A nőkről...

Robert H.Raven  2010.2.16. 5:02

Megígértem és most el is jutottam odáig, hogy…

…megírjam azt a gondolatsort, ami részben némi tükör lenne, másrészt pedig arról szólna, hogy amikor a csajok/lányok/hölgyek pasit/fiút/férfit választanak, akkor mire kell(ene) nekik odafigyelni!

Tudom, azzal, amit írni fogok, biztos magamra zúdítok hideget, meleget, jégesőt, záport, zivatart. Ugyanis lesz, hogy anyagi vagyis kézzelfogható dolgokról fogok írni. Vannak olyan nők, akik elolvastak pár Jane Austen regényt, vagy csak helyből úgy születtek és örökös regisztráltjai az álomvilágbanélek.hu weboldalnak. Ők azok, akik szerint csak a szerelem és az érzelmek fontosak és semmi egyéb, semmi más nem számít. Nos, ezzel a megállapítással egyetértek egészen odáig, amíg az ember óvodás, vagy alsótagozatos korú. Ötévesen tényleg nem számít semmi, csak az, hogy Juliska Jancsival osztja meg a lekváros kenyerét és együtt játszanak papást-mamást. Aztán amikor az általános iskolában valami szerepjátékot kell játszani, és Juliska azt mondja Jancsinak, hogy menjenek el színházba, erre a Jancsi értetlenkedve kérdezi meg, hogy ugyan minek, amikor otthon is lehet tévét nézni (ugyanis a gyerek azt mondja, amit otthon lát), akkor talán Juliska elgondolkodik azon, hogy valóban Jancsival kell-e neki papást játszania…?

Vannak olyan nők, akik nem növik ki ezt az ötéveskori szent együgyű állapotot, és úgy szaladnak neki a huszas éveiknek. Egy részük ebben a korban elveszíti ezt a fajta naivitását, azonban jelentős részük továbbcipeli ezt keresztet a harmincas éveire is. Őket hívjuk megkeseredetteknek.

Nézzük azokat a tipusokat, akik sosem fognak rendes pasit találni!

Elsőként van az az álomvilágban élő típus, akinek az álomvilágát az adja, hogy nincs tisztában magával. Tehát, mosatlan hajjal, lerágott körmökkel, pattanásos, zsíros bőrrel, széttaposott cipőben, és olyan farmernadrágban, aminek a szárából tíz centit az utca köve koptatott le, simán elvárja, hogy őt hercegnőként kezeljék, mert látott valami cuki, édes filmet, ahol kiderült a kiscsajról, hogy ő valami trón várományosa, és olyan vicces és romantikus volt, ahogy beletanulhatott a hercegnői szerepbe. Hercegnőket lehet hercegnőként kezelni, az ápolatlan, gőgös, gágogó libákat pedig vesszővel terelgetik.

A másik az önostorozó biotípus, aki állandóan a testzsírszázalékát figyeli, és minden marhaságot kipróbál, hogy a 3-4 kilós, ritkán valós, leginkább vélt súlyfeleslegét leadja, és gyakorlatilag 15 éve folyamatosan éhes. Várom azt a pillanatot, amikor eljő a megvilágosodás ideje, és a nők végre belátják, hogy a pasik nem a piszkafákat és a ropilábakat szeretik. A súlyfelesleg nem annyira nagy ügy! A biotípusban még az is bosszantó, hogy nem lehet vele étterembe menni, mert ő csak és csakis egyfajta „mentes” ásványvizet iszik, és meg kell kérdezni, hogy van-e olyan víz, és ha nincs, akkor keresni kell egy másik vendéglőt. Egy férfi ilyenkor ezt gondolja: „Víz, víz, nem mindegy? Kiöntik, megiszod!”

Aztán jön a mindenbe mindent beleképzelő típus, akinek ha a férfi a kezébe nyomja a pénztárcáját, hogy tartsa egy pillanatig, amíg az megtalálja a sluszkulcsot, akkor ő rögtön azt gondolja, hogy ez már a feltétlen bizalom jele, és ezzel a férfi azt akarja kifejezni, hogy össze kéne költözni mihamarább, és „álljunk meg az újságosnál és vegyünk Esküvő magazint, és este nálad nézegessük, jó?!”

Ne feledkezzünk meg a teaházas típusról, a karmikus elemzőről, akit az evilági dolgok nem érdekelnek, csak a művészetek, és láttad ezt, olvastad azt, hallottad már, és Müller Péter, és Feldmár, és ah…. ah… ! A végén aztán olvasnak, látnak, hallanak mindent, csak nem lesz semmi értelme. Ilyen hölgyeknek ajánlom Hankiss János, Hajnali három című, nehezen megszerezhető könyvét, s abból is ezt: „Beteljesedett rajta a női sors: addig védekezett, míg nem támadták!”

Ejtsünk szót az igazi vadászról is, aki állandóan keresésben van. Mindig az igazit keresi és ha meglát valakit, akkor:
a.) már az első másodpercben tudja, hogy ő az igazi,
b.) már az első másodpercben látja, hogy nem ő az igazi.
Ezzel a dilemmázással él egész életében, és akit igazinak gondol, arról kiderül, hogy egy figyelmetlen, érzéketlen állat, aki még a szekrényajtót sem csukja be soha. Akit pedig dob az első másodpercben, azzal ugye esély sem keletkezik semmire. Ennek a típusnak a minősített, súlyos esete az, aki a macskája reakciójából vonja le ugyanezeket a következtetéseket.

Itt csatlakoznék az ugyanezen weboldalon olvasható „Hol a szőke herceg?” íráshoz. Hölgyek, tessék elolvasni, megtanulni kívülről!

Klasszikus típus az egykori babaház tulajdonos, akinek kislányként volt babaháza, ahol berendezhette a saját, rózsaszín álomvilágát. Ez megmarad felnőttkorára is, és van egy tökéletes, részletes kép a fejében arról, hogyan kéne egy eseménynek lezajlania, milyen mondatokat kéne a férfinak mondania, milyen ruhában kéne megjelennie, és ha ettől egy picit is eltér a valóság, akkor már húzza a száját, és már „nem jó az egész!” Ilyenkor a klasszikus férfi kérdés: „Mi a baj?” Mire a válasz ettől a típustól: „Nem tudooom, olyan nem jó minden!” Itt kell még megemlítenem, hogy hölgyek, ha kaptok négy köbméter ajándékot, akkor helytelen azt a kérdést boci szemekkel feltenni, hogy: „De mentolos-kapros csokit nem hoztál?”

Végül – mert meguntam, és nem azért, mert nem tudnám folytatni – itt a Drama Queen típus. Neki lételeme a feszültség. A kapcsolat vele vagy a szakítófélben vagy a kibékülésben lévő szakaszok láncolata. Szeret szenvedni, mártírkodni. Ők annyiban nem illenek a sorba, hogy vannak olyan férfiak, akik mentális perverziójuk miatt úgy is tudják élni az életüket, hogy folyamatosan attól rettegnek, nehogy a párjukat felbosszantsák. Nekik jó az ilyen tipus!

Eddig a nők!

Folytatom a férfiakkal!

Hozzászólások

@

Küldés