Hogyan legyünk jó mostohák?
A második házasságok mintegy fele megy tönkre az előző házasságból „hozott” gyerek, gyerekek miatt.
Sokszor nehéz újrakezdeni. Egy tönkrement házasság kudarca után újra megtalálni a boldogságot, embert próbáló feladat. Félelem az újabb kudarctól, a kiszolgáltatottságtól, az egyedülléttől, bizalmatlanság, csalódás, önértékelési zavarok, ezernyi kérdés, ami mindaddig megválaszolatlan marad, amíg nem bukkan fel a második „igazi”, akiben meg merünk bízni.
De még itt is van egy jelentős próbatétel, amire nem vagyunk még felkészülve. A második házasságok mintegy fele megy tönkre az előző házasságból „hozott” gyerek, gyerekek miatt. Pedig nem szabadna, hogy ez akadály legyen. Persze vannak alapszabályok, amelyeket érdemes betartani, ha nem szeretnénk abba a bizonyos ötven százalékba tartozni. Ezek a következők:
• Minél kisebb a „hozott” gyermek, annál valószínűbb, hogy normális lesz a kapcsolatuk. A legkritikusabb helyzetbe akkor kerül, ha kamaszodó gonoszkodóval hozza össze a sors, hiszen ő már mindent tud és ért, emiatt ellenségként tekint mostohájára. S teszi ezt még akkor is, ha nem ön volt a ludas szülei válásában. Ne várjon túl sokat – már az is óriási eredmény, ha kölcsönösen tisztelni fogják egymást, és nem folyamatos csetepaté az életük.
• Próbáljon meg érdeklődő lenni – ismerje meg a hobbiját, terveit, vágyait. Lépjen be az ő világába! Ez persze eleinte nem fog könnyen menni, mert gonosz mostohaként tartja majd számon. De, ha elég kitartó és őszinte a kíváncsisága – célt fog érni.
• Ne rágódjon napokig minden elhangzott sértésen! Képzelje magát a gyerek helyzetébe – s rögvest megérti szúró megjegyzéseinek lelki hátterét. Egyszerűen csak engedje el a füle mellett a hallottakat, s idővel a duzzogó fél is ráébred: ön sebezhetetlen.
• Semmiképp se parancsolgasson, mint egy katonatiszt – hisz ellenszegülés lesz rá a válasz. Persze bizonyos dolgokban legyen következetes: szabja meg a határokat (hazaérkezés időpontja, házibuli, rendrakás), de a túlzott szigor megbosszulja önmagát.
• Persze, ne legyen túlzottan engedékeny sem, csak azért, hogy hamarabb megkedveltesse magát. Többszörösen is érvényes az akkor, amikor a vér szerinti szülővel szemben kell egy-egy dologban állást foglalnia. A gyerekek hamar felismerik az engedékenysége okát, és galád módon ki is fogják használni. arról nem is beszélve, hogy senkinek sem vehető meg a szimpátiája.
• Biztosítson neki saját életteret, ahol mindent az ő ízlése alapján alakíthat ki – persze a józanész határain belül. Neki is kell egy hely, ahol biztonságban érezheti magát, ahova félrevonulhat, ahol a saját holmija van. A saját gyermekeit is készítse fel arra, hogy ami a másé, azt ő nem birtokolhatja a másik engedélye nélkül, hiszen ő sem örülne, ha a holmija között turkálna valaki.
• Soha ne éreztesse vele, hogy befurakodott a családba! Semmiképp se rekessze ki a közös programokból, ne kivételezzen a saját gyermekével, ha egy-egy csínytevés során büntetésről esik szó, ne torkollja le, ha neki is van kívánsága, és soha ne hanyagolja el!
• Hagyja, hogy ragaszkodjanak a régi megszokott hagyományaikhoz. Ne tiltsa meg, hogy hétvégenként az apjával meccsre járjanak, vagy kirándulni menjenek! Persze a legjobb az lenne, ha idővel csatlakozna hozzájuk, de ezt sem szabad a legelején erőltetni. Fő a spontaneitás.
• Ne tegyen epés megjegyzéseket az elődjére! Senki sem veszi jó néven, ha a szüleit pocskondiázzák. Még akkor se folyamodjon ehhez, ha az ex mindent megtesz azért, hogy önt lejárassa a gyerek előtt. Nem szabad az ő szintjére süllyednie – legyen tartása!
Higgyen abban, hogy idővel a nehezen induló kapcsolat megjavul – és akár még jó barátok/barátnők is lehetnek.
Hozzászólások
A rovat további cikkei
Családi viták kereszttüzében
Megszeppenten áll az asztal mellett. Szeme sarkában ott gyűlik a rémület könnycseppje...
2023.10.20. 15
Legyen játékos a beszoktatás!
Itt az óvoda és az iskolakezdés, tele új helyzetekkel. Így lehet gyerekjáték az óvodai és iskolai beszoktatás!
2023.9.8.
Az idei év legjobb gyerekzsúrjai
Mik lesznek a trendi szülinapi parti-témák 2023-ban? Rengeteg ötletet és lehetőséget sorolunk fel alábbi cikkünkben!
2023.1.25.
Ágyneműcímkézés az oviban
Valamikor régen kézzel öltött monogramok kerültek az ágyruhákba. Mára ez megváltozott, a gyorsan felhelyezhető ovis címkék nagyban megkönnyítették munkánkat.
2022.12.2.
Nevelés nincs, példamutatás van
A reformoktatási módszerek egyre nagyobb szabadságot, jogot és döntéshozatalt adnak gyerekeink kezébe.
2022.11.9.
El a kezekkel!
A gyerekeinket, akik olyan csodavilággal érkeznek az életbe, amellyel valóban megalkothatnák a földi édenkertet.
2022.11.3.
Vissza az oviba!
Mit tehetünk azért, hogy könnyebb legyen a kicsiknek, főleg az első egy-két hét, amíg újra visszaszoknak az oviba?
2022.8.23.
Dekorációs tippek a gyerekszobába
A modern gyerekszobák nem nélkülözhetik a praktikus berendezéseket, hiszen a lurkók számtalan dolgát el kell valahova rejteni, és rendszerezni.
2022.6.15.
Félelem gyerekkorban
Minden szülő arra törekszik, hogy csemetéjének gondtalan gyermekkort biztosítson.
2021.9.10. 15
A nyár hatása a tanulásra
A fejlesztésnek, tanulásnak a nyári hónapban is óriási jelentősége van.
2021.7.24.
Gyermektorna otthon
Most, hogy be lettünk zárva, és az idő sem kedvez a kinti mozgásnak, tegyük meg, hogy otthon mozgatjuk gyermekeinket! Az ő érdekükben!
2020.10.15.
Neveljünk olvasókat! 4.
A kisiskolás korban nagyon fontos, hogy folytatódjanak a közös könyvtárlátogatások, illetve könyvesbolti böngészések.
2020.6.10.