Gyermekkorunk


Csepy Enikő  2010.3.15. 5:59

Gyermekkorunk tele van olyan pillanatokkal, melyekre visszagondolva akaratlanul is mosolyra húzódik a szánk.

Így van ez mindenkivel, kivétel nélkül. Nem hiába mondogatjuk előszeretettel, hogy „azok a régi szép idők...“ A gondtalan évek, mikor csak azzal kellett törődnünk, hogy milyen rosszasággal bosszantsuk fel szüleinket, milyen új tiltott játékot eszeljünk ki az ovi hátsó udvarán, vagy hogyan lehetne hatékonyabban puskázni iskolai dolgozatoknál. Hihetetlen, mennyire fontosnak tűntek akkor ezek a dolgok, melyeken ma már csak nevetgélünk! Pedig azok voltak, fontosak, nem is akármennyire. Ezen csínytevések kovácsoltak bennünket csapattá, így erősödöt meg köztünk és barátaink között a kapcsolat és összetartás.

Emlékszek oviban mi voltunk a hírhedt csipet-csapat, a legmenőbb kiscsávókkal, na meg persze mi a csajok, srácaink után loholva. Átestünk a nagy ovis szerelmen, a „többet nem vagyok a barid“ szindrómán, nagyosztályosokként pedig a kicsik ijesztgetésén, félelmetes rémtörténeteinkkel. Ballagás után többnyire egy osztálynan kezdtük az iskolát, de új csoportok alakultak ki, hisz új emberkékkel bővült a mi kis csipet-csapatunk. Ahogy serdültünk, s a fiúk is egyre jobban játszották a nagymenőt, annál több őrült dologban vettünk részt, hisz eljött a „megmutatom mennyire bátor vagyok“ időszak is.

A közös teadélutánok átalakultak nagyszabású partikká, diszkókká. Ekkor kezdődött el számunkra (szerintünk) igazán az élet, újabb és újabb embereket ismertünk meg, a régiekkel pedig remek baratságban maradtunk – ők természetesen mindig kaphatóak voltak egy kis rosszalkodásra. Nem volt nap a suliban, hogy ne műveltünk volna valamit, ne törtünk volna borsot valamelyik tanár orra alá (amit nem kis mértékben élveztünk), vagy szúrtunk ki valamelyik osztálytársunkkal poénból.

Aztán mindnyájan elkerültünk a következő új környezetbe: továbbtanulásunk érdekében új iskolát kellett választanunk. Újabb emberekkel kerültem kapcsolatba, új barátokra tettem szert, és ennek felettéb örülök, hisz bennük megleltem igaz barátaimat. Immár harmadik éve gyártjuk közösen az újabbnál újabb élményket, melyek némelyike cifrábbnál cifrább. Lassan végetérnek számunkra ezek a boldog, gondtalan évek, de remélem sok-sok év múlva ugyanilyen könnyen el tudunk majd bolondozni egy csésze kávé mellett, mikor majd nosztalgiázva tekintünk vissza a közös emlékekre.

Szerencsére azok közé tartozok, akik elmondhatják magukról, hogy az álatlános iskolában egy nagyszerű osztályközösségben tölthettek el kilenc évet. Sajnos el kellett válnunk egymástól, de a búcsút felejthetetlenné tettük egy csodás bankettel. Leutaztunk pár napra a Balcsira, Keszthelyre, ahol három nagyszserű napot töltöttünk el. Ez a pár nap igzán bővelkedett csintalanságokban: a Balatonban vívott vízicsaták – mi lányok a fiúk nyakába ülve próbáltuk egymást a vízbe lökni, vízzel töltött lufibomba háború, kínos büntetéssel járó röplabda maratonok. Első este megtartottuk a búcsúestet, discóztunk egy nagyot, majd takardó-színlelés után folytattuk a bulizást egészen hajnalig. Reggelre aztán mindenki fogpaszta bajuszokkal meg szemöldökökkel ébredt fel, de tanáraink is megkapták részüket a kilincsre kent hajhab-tusfürdő-fogkrém kotyvalékokkal. De ez a kirándulás nem csak a viccelődések miatt volt szép: igazi búcsúztató volt, elköszönhettünk a régi szép emlékektől, hogy újakat szerezhessünk.



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Egy pohár tej

Póda Erzsébet

A gyerekek azon, már-már mítoszba tartozó kategóriájába tartoztam, akik mindig jók voltak.

2010.3.30.  4    2


Nagytestvér, kistestvér

Fodor Tekla

– Megmondom anyunak...! – megszámolni sem tudom, hányszor hallottam gyerekkoromban ezt a mondatot

2010.3.29.    1


Koszos mancsok, maszatos pofi

Halász Kata

Vajon mi is számít csínytevésnek?

2010.3.23.  1    2


Éjszakai kalandok

Szabó Sylvia

Nem emlékszem pontosan, serdülőkorom melyik évében történt az alábbi esemény.

2010.3.17.    4


Izolacska

Dráfi Emese

Mindig rossz gyerek voltam – azaz, csak eleven, csak túl energikus csak túl csintalan...

2010.3.11.    2


A protekció átka

Nagy Erika

Abban az időben, amikor három éves voltam, még nem volt egyszerű az óvodában elhelyezni a gyereket.

2010.3.9.   

A rovat további cikkei