Testes szerelem

Bíró Szabolcs  2007.11.11. 19:23

Azt hiszem, szerelmes vagyok! Hogy kibe? Gyönyörű teremtés…

Kézzel faragott fa test, csillogó lakkozás, karcsú, hosszú, méltóságteljesen egyenes nyak, vaskos négy húr, na meg a többi… Természetesen nem egy lányról van szó!

Hosszas töprengés és ábrándozás után nemrég végre elszántam magam, és vásároltam egy basszusgitárt. Abszolút kezdő vagyok: azelőtt pár évig kacérkodtam a szólógitárral is, amely mindmáig megvan, de valahogy nem jutottam vele egyről a kettőre. Hiába talán a legdivatosabb hangszer már több évtizede, nekem valami más kellett. Próbálkoztam a szintetizátorral is: imponál az ezerarcúsága, meg is tanultam rajta néhány akkordot, szórakozgattam vele, de még mindig nem találtam meg az igazit. Pedig mindvégig ismertem, sőt, valamikor egészen közel is kerülhettünk (volna) egymáshoz, csak aztán valahogy elsodort minket egymástól a sors szele…

Most azonban végre egymásra találtunk: a pozsonyi Muziker hangszerbolt mélyén ült és várt rám, én meg messziről kiszúrtam őt: „Hát itt vagy?” – kérdeztem, és magamhoz öleltem. Csak úgy dorombolt az érintésem alatt… Kipengettem érte csaknem tízezer ropogós koronát, de ennyit megért.

A hazaúton újra és újra magamba szívtam bódító illatát, és izgalomtól remegő ujjakkal tapogattam végig feszes fatestét. Amint hazaértem, meg is ültük a nászt: a nyakamba akasztottam, és elkezdtem magamévá tenni: először Cliff Williams (AC/DC) dallamait dúdoltuk, mormogtuk, brümmögtük, és doromboltuk együtt, mígnem hosszú órák után az ujjaim helyén csak zsibbadó csípés maradt: alaposan kiélveztük egymást.

Azóta még éjjelente is felébredek, arra riadván, hogy akarom őt, méghozzá most azonnal! Felülök a sötétben, ölembe helyezem sötétbarna testét, végigsimítok a nyakán, és már kezdjük is: együtt törjük meg a csendet, mint két halk bűnöző, majd elemi erejével lassan álomba szenderít, hogy másnap újra csak a kínzó, múlhatatlan vágyra ébredjek.

Míg távol vagyok hazulról, a levegőben mozgatom ujjaimat, a semmi közepébe képzelve őt, és mély hangon, halkan dudorászom, amit hazatérvén ki akarok majd csikarni belőle. Közben persze tudom, hogy még nem minden vágyamat tárja elém: egyelőre csak ismerkedünk. Hullámzunk, remegünk, és érzem, hogy napról napra egyre közelebb enged magához. Harcolok érte, hogy viszontszeressen, hogy betörjem, mint a préri vad csikaját: esténként fájó ujjakkal fekszem be az ágyamba, és tudom, hogy az éjszakát még magányosan kell töltenem, hiszen ő még mindig nem adta át magát nekem.

Viszont tudom, hogy egyszer az enyém lesz: soká még, de kiharcolom a szerelmét, és többé el nem engedem!

Hozzászólások

@

Küldés