jujj…!


Vég Erzsébet  2008.6.29. 17:38

Pelus és bugyika, avagy a szobatisztaság rejtelmei.

Mondják, hogy a második gyermek sokkal önállóbb, talpraesettebb, mint az első. Egyrészt, mert az egyébként borzalmasan aggódós anyuka egy hangyányit edzettebb, mint pár évvel korábban. Másrészt, mert „a kicsi” sokat lát, hall és természetesen tanul „a nagytól”. Jót is, rosszat is.

Így van ez nálunk is. Az alig kétéves Lilla szinte mindenben utánozza három és fél éves bátyját, Petit. Pár hónapja gondolt egyet a kisasszony egy fürdés után és ráült az egyébként Petinek odakészített bilire. Eleinte csak mókából, később már abszolút tudatosan és egy „pszt!” felkiáltás kíséretében bele is pisilt. (Tőlünk látta, mert a nagy eseményre való tekintettel a család minden tagja néma csendben várta a fejleményeket már a Petinél is, Lilla pedig ezt is megjegyezte). Odáig jutottunk, hogy ha bármikor ráültetem, általában belepisil – a „pszt!” persze elmaradhatatlan. Sőt, azzal is „dicsekedhetem”, hogy úgy két hete bele is kakilt őnagysága a bilibe. Volt is nagy ováció, taps, puszik, stb…

Egy hete a mamánál (anyukámnál) „nyaralunk”. Ez utóbbira ugyan csak a hőmérséklet utal, mert bőven van munka, meggy és málnaszedés, befőzések, stb. Mindenesetre ebben a melegben általában mindkét gyereken csak egy lenge póló és egy alsónadrág/bugyi van. Igaz, Lilla annyit iszik, hogy negyedóránként pisiltetni kell, ha nem akarom, hogy a bugyija áldozatul essen. Persze becsúszik néha egy kis baleset. Mire a hangos „pszt!” felkiáltás a fülemig jut, általában pisis a fehérnemű… És kislányom vagányan, a bátyját utánozva, „nagyfiúsan” (értsd: állva) pisil – még a pocakját is kitolja. Mi meg dőlünk a nevetéstől, és össze-vissza csókolgatjuk.

A minap éppen meggyet magoztunk anyukámmal, míg a két gyerek körülöttünk serénykedett. Lilla egyszer csak gondolt egyet és kiment az udvarra, majd pár perc múlva hatalmas jajgatások közepette tért vissza (hú-jujj-jujj kiáltások sűrű ismételgetésével) és egyértelműen jelezte a mozdulataival, hogy valamit mutatni szeretne odakint. El nem tudtam képzelni, mi történhetett. Addigra már néhány bugyi áldozatul esett, úgyhogy a szoknyácska alatt éppen csak a pucér feneke látszott. Ezért fordulhatott elő, hogy nem a fehérneműbe vagy a pelusba, hanem a járdára kakilt. Édes kicsi lányom! Nagyon riadt arcot vágott és a jajveszékelése is egészen megindító volt. De amikor megláttam a produktumot, elnevettem magam, sőt… hangos hahotába kezdtünk a mamával, mire Lilla kicsit értetlenkedve ugyan, de megnyugodott. Megtöröltem a fenekét, megdicsértem és hatalmas puszit cuppantottam felváltva a homlokára, majd a popsijára. Kicsi lányom örömmel konstatálta, hogy mégsem rossz, amit tett és önfeledten folytatta a játékot.

Mi pedig azóta is könnyes szemmel emlegetjük, hogy „hú-jujj-jujj”…



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Mikortól szobatiszta?

Jády Mónika

Megfogadandó jó tanácsok kezdő (és újrakezdő) szülőknek.

2017.5.15.    2


Ha még nem szobatiszta

Jády Mónika

Sok szülő aggódik, ha gyermeke óvodás korára még nem szobatiszta, és éjjelre pelenkára van szüksége.

2012.8.9.   


Pelus, bili és egyebek

Karácsony Mária

Gyakori téma az anyukák között csemetéik szobatisztaságra való hajlamának a megvitatása.

2007.8.22.   


Szobatisztaság

Fülöp Éva

A szobatisztaság eléréséhez az kell, hogy a gyerek saját maga akarja a dolgot és természetesen az is, hogy erre fejlett legyen a szervezete.

2006.8.6.   

A rovat további cikkei

Zalánka

Póda Erzsébet

El tudunk képzelni egy aranyos, kedves, édes, okos, cserfes két és fél éves kisfiút?

2024.2.29.    29


Családi viták kereszttüzében

Faar Ida

Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...

2023.10.20.    15


Legyen játékos a beszoktatás!

Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!

2023.9.8.   


Az idei év legjobb gyerekzsúrjai

Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!

2023.1.25.   


Ágyneműcímkézés az oviban

Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.

2022.12.2.   


Nevelés nincs, példamutatás van

Nagy Csivre Katalin

A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.

2022.11.9.   


El a kezekkel!

Póda Erzsébet

A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.

2022.11.3.   


Vissza az oviba!

Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?

2022.8.23.