A testi fenyítésről (1)

Orbán Erika  2008.3.27. 7:29

Verni vagy nem verni ez itt a kérdés…

A nagy drámaíró biztosan megbocsátja nekem, hogy kicsit elferdítettem halhatatlan mondatát. De óhatatlanul is ez jutott eszembe akkor, amikor elolvastam egy amerikai tanulmányt, melyet teljes egészében ezen a linken lehet megtalálni.

A tanulmány igyekszik több oldalról is megvilágítani a testi fenyítés problémáját. Jómagam felneveltem két gyereket, és volt rá precedens, hogy bizony eljárt a kezem. Bár azt is el kell mondanom, nem fordult elő túl sűrűn, mert hála Istennek (szeretném hinni, hogy a megfelelő családi háttérnek köszönhetően) mindig sikerült megbeszélni a dolgokat. Persze, erről célszerű lenne megkérdeznem az érintetteket is…

A tanulmány szerint majdnem minden szülő, életében legalább egyszer, kezet emel a gyerekére, még akkor is, ha amúgy tudja: a verés nem lehet a nevelés eszköze. Kitér arra is, hogy a verés az USA-ban is a nevelés egyik legvitatottabb eszköze, ennek ellenére a szülők 90%-a veri a gyerekét. A New York Állami Egyetem felmérése szerint a testi fenyítéshez folyamodó szülők 85%-a tudja, hogy a veréssel rossz módszert választ. Emberek vagyunk, s mint ilyenek gyarlók, bizony előfordul, hogy oda az önuralom és eljár az ember keze. Nagyon érdekes volt olvasni erről a szakember véleményét, aki állítja: testi fenyítéskor ellentmondás van a szó és a tett között. Legtöbbünk arra neveli gyermekét, hogy ne legyen agresszív, uralja az indulatait – s aztán mi történik? Bizony mi is elveszítjük uralmunkat indulataink felett. Persze, hogy a gyerek is úgy hiszi, ő is szabadjára engedheti dühét, haragját…

No de akkor mi a megoldás? Ha már ütnünk kell, akkor szigorúan indulatmentesen sózzunk rá a gyerek fenekére 2-6 éves korában. – mondja a szakértő. (Ember legyen a talpán, aki ezt meg tudja tenni…!) Ezenfelül azt javasolja, inkább büntessük a gyereket: szobafogsággal, a kedvezmények megvonásával, a játéktól való eltiltással. Halkan jegyzem meg, ez több családban sem működik a környezetemben. Leginkább azért nem, mert a szülő egy idő után képtelen folyamatosan hallgatni az adott játékért, tévéműsorért, számítógépes kütyüért „nyávogó” gyerekét. Csak hogy csendben legyen, megkapja, amit akar. Nagyon hamar átlát a gyerek a szitán, s előveszi a hisztit, mint egyetlen, s általában hatásos fegyvert. Ha a gyerek hajlamos a hisztizésre, a jeleneteivel pokollá tudja tenni a szülő életét. Ez egy lélektani csapdahelyzet, arról szól, ki győz, de pofozkodni, üvöltözni ilyenkor sem érdemes.

Azok az emberek, akiket annak idején rendszeresen vertek a szüleik, általában megfogadják, hogy ők mások lesznek. Ez eléggé tipikus megnyilvánulása annak, akit vertek, de sajnos köztük is akad, nem is kevés, aki aztán mégis elfelejti ezt a fogadalmát.

Megkérdezvén a magyar szakembereket, többségük inkább a büntetésben hisz, mint a fegyelmezés egyik lehetséges eszközében, a verésben. Ugyan a büntetés sem a legtökéletesebb eszköz, mondják, de összességében annyi elérhető vele, hogy a gyerek tartsa magát a szabályokhoz.

A fenyítéssel viszont általában pont az ellenkezőjét érjük el, azaz „csakazértis” megteszi a gyerek, amit akar, vagy esetleg félelemből abbahagyja, rosszabb esetben igyekszik majd, hogy ne vegye a szülő észre, ha rosszat csinál.

(Írásunk következő részében azzal foglalkozunk, mit szólnak a fentiekhez a magyar anyukák.)

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés