Koszos mancsok, maszatos pofi


Halász Kata  2010.3.23. 6:40

Vajon mi is számít csínytevésnek?

Az, ha a tesó fogkeféjét citromlébe áztatjuk, hogy aztán fanyaloghasson, mikor a szájába veszi, egyértelműen az. És a huszadjára leejtett cumisüveg? A morzsáira szedett kenyér a szék alatt? Ezek vajon kísérletek a világ megismerésére (esetleg anya reakcióinak megismerésére)... vagy már csínytevés-kezdemények a javából? És lehet haragudni arra, hogyha a kapun összevissza betűkkel ez áll: az én mamám a legügyesebb a világon?

Amikor az ember gyereket vállal, van egy tulajdonság, amire feltétlenül szüksége van: végtelen türelemre. Nem több türelemre, nem sokra -- egy kifogyhatatlan mennyiségű türelemtárra. Mert, ha ez megvan, akkor minden idegeskedés és szitkozódás elkerülhető, a harag csillapodik és egy mosolygós anyuka mossa le a rúzsfoltot a tükörről (ágyneműből, szekrényajtóról). Hiszen nem rosszat akarnak ők, hanem kísérleteznek. Kíváncsiak, mert lépésről-lépésre most fedezik fel a világot. Hiszen mi is pontosan így kezdtük. A szekrények kipakolásával, minden leejtésével. Az edények felsorakoztatása a folyosón egészen végig az ajtóig -- az nem rendetlenség, hanem kövek a patakban. Olyan, mint az a kalap, ami mégis inkább óriáskígyó, bendőjében az elefánttal.

Talán bizonyos idő távlatából a falon levő kormos kéznyomok és a maszatos ruha foltjai is elhalványodnak és már csak az az átszellemült gyermeki vigyor marad, hogy "Mama, én is csináltam valamit". Nagymamám meséli mindig, ha "rosszaság" a téma, hogy egyszer nyáron mákot mosott, én pedig mellette homokoztam. Ő aztán elment egy másik tálért és én addig folytattam a mákmosást: teleszórtam homokkal (ugye nekem a homok volt a víz) a frissen fejtett mákkal teli tálat. A homok éppen úgy leülepszik a vízben, mint a mák, azt nem lehet róla a többi kosszal leönteni. Mamám mégis máig úgy emlékszik erre, hogy akkora boldogságot még nem látott rajtam, mint amikor visszaért és átszellemülten kiabáltam neki: "Mama, én is csináltam mákot". Nem azért lett könnyes a szeme, mert egy év teljes máktermése veszett kárba. Hanem azután egy darabig inkább csak diós kalácsot ettünk.

Akinek van testvére, nem megy a szomszédba egy jó kis csínytevős történetért, hiszen kicsik a nagyot, nagyok a kicsit egyfolytában piszkálják valamiért. De miért? Mert játszani jó! És ez egy jó játék. Meg lehet mutatni, milyen fondorlatos cselszövésekre vagyunk képesek. Akár csoportosan is. Táboros történetek fogkrémes kilincsekről, fürdőzésnél ellopott ruhákról, ketchuposra cserélt samponos üvegekről…

És ugye, ha minden jól megy, ezek a történetek nem érnek véget a felnőttkorral, hiszen igazi jó "megleckéztetések" jönnek a gólyatáborokban, új kolléga érkezésekor, felnőtt tesók közt. Ettől vidámak, újra gyerekek lehetünk, és ha csak egy pillanatra is, de talán elfelejtünk határidőkön stresszelni, fizetésemelésen aggódni.

Mert gyereknek lenni jó, mindannyiunk legfelhőtlenebb korszaka (volt) az. Az a szerencsés igazán, aki sosem nő fel egészen. Egy kis csintalansággal talán sikerülhet. Én legalábbis biztosan megpróbálom.

A szerző Illés Zsuzsa gondolatait hallgatta meg, majd tolmácsolta nekünk



Hozzászólások

Adél, 23. 03. 2010 19:28:48
Nagyon jó gondolatok! Tényleg így van! Akkor érezzük jól magunkat, ha merünk gyerekek lenni, csintalanságokat elkövetni. Jókat mosolyogtam a cikk olvasása közben.
@


Kapcsolódó cikkek

Egy pohár tej

Póda Erzsébet

A gyerekek azon, már-már mítoszba tartozó kategóriájába tartoztam, akik mindig jók voltak.

2010.3.30.  4    2


Nagytestvér, kistestvér

Fodor Tekla

– Megmondom anyunak...! – megszámolni sem tudom, hányszor hallottam gyerekkoromban ezt a mondatot

2010.3.29.    1


Éjszakai kalandok

Szabó Sylvia

Nem emlékszem pontosan, serdülőkorom melyik évében történt az alábbi esemény.

2010.3.17.    4


Gyermekkorunk

Csepy Enikő

Gyermekkorunk tele van olyan pillanatokkal, melyekre visszagondolva akaratlanul is mosolyra húzódik a szánk.

2010.3.15.    2


Izolacska

Dráfi Emese

Mindig rossz gyerek voltam – azaz, csak eleven, csak túl energikus csak túl csintalan...

2010.3.11.    2


A protekció átka

Nagy Erika

Abban az időben, amikor három éves voltam, még nem volt egyszerű az óvodában elhelyezni a gyereket.

2010.3.9.   

A rovat további cikkei