Anya csak egy van


Molnár Miriam  2006.9.9. 19:33

Szülőnek lenni nagy örömök forrása, egyben nagyon nehéz feladat.

Harmincöt éves vagyok, még nem szültem, és nem is fogadtam örökbe gyereket. Ez persze nem jelenti azt, hogy az életemben nincsenek gyerekek, vagy hogy nem gondolkodtam el azon: szeretnék-e szülő lenni, és miért? A pro- és kontrákról könyvet lehetne írni, de itt most inkább az észrevételeimet tenném közzé.

Egyszer hallgattam egy érdekes rádióműsort New York-ban. Egy fekete bőrű nő telefonált be a stúdióba, és tanácsot kért az ügyben, hogyan tartsa meg barátját, aki épp el akarta hagyni. Mellékesen megemlítette, hogy négy gyereke van, akiket egyedül nevelt az évek során. A műsorvezető-pszichológus ezt válaszolta neki: „-- Az Isten áldja meg magát, asszonyom, amiért négy gyereket nevel egyedül. Abból, amit eddig elmondott, érzem, hogy jó embereket nevel belőlük. Ha a barátja nem becsüli meg magát, hagyja, menjen csak! Minden nap meg kellene csókolnia a maga lába nyomait, azért, mert a világ legnehezebb foglalkozását végzi, méghozzá egyedül -- és nem azt éreztetni magával, hogy alacsonyabb rendű, mert nem tesz kényére-kedvére! Maga jobb férfit érdemel!”

Egyetértek a műsorvezetővel. Szülőnek lenni nagy örömök forrása, de nagyon nehéz is. Láttam olyan gyerekeket, akik a legjobb szülői igyekezet ellenére is rossz útra tértek, és olyanokat is, akik rossz környezetből kerültek ki, mégis becsületes, ügyes emberekké váltak. Bár talán ezek az esetek „kisebbségben” vannak. A szeretet és törődés általában meglátszik a gyerekeken.

Egyedülálló anyának, vagy apának lenni fokozott nehézségeket jelent. Nincs kivel megosztani az örömöt és a bánatot, megoldani a problémákat. Mégis elég sokan ezt az utat választják, vagy ha már megözvegyülés vagy válás miatt ebbe a helyzetbe kerültek, nem akarnak rajta változtatni.

Ez részben társadalmunk változásának eredménye. Hiszen, ha nem is könnyen, de ma már egy egyedülálló nő is el tudja tartani családját. Száz-százötven évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt a szabad döntés arról, hogy egy nő (aki nem volt gazdag) egyedül vállaljon gyerekeket. Persze, ha valakit a sors ilyen helyzetbe kényszerített, akkor túl kellett valahogy élnie, de a lényeg az, hogy nem önszántából választotta ezt az utat. Egyedül nem tudtak annyi pénzt keresni, hogy az alapvető dolgokat bebiztosítsák önmaguk és gyermekük számára. Másrészt úgy gondolom, hogy lehetőségeinkkel élve önzőbbek is lettünk.

Több olyan nő történetét ismerem, akik csak gyereket akartak, férjet, partnert nem. Ennek okai különbözőek, mégis úgy érzem, alapvetően egy önző érzés diktál – ha nincs partner, kevesebb a konfliktus, nem kell gyereknevelés és egyéb (munkamegosztás, anyagi ügyek, munkavállalási ügyek, stb.) dolgokban kompromisszumot kötni. Ha pedig segítség kell, pénzért valaki biztosan megcsinálja. Vannak babyszitterek, házvezetők, takarítók, stb., (jobb esetben rokonok) akikkel nem kell érzelmi kapcsolatba bonyolódni, és ha valami miatt nem tetszenek, el lehet őket bocsátani, egyik napról a másikra. Egy férjtől/feleségtől azért nehezebb megszabadulni, és a partnerekhez a gyerekek is jobban ragaszkodnak.

A szülői szerepben az is nagyon nehéz, hogy nem lehet a hibáinkat kijavítani. Minden gyerek más, és egyiknél sem lehet vissza állítani az időt, és újból próbálkozni. Egy hiba, főleg ha nagynak bizonyul, az ember egész életére kihat -- az pedig más emberek életét befolyásolja, többek között a szülő életét is.

Ismerek egy nőt: a saját lánya fiatal felnőtt kora óta nem beszél vele, még a hollétéről sem számol be. Az ok számomra érthetetlen, mert minden jel szerint jó anya volt, a fiával nagyon jó a kapcsolata. Sokszor eszembe jut, hogy egy gyermek elvesztése úgy, hogy a szülő tudja, a gyermek életben van, jól van, konfliktus sem volt köztük, mégsem lehet része az életének, borzasztó lehet. Mint ahogy egy gyermek elvesztése egyáltalán borzasztó.

Mint minden az életben, az anyaság, apasággal is úgy lehet, hogy létrejön az egyensúly a nagy és mással pótolhatatlan örömök és hasonló fájdalmak között. Mert hiába, tanúsíthatom: anya csak egy van!



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Született anyuka

Szabó Kata

Kiskoromtól fogva tudtam, hogy egyszer anyuka leszek, tehát tudatosan készültem erre a szerepre.

2006.9.22.   


Amikor teher az anyaság

Jády Mónika

Nemrégiben összefutottam egy régi iskoltársnőmmel. Kis csemetéjét vezette kézen fogva, és sugárzott róla a boldogság.

2006.9.12.   


Anyaság

Póda Erzsébet

Bizonyára mindenki ismeri a salamoni döntés történetét...

2006.9.12.   


Anyának születtem?

Takács Anita

Érdekességek terhességről, problémákról, babavárásról, anyaságról.

2006.9.11.    11


Anyaságra készülőben

Kabók Zita

Anyának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon – mondják egyesek, és ezzel igyekeznek kedvet csinálni a nőknek a szüléshez!

2006.9.10.  12   


Az anyaság hormonjai

Fülöp Éva

Nálam már tizennyolc-tizenkilenc éves koromban jelentkezett a tünet – vágyódtam egy kisbaba után.

2006.9.8.   

A rovat további cikkei