Indiai szemmel magyarul

Póda Erzsébet  2021.7.17. 22:04

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyar anyanyelvünket, ezt az őseinktől kapott, felbecsülhetetlen értékű élő kincset, helytelenül használjuk. Interjú az indiai Manish Tanwarral.

Nem tudjuk rendesen kifejezni magunkat általa, nem használjuk tisztességesen, idegen szavakat keverünk a beszédünkbe, sőt időnként egyenesen elcsúfítjuk. Nem értékeljük, nem műveljük szépen, nem vigyázunk rá. Pedig a világ egyik leghatalmasabb szókincsbázisával rendelkező nyelve a miénk. Ha a szűkebb rétegét használnánk, beszédünk akkor is szép, tiszta és választékos lehetne. Rövid sorozatomban olyan idegen nemzetiségű külföldieket mutatok be a kedves olvasóinknak, akik más földrészeken élnek. Követendő példa lehetne számunka, hogy az ő teljesen más kultúrájukban és nyelvi közegükben milyen magas szinten beszélik a mi csodálatos nyelvünket.


Az első részben Ázsiába látogatunk. Az Indiában élő Manish Tanwart ismerhetjük meg, aki az ország fővárosában, Delhiben él. Véletlenül akadtam rá az egyik videójára a közösségi hálón. Az első pár másodpercben azt hittem, magyarországi nemzettársunkról van szó, pergő beszédében ugyanis magyar nyelvjárásokra emlékeztető kiejtéssel szólal meg. Felkérésemet örömmel vette, és videóinterjúban vállalta, hogy elmeséli, hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel.

Manish Tanwar (38) India fővárosában, Delhiben él. Jelenleg turizmussal, utazások szervezésével és idegenvezetéssel foglalkozik. Először is arra kértem, mutatkozzon be röviden!

Dél-Delhiben, egy történelmi részben lakom a családommal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mi, mint a többi indiai is, nagycsaládban élünk: együtt főzünk, együtt csinálunk mindent. Apa, anya, gyerekek, unokák, testvérek, sógorok, sógornők – legyen az bármi, mindig segítjük egymást. Itt nőttem fel, és itt is jártam állami iskolába. Apukám Badlai Ram, nagyon dolgos ember volt, sofőrként dolgozott, és igyekezett mindent bebiztosítani a családja számára. Ő sajnos tavaly elhunyt. Anyukám Chattro Premvati pedig a háztartással és a ház körüli munkákkal volt elfoglalva, amiben mi, gyerekek is segítettünk. Bivalyokat tartottunk, a tejet eladtuk. Ezekből a jövedelmekből próbáltunk megélni. Az iskolában az elején közepes tanuló voltam, később az eredményeim egyre jobbak lettek.

Hogyan lehet Indiában magyarul tanulni?

Magasabb szintű tanulmányaimat a Delhi Egyetemen folytattam, történelem és politika szakon, közben dolgozni is jártam. Az egyetemen a tudomásomra jutott, hogy idegen nyelveket is lehet tanulni: oroszt, horvátot, szerbet, lengyelt, csehet és magyart. Amikor meghallottam, hogy magyar nyelv, abban a pillanatban tudtam: ezt akarom! Mondták, hogy az egyik legnehezebb, ezért kevesen is jelentkeztek rá. Gondoltam, akkor pont nekem való! Amikor pedig azt is megtudtam, hogy ösztöndíjjal Magyarországon lehet tanulni, csak ez járt a fejemben. Velem együtt hatvanan jelentkeztek magyar nyelvre, olyanok, akik jól tanultak, az angolt is profi szinten beszélték. Gondoltam is magamban, mi lesz velem, hiszen ők ügyesebbek nálam. Egy hét múlva az érdeklődők száma tízre csökkent. Kiderült, hogy a buszbérlet miatt volt fontos számukra a beiratkozás. Aztán már csak öten, majd ketten maradtunk. Végül egyedült kezdtem el járni Köves Margithoz, a világ legjobb tanárnőjéhez. Ő harminc éve él Indiában, a férje is indiai. Hetente háromszor volt másfél óránk, és az elsőre a mai napig világosan emlékszem. Reggel jártam órára, napközben dolgoztam, este pedig a delhi Balassi Intézetet látogattam, ahol nagyon sok magyar programon vehettem részt. Az Intézet már megszűnt, de akkor ez volt Ázsia legnagyobb magyar kulturális központja. Ott ettem életemben először magyar ételt, méghozzá sós-sajtos pogácsát, és ott ittam először egri bikavért. El lehet képzelni, milyen lehetett, hogy az, amiről addig csak a könyvekből tanultam, valósággá vált.


Mikor jutottál el Magyarországra?

2006 őszén értesültem egy magyarországi ösztöndíjról. Tudtam, hogy nincs pénzem repülőjegyet venni, útlevelem sem volt, mégis szóltam a tanárnőnek, hogy szeretném megpályázni, és ő biztatott, hogy próbáljam meg. A pályázat része volt, hogy meg kellett indokolni, miért akarok Magyarországon tanulni. Emlékszem, az Intézetben izgatottan írtam, kézzel a papírlapra, őszintén, ami az eszembe jutott, és ami nem volt több talán öt mondatnál. Az útlevélszám helyett bejegyeztem, hogy várólistán vagyok, és leadtam. Nem gondoltam, hogy akár egy pici esélyem is lenne. Tovább nem is foglalkoztam vele. Mikor a pályázatokat kiértékelték, az egyik barátom szólt, hogy ott a nevem a listán. Az egész világról 50-60 diák kapja meg ezt a lehetőséget. Meg kellett néznem a saját szememmel, és még akkor is hihetetlen volt. Indiából csak én szerepeltem a névsorban. Gondoltam, igaz, megnyertem, de nincs útlevelem! S ha lesz is, a repülőjegyet nem tudom kifizetni. A rokonaim mind segítettek, az én pénzemet is hozzátettem, de akkor sem volt annyi, amennyi kellett volna. Végső elkeseredésemben elmentem Lázár Imréhez, a Balassi Intézet igazgatójához, és elpanaszoltam neki a problémámat. Ő segített, és így jutottam el Magyarországra.

Milyen szinten beszéltél akkor magyarul?

Még nem beszéltem túl jól, de a budapesti tanulás, ami tizenegy hónapig tartott, nagyon sokat segített. A nyelvtudásom hatalmasat fejlődött, Nagy Ágnes tanárnőnek köszönhetően, aki kőkeményen megtanította velünk ezt a szép magyar nyelvet. Amikor ez az időszak véget ért, jelentkeztem mesterképzésre is, úgyhogy ismét visszatértem Budapestre. Összesen három évet töltöttem Magyarországon.


Hogyan tartod a nyelvtudást kondícióban?

2011-ben kaptam egy tolmács és fordítói állást egy informatika cégben. Nagyon kemény időszak volt. Később újabb lehetőség bukkant fel, azóta idegenvezetőként dolgozom. Évente tízszer találkozom magyar emberekkel „élőben”. Igazán a turizmus által tanultam sokat, mivel szervezni, fordítani kell, és a helyi nevezetességet is magyarul kell bemutatni. 2016-ban pedig megismerkedtem Kontrá Sándor spirituális barátommal, akivel naponta beszélünk. Juhász Gábor barátommal szintén. Tehát naponta öt-hat órát használom a nyelvet. Jelenleg a turistaszektorban dolgozom, ami azzal jár, hogy azokkal a magyarokkal is kapcsolatba kerültem, akik a világ más tájain élnek, így mindig tanulok új szavakat.

Neked mi az anyanyelved? Van hasonlósága a magyar nyelvvel?

Indiában huszonkét hivatalos nyelv van, ezek közül az egyik az én anyanyelvem, a hindi. Az angol is a hivatalos nyelv, de nem mindenki beszéli. A magyar és a hindi nyelv egyaránt érzékeny. Képesek arra, hogy az érzelmek széles skáláját tudjuk kifejezni általuk.


Milyen különbséget látsz a két ország kultúrája közt?

A legnagyobb különbség az, hogy mi, indiaiak, nagyon szeretünk nagycsaládban élni. Válás nálunk nagyon ritkán fordul elő, és senki sem veszi jónéven. Magyarországra mindkét dolog ellenkezője érvényes. Ezen kívül Indiában alig látni valakit, aki dohányozna vagy alkoholt fogyasztana. Európában már egész fiatalon isznak és cigiznek. A spirituális élet is jóval gazdagabb az én országomban. A közösségi oldalakon őszinte, eredeti hangulatú videókkal jelentkezel. A videóimat magam készítem, célom pedig az, hogy közvetítsem, mi a valódi helyzet Indiában. Legfőképpen azonban szeretném megmutatni a varázslatosan szép országunkat indiai szemmel magyarul. És mivel fontos számomra a spiritualitás, szeretnék segíteni abban is, hogy minden ember megismerhesse önmagát, a benne lévő isteni természetet, az örömöt és békét, és szeretnék rámutatni környezetünk szeretetének fontosságára.

Írásunk a Csallóköz hetilap cikke alapján készült.

Hozzászólások

@

Küldés