Amikor káros a segítség

Maceková Johanka 2007.11.16. 19:27

Annak ellenére, hogy a nők ellen elkövetett erőszak létezik a valós életben, hihetetlenül keveset tudunk róla.

A főiskolai tanulmányaim (szociális munka szak) keretében minden évben részt veszek egy négynapos szociális-pszichológiai gyakorlaton, amelyen a diákok szimulált helyzeteken tanulják, hogyan kell dolgozni a kliensekkel.

Ebben az évben a gyakorlat témája az individuális kliensekkel való munka volt. A gyakorlat keretében csoportokra voltunk osztva egy-egy fiktív problémával, és az volt a cél, hogy megtervezzük a munkamenetet. Vagyis: mit tegyünk, ha a kliens valamilyen problémával fordul hozzánk. Az egyik csoport azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy tervet, amely alapján egy bántalmazott nő segítséget kaphat. Eddig minden rendben is lett volna. A partneri kapcsolatokban megjelenő erőszak témájának feszegetésekor viszont kiderült: a leendő szociális munkások nem értenek az adott problematikához. Méghozzá annak ellenére sem, hogy egy egész tantárgyat szenteltek csak ennek a területnek, amelyet egy éven át látogattak.

Az eszmecsere során elhangzottak olyan nézetek, hogy a tettes rövidzárlatot kap, egyszerűen nem tud magán uralkodni. Vagy azért bántalmaz, mert gyerekkorában őt is bántalmazták. Miután ismertettem az ENSZ és az EU állítását, miszerint egyetértenek abban, hogy a férfiak és a nők hatalma közötti egyenlőtlenség az egyik fő oka a nők ellen elkövetett erőszak megjelenésének és a társadalom általi tolerálásának. A gyakorlaton résztvevők erre azt mondták, ebbe a témába ne keverjünk olyan eszméket, mint a feminizmus…

Nem vagyok a nők elleni erőszak témájának a szakértője, de azok alapján, amiket hallottam, bátran mondhatom, többet tudok, mint a csoporttársaim többsége. És ha figyelembe veszem, hogy az én ismereteimet is még minimálisnak lehet tekinteni, akkor a szociális munkások segítségnyújtásának a színvonala katasztrofális...

Valahol nagy hiba volt és van. Az elégtelen képzés, vagy annak elhanyagolása a témáról felelőtlenség, és arra nem lehet számítani, hogy a leendő, segítségnyújtásra szakosodott abszolvensek majd saját maguk utánajárnak, és kiegészítik a tudásukat. Ennek szintén csak a bántalmazott nők látják kárát, akik segítséget keresnek. A szociális munkások gyakran az első kontaktust jelentik a segélynyújtó szervezettel. Ha viszont ők azt a nézetet vallják, hogy a tettes szereti az áldozatát, annak ellenére, hogy bűntényt követ el a sérelmére, és ennek a nézetüknek hangot is adnak, akkor a segítségért folyamodó nő azzal az érzéssel megy el, hogy nincs is miért elhagynia a bántalmazó férfit...

Az ilyen nézetek a szociális munkás részéről még nagyobb káoszt idézhetnek elő a bántalmazott nő lelkében, akinek elsősorban azt kellene hallania, hogy egyértelműen elítélendő az, amit a partnere tesz vele. Ehelyett viszont újabb megbocsátást nyer az agresszív partner tette, mert a „nem tud uralkodni magán”, vagy az „ő szeret” nézeteket nem lehet másképp értelmezni, ez lényegében csak annak az ismétlése, amit az erőszakkal tűzdelt kapcsolatban élő nő a partnerétől kap a „mézeshetek”, vagyis az erőszakmentes időszakok alatt.

Természetesen nem azt állítom, hogy egy szociális munkás sem tud szakszerű segítséget nyújtani. De elég, ha csak pár azok közül, akik e gyakorlaton velem voltak egy csoportban, tanácsadóba kerülnek… Az erőszakos partnerrel való kapcsolat felszámolásához segítséget kérő nők a segítség helyett csupán mítoszokat prezentáló hozzáállással és hozzá nem értéssel fognak találkozni.

Nem marad más, mint a remény, hogy azok, akik tényleg a bántalmazott nőkkel fognak dolgozni, felelősségteljesen állnak a munkájukhoz, és a kiegészítő irodalom tanulmányozásával megszerzik a szakszerű gondoskodáshoz elengedhetetlen, semmivel sem torzított ismereteket.