Egy pohár tej


Póda Erzsébet  2010.3.30. 6:02

A gyerekek azon, már-már mítoszba tartozó kategóriájába tartoztam, akik mindig jók voltak.

Így sajnos nem tudom felidézni magamban egyetlenegy érdekes vagy szórakoztató gyermekkori csínytevésemet sem. Mindig szófogadó voltam. Megettem, amit elém tettek (kivéve, mikor mégsem). Segítettem takarítani, mosogatni, sosem csavarogtam. Nem követeltem divatos ruhákat, megelégedtem azzal, amit kaptam (kivéve, mikor "fiús" nadrágot akartak rám adni). Nem vettem részt húgom és unokatestvéreim csintalanságaiban, féltem a fáramászástól és sosem közlekedtem rohangászva.

Magam voltam a jó gyerek majdnem megtestesült mintapéldánya. Helyesebben: olyan mulya voltam, hogy még csintalan se tudtam lenni – ki is közösítettek rendesen mindenhonnan...

Már az óvó néninek is meg akartam felelni. De rosszallást váltottam ki belőle, amikor nem ittam meg az oviban a tejet, mert nem hitte el, hogy létezik a földön olyan óvodás, aki a tejet nem szereti. Miután többször is érintetlenül hagytam a teli poharamat, és édes jó anyám is megerősítette állításomat, a fejébe vette, hogy márpedig ő megszeretteti velem az egészséges italok legjobbikát. Egy óvodai tízórai alkalmával leült velem szemben, és elmondta, hogy bizony innen addig fel nem állunk, míg a tejet meg nem iszom. Mert a tej élet, erő, egészség, minden nap fogyasztani kell, ráadásul finom is. Hogy mindezt bebizonyítsa, ő is felhajtott egy söröspohárra valót. Utána, kedvcsinálónak, négy kanál kristálycukrot kevert a fehér italba, és felém nyújtotta a poharat. Már csak a tej szagától is öklendezni kezdtem – nem még hogy megigyam!!!

Ám nem volt mit tenni. Szófogadó gyerekként, a hosszú rábeszélés után hinni kezdtem az óvó néninek. Végül megfogtam a poharat és felhajtottam a tejet. Le sem ért a gyomromba, már jött is visszafele, vastag sugárban... Teli lett vele az asztal, az óvó néni sötét színű ruhája, és az én kis barna pamut-harisnyanadrágomra is jutott jócskán. Mintha egy pohár helyett egy egész litert produkáltam volna.

Nem emlékszem a tanító néni reakciójára, tudatom valószínűleg jótékony felejtés-ködbe burkolta a történet következményeit. Csak azt tudom, hogy soha többé nem kellett tejet innom az óvodában – de máshol sem…



Hozzászólások

kitti, 30. 03. 2010 09:52:55
Ismeros a tortenet, de ez mar atesik a felnott csintalankodas korebe. Az az ovo neni sokoknak biztosan nem dicsekedett vele...
Drafi Emese, 30. 03. 2010 18:42:27
milyen erdekes, a gyerekek terrorizalasa mar ovis korban elkezdodik, hala a buzgo ovoneniknek( csak remelni tudom, hogy ma mar mas a helyzet)....
Deniszka, 31. 03. 2010 20:08:44 allergia?
Szerintem regen meg az sem tudtak hogy egy gyerek peldaul lehet 'allergias' is a tejre! De valaki tenyleg undoritonak talalja a 'melegitett' tejet es csakis hidegen kepes meginni. Nekem jo mind a ketfele keppen, de a ferjemet a hanyinger kerulgeti ha meleg tejet lat engem inni :)
Póda Erzsébet, 02. 04. 2010 20:23:04
Az én óvónénim cselekedetei igazán a legenyhébb esetek közé tartoznak. Csak szeretettel tudok gondolni rá. Főleg azok után, hogy a fiamat háromévesen, az első napon az óvodában, úgy megverte az ő "iskolázott, bábozó, példás pedagógus" óvónénije, hogy a pofon helye az arcán piroslott még harmadnap is, a nyakán pedig egy hétig ott volt az óvónéni mint az öt körmének nyoma... Amikor a kisfiamat megkérdeztem, mi történt, szépen el is mesélte. "Hisztiztem, mert a homokozóban akartam még maradni, a tanító néni pedig pofonütött, mire ordítani kezdtem, erre bevitt a mosdóba, ahol hideg víz alá nyomta a fejemet..." Mikor tiltakoztunk, megvádoltak, azt állították, a gyerekem hazudik. Később aztán kiderült, az említett óvónéni kolléganője mesélte nekem bizalmasan, hogy az illető "pedagógus" egyik "módszertani eszköze" volt az, hogy összecsavart vizes törülközővel verte a "szófogadatlan" gyerekeket. Állítólag annak nincs nyoma, csak nagyon fáj... Tehát az én fiam még jól járt... Soha az életben nem fogom, nem tudom elfelejteni, és nem tudom megérteni se, hogy bízhatnak ilyen emberre (?) kisgyerekeket.
@


Kapcsolódó cikkek

Nagytestvér, kistestvér

Fodor Tekla

– Megmondom anyunak...! – megszámolni sem tudom, hányszor hallottam gyerekkoromban ezt a mondatot

2010.3.29.    1


Koszos mancsok, maszatos pofi

Halász Kata

Vajon mi is számít csínytevésnek?

2010.3.23.  1    2


Gyerekként minden más

Mészáros Krisztina

Lelkünk legmélyén, mi felnőttek, ugyanazok a szorongó gyerkőcök vagyunk, mint iskolás korunkban.

2010.3.20.    4


Éjszakai kalandok

Szabó Sylvia

Nem emlékszem pontosan, serdülőkorom melyik évében történt az alábbi esemény.

2010.3.17.    4


Gyermekkorunk

Csepy Enikő

Gyermekkorunk tele van olyan pillanatokkal, melyekre visszagondolva akaratlanul is mosolyra húzódik a szánk.

2010.3.15.    2


Izolacska

Dráfi Emese

Mindig rossz gyerek voltam – azaz, csak eleven, csak túl energikus csak túl csintalan...

2010.3.11.    2

A rovat további cikkei

A protekció átka

Nagy Erika

Abban az időben, amikor három éves voltam, még nem volt egyszerű az óvodában elhelyezni a gyereket.

2010.3.9.