„Depis” vagyok!
Ezt a kijelentést mindenfelől hallani, még a fiatal generációtól is.
Mi is a depresszió? Milyen okai vannak? Milyen következményei? Ha betegség, lehet-e gyógyítani? Nem vagyok sem orvos, sem pszichológus. Bizonyára létezik a depressziónak pontos definíciója. Én teljesen szubjektív szemszögből tekintek rá. Szerintem a depresszió a teljes kétségbeesés érzésével egyenlő. Az okok különbözőek. Nagy szomorúság, szerencsétlenség, negatív gondolkodás, saját erőnk és képességeink alábecsülése…
Az esetek nagy részében tényleg kétségbeejtő az érintett ember állapota. Például, ha a szülőnek meggyilkolják a gyermekét. A szülő egyáltalán nem érzi azt, hogy a depresszió nevű betegségben szenved. Kétségbeesett, szerencsétlen, dühös! Megölték a gyermekét, a gyermekének, aki körül eddig forgott az élete, valaki kioltotta az életét. Milyen értelme van tovább az életének? Mit tegyen? A depresszió eredhet még a be nem teljesült érzésekből, az életlehetőségek negatív érzékeléséből, a munkahelyi, iskolai vagy a magánéleti sikertelenségből. Rengeteg okot találhatunk.
Sok esetben a kiváltó okot nem lehet eltávolítani. Hogy lehet hát segíteni a depresszióban szenvedőnek? Az érintettnek vissza kell nyernie a lelki egyensúlyát. Ebben a környezete segíthet neki. Hisz mindig létezik valaki, aki az érintett embert szereti, akár mint barát, szülő, tanár… Senki sincs a világon teljesen egyedül, és mindenki számára fontos valaki. Ezért is nyitva kell tartani a szemünket és a szívünket, hogy észleljük, ha valakinek szüksége van ránk.
Magam is átmentem már egy olyan időszakon, amelyre a kétségbeesés volt jellemző. 
Néhány hónapig tartott. Az ok? Egy hosszú távú kapcsolat szétesése, amely az én szemszögemből egy életre szólt. Az életem egyszer csak kitért a megszokott kerékvágásból, elveszítettem a biztonságot. Hirtelen semmi sem volt világos, semmi sem volt érvényes, minden összedőlt, mint a kártyavár. Ráadásul mindez akkor történt, amikor a munkahelyemen is nagy nyomásnak voltam kitéve: külföldi szolgálati utak követték egymást, a főiskolán pedig az egyik legnehezebb vizsgaidőszak folyt. Sok volt mindez, és meghaladta az erőmet. Mindenki erősnek tartott, olyannak, akire lehet pakolni a terheket, aki mindent kibír, túláradó az életkedve és minden élethelyzetben feltalálja magát. Hogyan lehet olyan valaki, mint én, a padlón? Az életereje és a fizikai ereje végén? És mégis lehetséges. Kétségbeesésemben azt kívántam, bárcsak ne jönne egy újabb reggel. Nem fordult meg a fejemben az öngyilkosság gondolata, csak nem volt fontos számomra a következő nap, mivel minden újabb nap újabb szenvedéseket hozott. Voltak napok, amikor egyre csak sírtam, valamire jók is voltak azok a szolgálati utak. Egyedül a szállodában… senki nem látott szenvedni…
Depresszió volt ez? Biztosan, legalábbis valamilyen formája. Egyáltalán nem éreztem magam betegnek, boldogtalan voltam, a lelkem legmélyéig. Minden elveszítette az értelmét, ami azelőtt fontos volt, többé nem jelentett számomra értéket. A tervek füstbe mentek.
Boldog vagyok, hogy vannak barátnőim. Nincsenek sokan, de arra nincs is szükség. Igazi barátnők ők, életre-halálra. Az ő hihetetlen támogatásuknak köszönhetően sikerült visszanyernem a lelki egyensúlyomat. Senki nem éreztette velem, hogy csődöt mondtam, hogy valamire nem voltam képes. Nagy megértéssel kezelték a helyzetemet, senki nem okoskodott, inkább meghallgattak, és támogattak. És a leglényegesebb az volt, hogy megértették: én is sebezhető vagyok, nekem is szükségem van támaszra és segítségre. Mindenkinek szüksége van támaszra és segítségre.
Van viszont olyan helyzet is, amikor a kezelés elengedhetetlen. A pácienseknek antidepresszánsokat adnak, amelyek segítenek visszaállítani az egyensúlyérzést. Ez az érzés lehetővé teszi a betegnek, hogy újra higgyen, nyugodtabb legyen, és erőt találjon ahhoz, hogy legyőzze a depressziót, és visszanyerje a lelki egyensúlyát.
Rajtunk, barátokon is múlik: legyünk itt azoknak, akiknek szükségük van ránk. Fontos, hogy mindenki tudja, ő is fontos valakinek, és helye van más emberek életében, nincs egyedül, és nem kell magának hordoznia a boldogtalanságát, mert az életében akad valaki, aki segít cipelni a terhét.
Fordította: Jády Mónika
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A lélek elmagányosodása
Elgondolkodtunk már azon, hogy az életben minden olyan szép és egyszerű? S ami nem az, azt magunk komplikáljuk.
2007.2.24. 4
Sűrű mélységben
Nincs az az orvosság nincs az a tanács, ami megfelelő lenne egy depressziós számára.
2007.2.23.
Nem akarat kérdése!
Nem minden szomorúság jelent depressziót, és a depresszió nem csupán szomorúság! Beszélgetés dr.Gaspar Alica pszichiáterrel.
2007.2.19.
Nők és a depresszió
Régebben bosszantott Sigmund Freud mondása, miszerint „a biológia a sorsunk” -- de lehet hogy van benne valami…
2007.2.17.
Szülés utáni depresszió
A szülés nagyon sok bonyolult folyamatot indít el a női testben. A hormonszint ingadozása magával hozhat egy igencsak nem kívánt jelenséget – a depressziót.
2007.2.11.
Burokban születtem (?)
Szeretem az évszakokat, szeretem a családomat, szeretem a munkámat, szeretem az életet. Pedig nem kímélt: voltam súlyos beteg és depressziós is.
2007.2.2. 2
A rovat további cikkei
Depresszió: pro és kontra
A depresszióról egy lehangolt, kétségbeesett, „világvége” hangulatban lévő ember jut eszembe.
2007.2.1.