Addig csinálom, amíg van esélyem


Tompa Orsolya  2015.4.20. 9:00

Beszélgetés Brjeska Dórával, akit mellrákkal diagnosztizáltak, azóta blogot vezet, tanácsadással foglalkozik, és harcol a betegség ellen.

Néhány nappal ezelőtt egy érdekes riportot olvastam egy lányról, Brjeska Dóráról (32). Története nagyon megérintett, mert nem mindennapi, hiszen szembenézett a rák mindkét oldalával. Egy rákos rokona elvesztése után nála is diagnosztizálták a kórt. A kitartása azonban segített neki, hogy túlélje. A kezelések alatt blogot (füles odú blog) kezdett el vezetni saját történetéről.


Hogyan derült ki, hogy súlyos beteg vagy?

Teljesen véletlenül, fürdés közben vettem észre a csomót, és mivel nem múlt el pár nap alatt, jobbnak éreztem egyenesen az onkológusunkhoz menni. A vizsgálat után láttam az arcán, hogy nem jó a helyzet, és a további vizsgálatok teljesen egyértelművé tették, hogy ez bizony rák.

Mit éreztél, amikor közölte veled az orvos a diagnózist?

Amikor a legelején megmondták, hogy rosszindulatú, akkor még egyáltalán nem volt az egésszel problémám, hiszen a mellrák ma már nagyon jól gyógyítható, ha időben felfedezik. Úgy gondoltam, hogy a mell nem szükséges az életben maradáshoz, ráadásul ma már pótolható, szóval, ha ez kell ahhoz, hogy meggyógyuljak, akkor feláldozom. Sajnos, a további vizsgálatok megmutatták, korántsem ilyen egyszerű az eset. Nagyon is előrehaladott volt, több áttéttel. Pontosan tudtam, hogy ez mit jelent. Elég sok tapasztalatom van a rákkal kapcsolatban, sok újat nem nagyon tud mutatni. Nem mondanám, hogy dühös voltam, inkább zavarodott. Néhány napba beletelt, mire rendeztem a gondolataimat.

Hogyan fogadta a rossz hírt a család, a barátok?

A lehetőségekhez képest jól. Pontosan tudtuk, mi fog történni, és így nem annyira ijesztő, azt hiszem. Csak a közvetlen környezetem tudta nagyon sokáig, mi a helyzet. Természetesen mindent megbeszéltünk, de soha nem ez volt a fő téma, például a tesóimmal. Igyekeztünk mindent úgy csinálni, hogy a helyzet a leginkább hasonlítson az általánoshoz. Soha nem kezeltek úgy, mint egy beteget, még akkor sem, amikor legrosszabb állapotomban voltam.


Úgy tudom, a kezelések eléggé kifárasztják az embert, sok energiát vesz el, és megviseli a szervezetet is. Volt, amikor úgy érezted, feladod, mert nem tudod végigcsinálni?

Soha. A legelején végiggondoltam a lehetőségeket, és úgy döntöttem, addig csinálom, amíg van esélyem, és ettől semmilyen mellékhatás nem tudott eltántorítani. Nem mondom, hogy könnyű, de ha az ember megpróbálja megfelelően kezelni ezeket a dolgokat, akkor sokkal elviselhetőbb. A terápia alatt végig dolgoztam, igaz kicsit át kellett alakítani a mindennapokat, de sokat segített, hogy akadt teendőm. Kizárólag akkor mondtam volna, hogy elég, nem csinálom tovább, ha több a kár, mint a haszon, ami nálam azt jelenti, hogy nem hatásos a kezelés. Minden más elhanyagolható.

Egy nő életében nagyon fontos, hogyan néz ki, a betegség azonban sok mindent megváltoztat. Mi a legszörnyűbb gondolat, ami megfordul ilyenkor egy nő fejében?

Az a gondolat zavart egy ideig, hogyan fognak rám nézni az emberek. Voltak nagyon kellemetlen helyzetek, de sajnos vagy szerencsére, senki nem foglalkozik a másikkal az utcán, így egyáltalán észre sem veszik, hogy esetleg valakinek nincs szemöldöke vagy szempillája. Illetve észreveszik, ha nagyon nyilvánvalóan kellemetlenül érzi magát valaki a bőrében, mert elkezdi vizsgálni, mi nem stimmel az illetővel. Egy idő után rájöttem, ha úgy kezelem ezt a helyzetet, mintha teljesen természetes lenne, akkor az égvilágon senkinek nem fog feltűnni.
Az a szörnyű gondolat is zavart, hogy meghalok, hiszen megmondták, a teljes gyógyulásnak nagyon kicsi az esélye. Ez tényleg komoly problémát okozott, de muszáj volt ezt is legyőznöm magamban, hogy amit kell, el tudjam rendezni. Igazából attól féltem legjobban, hogy rengeteg problémát és kérdést hagyok magam mögött, ahelyett, hogy számíthatnának rám.

Mit érezhet az a nő, aki a rák miatt elveszíti a mellét?

Valószínűleg szörnyen kétségbe esik. Mivel gyakorlatias vagyok, ahogy már mondtam, nekem ez lett volna a legkisebb gondom. Sajnos, mivel nagyon előrehaladott volt a betegségem, az orvosok azt mondták, nincs értelme ilyen nagy műtétnek, úgyhogy csak a kezelések végén egy egészen pici darabot vettek ki a mellemből. Sokan úgy gondolják, szerencsés vagyok, de akkor, a statisztikákat nézve, sokkal jobban örültem volna a melleltávolításnak, mert az azt jelenti, hogy még gyógyíthatónak gondolnak.

Kigyógyultál a betegségből? Mi adott erőt, hogy végigcsináld?

Májusban lesz egy éve, hogy nincs bennem rák, mármint kimutatható. Nem gondolom, hogy meggyógyultam volna, csak időt nyertem. Lehet, hogy még egy évet, lehet, hogy tízet vagy húszat. Úgy vélem, ebből nem lehet kigyógyulni, mert aki egyszer rákos lett, annak a visszaesés lehetősége mindig ott lebeg a feje fölött. Nagyon nehéz elfelejteni. A legtöbbet az segít, ha az embernek vannak tervei, hosszú távú tervei, és nem hagyja, hogy a betegség maga alá gyűrje.

Honnan jött az ötlet, hogy blogot vezess?

A blogot azért kezdtem el írni, mert szerettem volna egy másik nézőpontot is megmutatni, szerettem volna a tapasztalataimmal segíteni. Mivel mind a két oldalt ismerem (ha a másik beteg, és ha én vagyok beteg), talán könnyebben meg tudom mutatni egy egészségesnek, hogy mit érez, gondol egy rákbeteg. Jó lenne, ha az emberek elkezdenének egy kicsit máshogy gondolkodni a rákról, és nem azonnal a borzalmat látni. Persze nagyon sok praktikus dolgot is leírok, például azt, hogyan lehet a különböző mellékhatásokat enyhíteni, nekem mik váltak be, hogyan éltem meg a különböző helyzeteket.

Mennyiben változott meg az életed?

Eddig csak csináltam az éppen aktuális dolgomat, elvégeztem a feladatokat. Ez változott. Mivel nem túl rózsás a helyzetem, számomra nagyon fontos lett, hogy legyenek olyan hosszú távú terveim, amiket, ha esetleg úgy adódik, tudnák folytatni, akiknek kell. Fontos, hogy úgy alakítsam a dolgokat, ha bármi történik, mindenki tudjon tovább haladni. Sokan furcsán néznek rám, de én terveket készítek mindenkinek.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnénk az alapítványunkkal minél több olyan programot szervezni, amivel segíthetünk a daganatos betegeknek. Nagyon szeretek saját kezűleg készíteni tárgyakat, és a betegség alatt elkezdtem kemoterápiás kendőket varrni, mert sajnos nem túl jó a kínálat: ezt szeretném tovább fejleszteni a jövőben. Azt gondolom, fontos, hogyan érezzük magunkat haj nélkül, ezért igyekszem olyan kendőket készíteni, amik divatosak, és egyben kényelmesek is.

Milyen tanáccsal tudnál szolgálni nőtársaidnak?

Akit hívnak, mindenképpen menjen el a szűrővizsgálatra, mert sokkal kevésbé kellemetlen az a pár perces vizsgálat, mint egy előre haladott betegséggel élni minden nap. Nem szabad félni attól, hogy valaki rákos lesz, mert azzal csak rosszat tesz magának az ember. Arra kell gondolni, hogy ha időben felfedezik a betegséget, rengeteg időt nyerhetnek, amit még a családjukkal tölthetnek.

Van kedvenc mottód vagy idézeted?

Több is van, de amelyik a legjobban jellemzi a helyzetemet, az Supermantől, vagyis Christopher Reeve-től származik: „Ha egyszer a reményt választod, minden lehetséges.”



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Élni kell!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a budapesti Brjeska Dórával, aki megküzdött és küzd a rákkal, közben egy pillanatra sem veszítette el az életkedvét.

2022.7.10.   

A rovat további cikkei

Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.   


Kezemben az ecset

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Benyó Orsolyával, aki egy nap gondolt egy merészet, és ecsetet vett a kezébe.

2022.9.5.   


„Mi történt a lányommal?”

Póda Erzsébet

Nehéz elképzelni annál borzalmasabb helyzetet, mint amikor egy anya – bármely okból – elveszíti a gyermekét. Beszélgetés az ekecsi Fél Dórával.

2022.8.29.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2022.7.27.  9   


Kotta nélkül

Zana Anita

Interjú a szolnoki Erős Laurával, aki látáskárosultsága ellenére csodaszépen zenél, és sok minden mással is foglalkozik.

2022.7.25.   


Míg az élet engedi

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a Szilason élő Pálffy László ceremóniamesterrel.

2022.7.22.   


A cél a legjobb helyezés

Kucsora Zsolt

Beszélgetés az érsekújvári Nagy Mária társastáncossal, aki egyre eredményesebb ebben a műfajban.

2022.7.3.   


Aktívan tevékenykedni

Zana Anita

Beszélgetés Víg Zsuzsannával, a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének jászsági területfelelősével.

2022.6.22.   


Merjünk újat alkotni!

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a lakszakállasi Bajcsi Barnabással, aki matematika tanár, fociedző és egy különleges hobbija is van: a lepkegyűjtés.

2022.6.17.   


Ketten a ketrecben

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a csilizradványi Vörös Alex ketrecharcossal küzdősportról, sikerekről, elszántságról, kitartásról.

2022.6.13.