Megálmodtam a munkámat


Póda Erzsébet  2015.2.12. 3:28

Beszélgetés Bánhegyi Barbarával, az első magyar női ceremóniamesterrel.

Bánhegyi Barbara, az első magyar, egyben kétnyelvű (magyar-angol) női ceremóniamester.

Mi az eredeti szakmája, és hogyan jutott el a „ceremóniamesterkedés” ötletéhez? Miből áll ez a munka? Félállásban vagy teljes munkaidőben végzi?

Bölcsészkaron végeztem, és mint sok friss diplomás, én se tudtam, mihez kéne kezdenem, így a multik világában kezdtem el gyakorlatot szerezni. Mivel mindig külföldi főnökeim voltak, így az angoltudásom csiszolására törekedtem. Bár a fizetésem és pozícióim egyre jobbak lettek, nehezen tudtam 8-tól 5-ig egy helyben maradni. Éreztem, nekem valami más kell, és mindig tudtam, és hittem, hogy ezt meg is fogom találni. Csak azt nem tudtam, konkrétan mi az, amit keresek, mármint, hogy milyen pozíció, milyen terület. Ezért készítettem egy listát azokról, amikben jó vagyok, és amely készségeimet a munkán során hasznosítani szeretnék. Olyasmit kerestem, ami nem ülőmunka, ahol lehet nyüzsögni, jönni-menni, tárgyalni, szervezkedni, megoldani. Főleg kreatívnak lenni, saját ötleteket megvalósítani. Emellett tudtam, hogy szeretném az angol nyelvet használni. Igyekeztem a fent leírt dolgokban fejleszteni magam, közben nyitott voltam, és vártam, hogy a lehetőség megtaláljon. Első alkalommal, mikor ceremóniamesterként volt lehetőségem kipróbálni magam, rögtön tudtam, hogy igen, ez az! Élveztem minden egyes pillanatát, és a barátaim mind azt mondták, ezt egyszerűen nekem találták ki, miért nem kezdtem el már korábban. Hiszek benne, hogy az élet akkor ad ilyen lehetőségeket, ha kellő alázattal várunk, és már felkészültünk rá. Igaz hobbiként indult, munka mellett, de mára már olyan sok megkeresésem van, és nagyon sok az esküvő napja előtti ügyintézés, hogy a nyolcórás multis környezetet végleg otthagytam. Csak az esküvők világában élek.

A weboldalán azt olvashatjuk, ön az első kétnyelvű női ceremóniamester.

Így van, ez egy alapvetően férfias szakma, női ceremóniamester nem is volt még, mikor kezdtem, így nőként is elsőnek számítok. Sokan le is akartak beszélni róla, félve attól, hogy milyen lesz a fogadtatás, de hittem magamban, és hittem abban, hogy a menyasszonyoknak erre van szüksége. Ma már több énekesnő, műsorvezető kezdi el ezt a pályát, abban a hiszemben, hogy ez csak a konferálásról szól, az meg nem nehéz. Valójában ez csak egy kis szelet. Az elején mérhetetlen alázat volt bennem, mert tudtam, hogy bár az emberi készségeim megvannak, a sikerhez rengeteg gyakorlat kell. Egy jó forgatókönyvet megírni csak akkor lehet, ha tudjuk, milyen problémák merülhetnek fel, miket lehet elrontani a nagy napon, mire érdemes figyelni. A párok szinte mindenben tőlem kérnek tanácsot, és életük legfontosabb napját bízzák rám, ezért megfelelő ismeretekkel és gyakorlattal kell rendelkezni, hogy rászolgáljunk a bizalmukra.

Mit foglal magában ez a munka, vannak-e árnyoldalai, melyek a szépségei?

A megkereséstől a nagy napig végigkísérem a házasuló párt, így a munkám összetettebb, mint ami akkor látszik. Főleg, hogy az adott napon leginkább a háttérből segítek, és csak akkor beszélek, konferálok, ha szükséges. Hisz ez a nap nem rólam, hanem az ifjú párról szól. Árnyoldala talán csak az, hogy májustól szeptemberig nincs egy szabad hétvégém sem. Viszont ezt kompenzálja az a rengeteg pozitív energia, amit az esküvőkön kapok. A pár legboldogabb napja, szerelmesek, sugároznak, és a násznép is velük együtt örül. Ebben a boldogságban osztozom velük hétről hétre. Annyi szeretet koncentrálódik ilyenkor, hogy ez feltölt engem az egész szezonra.


Szabadidejében, ha van ilyen, mivel foglalkozik? Van hobbija?

A hobbim a munkám! És mivel nincs éles határ munkaidő és szabadidő között, ezért ez gyakran egybe is folyik. Mivel már a férjem is ceremóniamester, így otthon is sokszor ez a téma. Együtt az életben, együtt a munkában a mottónk. Emellett imádom a kreatív DIY dolgokat. Egy kis csapattal esküvői süteményes asztalokat készítünk. Kolléganőm süti a sütiket, én pedig kitalálom a tálalást, dekorálást. Imádom a régiből-új dolgokat is.

Mik azok a célok, tervek, amiket még meg szeretne valósítani az életben?

Egyszer szeretnénk családot alapítani, és remélem, hogy dolgozó anyuka lehetek majd. Hiszem, hogy egy kisbabával és a férjem támogatásával családként is az esküvők világában élhetünk tovább.



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

Középpontban a közösség

Zana Anita

Beszélgetés Musitzné Pál Renátával, aki korábban látássérülten is önkéntes munkát végzett.

2024.3.4.   


Lassan minden a helyére kerül

Zana Anita

Beszélgetés Horenka Erika látássérült írónővel.

2024.2.25.  1   


„A világ változik, a vers örök”

Zana Anita

Riportalanyunk, Zajcsek Norbert, a látássérültekből álló amatőr színtársulat, a Varázsszínpad, tagja volt hét éven át. Az Egyesület rendezvényein általában szavalni szokott.

2024.2.8.   


„A helyemen vagyok”

Zana Anita

Interjú Kovácsné Mendler Annamáriával, aki klienskoordinátorként dolgozik, s mindezt fehérbottal teszi.

2024.2.2.   


Én ilyen vagyok

Póda Erzsébet

Az tegnap.ma irodalmi díj egyikét az idén Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaság titkára kapta. Ez alkalommal készítettünk vele egy villáminterjút.

2023.12.6.   


Soha nem szabad feladni!

Póda Erzsébet

Villáminterjú a világhírű magyar vadásszal, vadászíróval, természetvédővel, Hídvégi Bélával, aki több rangos díjat elnyert már tevékenysége elismeréseként.

2023.9.28.   


Katona vagyok!

Póda Erzsébet

Beszélgetés a francia idegenlégióban szolgált Maquet Ludovic-kal, akinek nemsokára megjelenik a légiós éveiről szóló könyve.

2023.7.27.  9   


Sosem unatkozom

Zana Anita

Beszélgetés Vígh Erikával, Vígh Éva lányával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének egyik meghatározó alakja volt.

2023.3.5.   


Krónikus bőrbetegség és a stressz

Vona Ildikó

Beszélgetés dr. Szalai Zsuzsanna gyermekbőrgyógyásszal a különböző bőrbetegségek gyógyításáról.

2023.2.21.   


Az önkéntességtől az elnöki székig

Zana Anita

Villáminterjú a Pro Caritate díjas Pestiné Pető Máriával.

2023.1.31.   


Az iskolán túl

Kucsora Zsolt

Beszélgetés a tardoskeddi Benkő Timea pedagógus-íróval.

2022.10.19.   


Kapcsolatok hálójában

Zana Anita

Beszélgetés a Szolnokon élő Baranyi Miks Máriával, aki látássérültként dolgozik a könyvtáros szakmában.

2022.10.2.