És aztán?
Csak ülök és hallgatom, amint a középiskolás lány beszél.
Szép vonásait eltorzítja az erős smink. Divatos topja és csípőnadrágja közül kikandikál csinos, lapos hasija. Hosszú barna haja a derekát súrolja.
Idegesen rágózik. Elszántság árad a szeméből, de mintha haragudna is a világra. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak a koránál fogva nem találja még a helyét, ezért ilyen zaklatott. Bizonytalannak tűnik, mégis biztos elképzelései vannak a jövőjére vonatkozóan. Már ami a párkapcsolatot illeti.
Azt állítja, a legfontosabb dolog az életben a szerelem és a család.
Azt mondja, a szerelem bizonyítéka a féltékenység.
Azt is mondja, egy pofon a fiútól még igazán nem jelent semmit. Sőt, bólogat, ez is csak örömteljes bizonyíték. Arra, hogy a lány igazán fontos neki.
Azt mondja, a féltékeny szó pozitív értelmet takar. A fiú félti a lányt. Hogy mitől? Mindentől. A rossztól, meg másoktól. Főleg másoktól. Barátnőktől, azok úgyis csak hülyeségeket beszélnek. És a barátoktól, de legfőképpen más fiúktól. Mert csakis magának akarja és ez jó. Ez az egészben a legjobb. Ő sem akar senkit, és semmi mást, csak egy fiúhoz tartozni. Az övé lenni, felolvadni benne, mindent úgy tenni, ahogy azt a fiú akarja. Azt mondja, gyereket is akar. A legjobb lenne, ha fia születne. A férjek akkor örülnek, ha fiuk születik.
Beszélgetésünk egész ideje alatt egy darab papírra firkál. Egy nevet. Többször is, egymás alá, mellé és fölé. Nem a sajátját, hanem annak a fiúnak a vezetéknevét, akivel most jár.
Megütött, kérdezem. Lesüti a szemét, arcán sötét árny suhan át. Csak egyszer, válaszolja. Vagyis kétszer. Valahányszor. Nem sokszor. De nem volt szándékos, mentegeti, szerelemből tette… Riadtan néz rám. Különben is, idegesen megvonja a vállát, én viselkedtem hülyén. Megérdemeltem, mert buta liba vagyok. Most már haragosan villan a tekintete. Mit akar, hiszen ez normális: apu is lekever néha anyunak... És aztán?...
És aztán…?
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Egy pofonnal kezdődik…
Számtalan szakember elmondta már a véleményét a családon belüli erőszak témájáról…
2007.11.27. 2
Áldozatok és elkövetők
Az életben sok hibát követünk el, de talán a legnagyobb az, ha olyan partnert választunk, aki egy idő után bántalmazni kezd.
2007.11.22.
Hol a határ?
Sokszor kívülről nem is látszik! Még a legközelebbi hozzátartozók sem tudják.
2007.11.19.
Amikor káros a segítség
Annak ellenére, hogy a nők ellen elkövetett erőszak létezik a valós életben, hihetetlenül keveset tudunk róla.
2007.11.16.
Kínzók és áldozatok
Évekkel ezelőtt, kezdő újságíróként, tényfeltáró riportot készítettem a családon belüli erőszak témájában.
2007.11.15.
A rovat további cikkei
Édes otthon?
Ha találkozom a családon belüli erőszak témájával, mindig Szilvia jut eszembe, aki a szomszéd szobában lakott a kollégiumban.
2007.11.13.
Vegyük tudomásul, hogy létezik!
Az erőszak megítélése országonként változik, ezt nemzetközi felmérések is igazolják.
2007.11.11.