Az ételkészítés legfontosabb feltételei (6/1)


Dr. Tóth Erzsébet orvos  2011.3.3. 6:19

A konyhai elkészítés szabályozása kettős célt szolgál.

Egyrészt megőrizni az ételek biológia értékét minél magasabb fokon, másrészt elkerülni a mérgező vagy felesleges anyagok keletkezését – természetesen azt követően, hogy megpróbálunk minél egészségesebb alapanyagokat beszerezni.

Az élelmiszereket a lehető legfrissebb állapotukban dolgozzuk fel! Különösen figyeljünk a nyersen elkészített és nyersen fogyasztott ételekre. A nyers zöldségeket és gyümölcsöket nem szabad felaprítva „állni hagyni”, főleg nem vízben. Elkészítés után a legjobb, ha minél hamarabb feltálaljuk és elfogyasztjuk az ételt. Amennyiben a zöldségeket nem nyersen fogyasztjuk, sütés helyett inkább pároljuk, esetleg főzzük meg. A burgonyaféléket legjobb, ha héjában főzzük. Amennyiben a zöldségeket vagy burgonyaféléket vízben főzzük, a főzővizet ne öntsük ki, hanem dolgozzuk fel. Minden ételnek jót tesz, ha zárt edényben készítjük. A megfőzött ételt frissen fogyasszuk el, a felmelegítés rontja az étel minőségét. Az olyan ételekben például, melyek egyszerre sonkát is és sajtot is tartalmaznak, a felmelegítéskor mérgező nitrozaminok keletkeznek.

Ízesítés
Minimalizáljuk a sózást és minden nátriumtartalmú ízesítőanyag mennyiségét. Fűszerezéskor részesítsük előnyben a friss füveket, a citromlevet, nyers hagymát, fokhagymát, tormát, természetes erjesztéssel készült eceteket (almaecet, borecet, balzsamecet), továbbá a jellegzetes ízű növényi olajakat (len, olíva, tökmag, dióolaj).

Sütésre
kizárólag hőre nem érzékeny zsírokat használjunk. A fent említett hidegen sajtolt olajak erre nem alkalmasak. A zsírban való sütést próbáljuk mellőzni vagy minimalizálni. Helyezzük előnybe a zsírokat nem tartalmazó konyhatechnikai eljárásokat, mint az óvatos grillezés, alufólia, rozsdamentes acéledények. (A pácolt húsok nem valók grillezésre).

Főzés
előtt a gabonaféléket ne áztassuk túl sokáig vízben, mert így sok biológiai hasznos anyagot veszítenek. A burgonyát mindig sötétben tároljuk, a keletkezett zöld részeket mindig távolítsuk el. A legfontosabb, hogy soha ne használjunk penészes, de még csak penészgyanús élelmiszert sem. A felületen már látható apró penész is azt jelenti, hogy az egész élelmiszer fertőzött. A penészméreg az egyik legveszedelmesebb méreg, már nagyon pici mennyiségben is károsítja szervezetünket, főleg s májunkat.

Régóta ismert, hogy az étel egyaránt ölhet is, és egészségessé is tehet. Összességében megállapítható, hogy érdemesebb kevésbé tökéletes táplálékot magunkhoz venni, annak tudatában, hogy jót csinálunk magunknak, és élvezzük az evést, mint keresni a tökéletes táplálékot, ami evés közben egyáltalán nem ízlik. Ezért a fent leírtakhoz álljanak sportosan, próbáljanak kiválasztani néhány dolgot, ami szimpatikus önök számára, vagy amit a legkönnyebben a magukévá tudnak tenni, és azt próbálják betartani a mindennapokban.

Ahogy minden embernek egyéni az ujjlenyomata, úgy minden ember egyéni étrendet igényel – és még nem vettük figyelembe a többi körülményt, ami meghatározhatja a táplálkozásunkat. Ilyenek például az ember kora, neme, munkája, testfelépítése, az évszakok, a hely, ahol él, és még sok más. Az emberek különbözően élnek, különféle külső körülmények között, az északi sarktól az egyenlítőig a természet különböző erőinek kitéve. Ezeken a helyeken más és más növények teremnek és állatok élnek, melyek az emberek számára táplálékául szolgálhatnak. Általánosságban elmondható, hogy a körülöttünk élő élővilág a számunkra a legjobb táplálék.

(Folytatjuk)



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

A táplálkozás szerepe (9)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

...a daganatos betegségek kialakulásában.

2011.6.2.  29   


Rákmegelőző tápanyagok (12)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Tápanyagok, melyek jó hatással vannak szervezetünkre.

2011.5.20.   


Daganatok és összefüggések (11)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Az egyes szervek daganatai és a fogyasztás közötti összefüggések.

2011.5.6.   


Rákkeltő anyagok a táplálékban (10)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

A táplálkozás során az ember naponta több száz anyagot juttat a szervezetébe, ezeknek csupán egy kisebb hányada hasznosítható a testfunkciók fenntartásához.

2011.4.28.    5


Jin és jang ételek (8)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

A sok allergiás tünet nem ok nélkül jelentkezik.

2011.4.5.   


Az ételek hatása energiarendszerünkre (7)

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Az egyes ételek különféleképpen befolyásolják energiarendszerünket (jin és jang ételek).

2011.3.23.   

A rovat további cikkei

Ne pánikoljunk!

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Pánikban a viselkedési normákat felülírja a túlélési ösztön, az ember, magatartása teljesen megváltozik. Sokan a hisztériához hasonlítják.

2024.8.21.   


Allergia és természetgyógyászat

Dr. Tóth Erzsébet orvos

Minden allergiás reakció az immunrendszer védekező mechanizmusainak túlzott megnyilvánulása.

2024.7.31.    5


Fogamzásgátlás: pro és kontra

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

Egy nő két dolog miatt képes mindenre: hogy legyen gyermeke, vagy, hogy ne.

2024.7.15.   


Ekcéma, a gyerekkor bőrbetegsége

Dr. Horváth Mária okleveles ápolónő

A kisgyemekes anyukák gyakori témája, hogy a gyermekük ekcémás.

2024.4.10.   


A számítógéphasználat ártalmai

PR-cikk

Betegségek és sérülések, amelyeket a számítógép intenzív használata okozhat. A számítógép rendszeres, napi több órás használata számos betegség kialakulásához vezethet...

2024.3.1.   


Előadás testmozgással

Sajtóhír

A közelmúltban Szolnokon Nagy-Bana Zsanett tartott előadást a demenciáról az érdeklődőknek. Részletek a cikkben.

2024.2.15.