Hol a határ?

Balázs Viktória 2007.11.19. 8:37

Sokszor kívülről nem is látszik! Még a legközelebbi hozzátartozók sem tudják.

Talán némelyikük sejti, de mivel nincs semmi kézzelfogható bizonyíték, hát gyanúját megtartja magának...

Így volt ez Katáéknál is. Nagyon fiatalon házasodtak. Annak idején a barátnője kérve kérte Katát, várjon az esküvővel, hiszen a vőlegénye már akkor durván bántalmazta, ha valami nem az ő elképzelése szerint történt. Ám Kata hajthatatlan volt. Szülei szép kapcsolatát látva biztos volt benne, hogy az ő élete is szép lesz és a durvaságot annak tulajdonította, hogy Karcsi, a vőlegénye ideges az esküvői előkészületek lassúsága miatt, hiszen már szerelmével szeretné tölteni a mindennapokat. Meg volt győződve róla, hogy amint összeházasodnak, Karcsi megnyugszik és szeretetben, harmóniában élnek életük végéig.

Aztán jöttek a gyerekek, egy-egy év különbséggel. A három kisgyerek mellett Katának még lélegzetet venni sem volt ideje, ám ez egy cseppet sem érdekelte férjét, aki a munkából hazatérve minden este megkövetelte feleségétől, hogy csinosan várja és a tévé elé tálalja neki a meleg vacsorát. A gyerekeknek addig várniuk kellett. Kata minden energiáját felemésztette, hogy a gyerekek se szenvedjenek, és férje is elégedett legyen. Sokszor a hétfő reggel megváltást jelentett számára…

Kata szülei a kisvárosba költöztek, ahol a fiatalok éltek. Ezen túl gyakran vitték magukhoz a kicsiket, hiszen imádták a három csöppséget! Olyankor, amikor üres volt a ház, visszatértek az esküvő előtti durva támadások. Katának bűnhődnie kellett. Azért, mert nem elég kedves, mert az ingek megint nem a helyükön lógnak, mert rengeteg pénzt költött! Mindig volt ok a bántalmazásra, persze csak úgy, hogy látható jelei ne legyenek! Kata még mindig túl fiatal volt és úgy érezte, részéről megfutamodás és gyávaság lenne, ha mást is beavatna szenvedéseibe, hiszen az esküvő előtt ország-világ előtt védte, felvállalta, dicsérte kedvesét!

A gyerekek nőttek, a támadások néha fokozódtak, néha elmaradtak. Karcsi elégedett volt, sikerül olyan feleséget „kinevelnie”, amilyet mindig elképzelt. Természetesen figyelmét a gyerekek „nevelése“ sem kerülte el. Ritkán látta őket, ám olyankor gyakran megfenyítette, büntette, rendre utasította őket! A nagyobbik gyerek még éjjelente bepisil, a kisfiú nemrég dadogni kezdett és a harmadik zárkózott, csendes természetű.

Kata mindezt látta, tudta az okát, mégis hallgatott. Félt, rettegett a férjétől. Meg aztán ennyi év után kínos lenne kiállni a rokonság, ismerősök elé, hogy mégsem úgy van minden, ahogy látszik és igenis tévedett, bajban van. Hiszen ki hinne neki? Karcsi nagyon jól keres, házat épített, mindig ügyel arra, hogy Katán és a gyerekeken márkás, drága ruha legyen. A társaságban Katának kedvesnek kell lennie hozzá, hogy a látszat tökéletes legyen.

Barátnők már régen nincsenek, hiszen abban az időszakban, mikor Kata képtelen volt kimozdulni a gyerekek mellől, lassan elmaradtak. Azóta dolgozni nem mehet, a házat kell rendbe tartania, meg a küllemével törődni. Magára maradt, megalázottnak érezte magát és már csak azzal törődött, hogy gyerekeit, amennyire lehet, megvédje a zsarnoktól. A gyerekek kisebb korukban még elmesélték a nagyszülőknek, hogy az ő apukájuk milyen nagyot tud ütni, de olyankor Karcsi humorosan előadta, hogy őt is csak egyszer verte meg az apja, de akkor nagyon! Aztán otthon, az árulkodás miatt kapott büntetésekből a gyerekek lassan megtanulták, hogy hallgatniuk kell!

Egy iskolában végzett orvosi vizsgálat után Katát hívatta a tanító néni. A vizsgálatot végző orvos tanácsára a kisfiúval pszichológushoz ment. Nem szívesen, hiszen félt, hogy kiderülnek az otthoni bántalmazások. A gyerek érdekében, legyőzve félelmét, természetesen férje tudta nélkül, aki becsmérlő hangon szokott beszélni az ilyen munkát végző egyénekről(!), bekopogtatott a szakemberhez.

Másfél óra elteltével szédelegve tántorgott ki a rendelőből. A szakorvos szörnyű dolgot közölt vele. A kisfiúval mindenképpen vissza kell jönnie, mert úgy tűnik, az édesapja szexuálisan zaklatja. Kata azt hitte rosszabb már nem lehet. Most mégis...

A hazafelé vezető úton kisfiának kézszorítását érezve Kata döntött. Nem, ezt már nem engedi! A gyerekeit nem adja, és saját magát sem engedi többé bántani! Hirtelen mindegy lett neki, mit mond majd a környezete és tudta, hogy ezt a harcot egyedül nem képes megvívni. Irányt változtatott. Szülei háza felé indult, most rögtön segítséget kér!