Válaszutak

Póda Erzsébet  2014.1.29. 4:32

Életünk legjelentéktelenebb történéseiben éppúgy döntenünk kell, mint a komoly események alkalmával.

Életünkben nagyon sokszor érkezünk útelágazásokhoz. Lassan, de biztosan egyre zavarodottabbak és fáradtabbak leszünk a nap, mint nap elénk kerülő, sokféle választási lehetőségtől.

Mert ha több választási lehetőségünk van, nehéz helyzetbe kerülünk. Bár mindig köztük lapul a számunkra legjobb megoldás, de nem mindig ez a legkönnyebb út. Ezért nagyon sokan úgy teszünk, mintha nem látnánk az igaz utat, mintha lenne más választásunk. Az emberek többsége már csak ilyen: inkább keres hamis önigazolásokat, minthogy végiggondolja a dolgait, lehetőségeit, majd döntsön és vállalja a felelősséget tetteiért. Pedig a rossz döntés tovább nyugtalanítja az embert, és ismételten arra készteti, hogy értékelje át azt. Választásunk következményeivel így vagy úgy és előbb vagy utóbb úgyis szembe kell néznünk.

Manapság a határtalan lehetőségek elsősorban az üzleti és fogyasztói szférában jelentkeznek. Elég, ha bekukkantunk egy szupermarketbe: pipereszerek, élelmiszerek és italok százai közül választhatunk. Korunkat a szociológusok a „választások évszázadának” nevezik. Ez a jelenség lassan begyűrűzik a családi és magánéletünkbe is.

A fiatalabb generáció tagjai élnek az eléjük kerülő lehetőségekkel, sok mindent kipróbálnak, és később alapítanak családot. Az idősebbek és konzervatívabbak katasztrofálisnak tartják ezt a viselkedést, a demográfusok és szociológusok azonban teljesen természetesnek ítélik. Hiszen csupán arról van szó, hogy a családalapítás ideje későbbre tolódott. Mégpedig azért, mert – a társadalomkutatók szerint – egy új jelenség figyelhető meg a társadalmunkban. A szakemberek posztadoleszcenciának vagyis utóserdülőkornak nevezik. A lényege, hogy kamaszkor és a fiatal felnőttkor közé beépült egy újabb életszakasz, ami korábban nem létezett. Bizony, nem ártana egyre többet foglalkozni vele, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen - a régi normák egyszerűen elavultak, és az idő múlásával (mint minden a földön, s égen) a társadalmak is változnak.

Térjünk vissza egy kicsit a vásárláshoz! Ma az emberek sokkal több időt töltenek a bevásárlóközpontokban, mint indokolt lenne. Úgy tűnik, a vásárlás helyettesítő funkciót tölt be: helyettesíti a relaxációt, a könyvolvasást, a meghitt beszélgetéseket, az ünnepléseket, a családi életet. Mintha kielégítené valamennyi hiányérzetünket. Pedig ez is csak önámítás!

Azért vásárolunk, mert azt hisszük, hogy a tárgyak biztosítják számunkra a jólétet. Azért vásárolunk, mert azt szeretnénk, ha azt hinnék rólunk, hogy azok vagyunk, akik lenni szeretnénk. Azért vásárolunk, mert azt hisszük, ezáltal barátokra tehetünk szert. Azért vásárolunk, mert szeretnénk felhívni magunkra mások figyelmét. És azért mert azt hisszük, szeretnek minket, vagy azért, mert úgy érezzük, nem szeretnek bennünket. Vásárolunk, ha van elég pénzünk, és akkor is, ha nincs. Vásárolunk, ha megkívánjuk az ételt, és akkor is, ha diétázunk. Ha sikeresek vagyunk, és ha sikertelenek. Ünnepek előtt és ünnepek után. Vásárolunk, mert azt hisszük, ezáltal boldogabbak leszünk. De nem leszünk boldogabbak, ezért aztán újra vásárolunk…

Az új idők mondása: vásárolok, tehát vagyok. Pedig meg kéne már állni egy pillanatra, és körülnézni, nehogy a nagy bevásárlások miatt elfelejtsünk élni.

Az életünk a miénk, és egyszerre csak egy személy lehetünk. Fizikai képtelenség egyszerre végezni és birtokolni mindent: nem nézhetünk egyszerre több filmet, nem lehetünk egy időben több helyen, nem ehetünk egyszerre két fogást, nem vezethetünk két autót… Még annak ellenére sem, ha rohanó világunkban gyakran érzünk ösztönzést erre.

Az embert ez is stresszeli, tehát változtatni kéne rajta. Hogy kíméljük magunkat, készítsünk fontossági sorrendet! Döntsük el, mik azok a dolgok az életünkben, amelyeket igazán, őszintén fontosnak tartunk! A család, a munka, a tanulás vagy a hobbi? Állítsunk fel elhatározásokat, és igyekezzünk betartani ezeket. Például: munka után pihenek egy fél órát, hetente egyszer megyek nagybevásárlásra, havonta elolvasok egy (két, három) könyvet, negyedévente megnézek egy színházi előadást stb.

Ha bizonytalanok vagyunk, mondjuk a bevásárlások alkalmával, tapasztaljuk ki, milyen márkájú termék van a leginkább ízlésünk szerint, és azontúl ragaszkodjunk ahhoz – míg meg nem unjuk. Ha bizonytalanok vagyunk a viták alkalmával, akkor is mondjuk el a véleményünket, ha az nem egyezik a társaságunkéval. Lehet, hogy először nem lesz sikerélményünk, de kitartásunkat látva a környezetünk lassan elismeri, hogy a különböző véleményünk másfajta egyéniségünket tükrözi. Ha eddig még sosem tudtunk nemet mondani, pedig nagyon szerettünk volna, itt az ideje, hogy fordítsunk a dolgokon. Kezdjük így a mondatainkat: sajnálom, de… (Sőt, ezt a frázist akár el is hagyhatjuk. Viszont, míg megszokjuk az új helyzetet, addig bátran használjuk!)

Vegyük kezünkbe sorsunk alakítását, és ne essünk kétségbe a válaszutakhoz érve! Mindig gondolkozzunk, mérlegeljünk, figyeljünk a belső hangra, és csak ezután döntsünk! Így nem üldöz majd bennünket az érzés, hogy megint elszalasztottunk vagy rosszul tettünk valamit. Egy kis gyakorlás után tudni fogjuk, hogy a döntés pillanatában a belső lehetőségeink szerint a számunkra legjobbat választottuk – még ha első látásra nem is vagyunk biztosak benne.

Hozzászólások

@

Küldés