A stressz (2)
Az állandósult stressz folyamatos szorongás és idegesség formájában csapódik le.
Az ember egy idő után már nem is tudja, hogy pontosan mitől fél vagy miért aggódik, nem tudja logikusan rendbe szedni a gondolatait. A lelki szinten állandósult stressz úgy károsítja egészségünket, hogy észre sem vesszük. A páciens remeg, feszültek az izmai, gyors a pulzusa, légzése. A vizsgálatnál jelen van a test összes válaszreakciója, amit a stressz miatt produkál. Mikor rákérdezünk, min idegeskedik, az a válasza, hogy ő nem is ideges. A stressz az élete részévé vált. Nem érdekes, hogy van-e feladata, el tudja-e végezni. Állandó készenlétben van, mintha az őserdő közepén élne és egy bokorból bármikor támadhatna az oroszlán. Ez az állapot aztán rányomja a bélyegét a páciens viselkedésére is. Agresszív lesz, ingerült, szorong. Gyakran előfordul, hogy a jóindulatú figyelmeztetésre, hogy a krónikus stressz állapotában van, ingerülten válaszol: nem vagyok ideges!
Ilyen helyzetben legelőször is meg kell ismerni saját testünket, hogy a stressz által kiváltott reakcióinkat felismerjük. Ha erre ráismertünk, elsősegélyként a mélylégzés a legmegfelelőbb. Minden stresszes helyzetben jó segítség, ha néhányszor mélyet ki- és belélegzünk. A következő lépcsőfok a magunkkal való őszinte beszélgetés. Saját magunk érdekében kell feltárni egy vagy két okot, ami miatt feszültek vagyunk. Már az is segíthet, ha ezt az egy okot megfogalmazzuk magunkban, hogy tisztában legyünk azzal, miért is stresszelünk. Ha ezt a magunkkal való beszélgetés állandósul, egy idő után tapasztaljuk a következőt: amint az egyik stresszhelyzet megoldódott, rögtön a helyébe lép egy másik, már addig is meglévő stresszkiváltó tényező. Csupán míg az elsővel voltunk elfoglalva, nem gondoltunk a másikra. Pedig az a másik már addig is megvolt.
Hogy a fenti feladatot meg tudjuk oldani, segítséget nyújthat a B-vitamin, főleg a B6 vitamin magnéziummal való együttes szedése, melyek segítenek ellazítani az izmokat, így nyugtató hatással vannak az egész szervezetre. Használhatunk gyógynövény-kivonatokat, jó nyugtató hatásúak a Jonás-cseppek vagy a Schüssler-sók. Nagy segítséget nyújt továbbá a stressz leküzdésében a rendszeres mozgás, minek során a szervezetben feleslegesen felgyülemlett energiatöbbletet levezethetjük. Minden dinamikus, relaxációs mozgás jó a stressz levezetésére. Vérnyomásnövelő hatásuk miatt a statikus, izomfejlesztő gyakorlatok nem ajánlottak. Fontos a koffein és az alkoholfogyasztás elhagyása, vagy legalábbis radikális mérsékelése. Ezek ugyanis növelik a szervezetben lévő feszültséget, így a felgyülemlett stresszt már esélyünk sem marad feldolgozni. Nem fontos minden hírt, információt meghallgatnunk. Ezek többsége szellemi szemét, melyek feleslegesen leterhelik idegrendszerünket. Ne kényszerítsük gyerekeinket, hogy erőn felül teljesítsenek az iskolában vagy életükben, bárhol is vannak. Nem áll jogunkban elvárni tőlük azt, amit mi magunk sem tudtunk az életben elérni. Ne akarjuk, hogy azt az utat járja, amit elképzeltünk számára. Főleg a kisgyerekeknek adjuk meg a gondtalan gyerekéveket, a játszás örömét. A gyereknek nem drága ruhákra, csecsebecsékre van szüksége, hanem megértésre, nyugalomra és bizalomra a környezetéből. Ezáltal sok felesleges idegességtől kíméljük meg magunkat, családunkat és környezetünket.
Tehát kedves olvasó: mindegy, hogy feszültnek érezi-e magát vagy sem, a néhányszor elvégzett mélylégzés mindig mindenkinek csak előnyére válhat. Lélegezzenek sokszor mélyeket, ha lehet kint a friss levegőn!
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
A stressz (1)
Az ember nincs felkészülve a mai, rohanós, túlzsúfolt életre. A bennünket ért stresszhatások betegségekhez is vezethetnek.
2015.2.26. 13
A rovat további cikkei
Nők és a fizikoterápia
3 dolog, amivel a nők a leggyakrabban fizikoterápiára járnak, ami az egyik leggyakrabban alkalmazott módszer a mozgásszervi problémák enyhítésére. Különösen a nők körében népszerű.
2024.12.11.
Ne pánikoljunk!
Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.
2024.8.21.
Allergia és természetgyógyászat
Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.
2024.7.31. 5
Fogamzásgátlás: pro és kontra
Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.
2024.7.15.
Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége
A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.
2024.4.10.
A számítógéphasználat ártalmai
Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...
2024.3.1.
Előadás testmozgással
A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.
2024.2.15.
Alvászavarban küzdőknek
Alvászavarban küzdőknek erősen ajánlott megismerkedni a CBD olajokkal
2023.11.25.