Álarcban

Cseh Gizella 2010.11.10. 8:32

Gondolatok a Vajon mi kell a nőknek? című írás kapcsán.

„Hát bizony régen történt, régebben, mint én vagyok; még a török basák előtt. Víg város volt akkoriban ez a Buda. Minden utcában álarcosbolt nyílott, és sok népek kereskedtek maskarás ruhákkal. Farsang idején dalolva jártak az emberek a várutcákban; vének, fiatalok, cifra maskarában, kicsiny vaslámpákkal, mint egy bolond processzió. Csak hamvazó szerda virradóján lett vége a mulatozásnak. Minden álarcosboltot belakatoltak...
Mindet belakatolták, csak a Fortuna-utcában maradt nyitva egy még hamvazó szerda után is. Egész éven át...
Egyenkint, titokban mentek oda a népek, éjjel, mikor már becsukták a várkapukat és a tüzek kialudtak az utcák szegletén. A vevők között voltak olyanok, akiknek gőgös volt a képük. Hát ezek aztán alázatos álarcot vettek maguknak. A kegyetlen emberek szelídet vettek, a hitetlen népek istenfélőt, az ostobák okosat, az okosak bárgyút. De azért legtöbben azok voltak, akik szenvedtek és mégis nevető álarcot vásároltak… Ügy volt. Bizonyosan úgy volt, – dünnyögte Sebastian bácsi, – és az is bizonyos, hogy akik föltették a lárvát, nem vették le többé soha. Csak olykor esett le róluk, sötét éjjel, mikor egyedül maradtak, vagy mikor szerettek, vagy mikor pénzt láttak...
Megint a bátyja arcára nézett és egészen halkan folytatta: – Az üzlet fölvirágzott. Fejedelmek, királyfiak, szép hercegkisasszonyok, papok, katonák, polgárok, mindenki, még a városi tanácsurak is eljártak a boltba. Már lenn az alsó városokban is híre ment a dolognak. A Dunántúlról is jöttek a sok népek. Lassankint álarcban járt az egész világ. Senki sem beszélt róla, mindenki hordta, és az emberek elfelejtették egymásról, hogy milyen is volt az igazi arcuk. Senki sem tudja többé. Senki sem...”

Tormay Cécile: A régi ház (részlet)