Hol a határ?

Jády Mónika  2007.5.27. 17:38

A gyerekekkel meg lehet értetni, hogy minden embernél van egy határ, amit nem illik átlépni.

A probléma csak az, hogy minden embernél máshol húzódik ez a határ, illetve, hogy néha még maguk a felnőttek sem tudják, hol is vannak a saját határaik.

Gondoljunk csak bele: vannak olyan dolgok, amelyek az egyik nap hidegen hagynak bennünket, máskor viszont nagyon idegesítők számunka. Ez persze megtévesztő lehet a gyerekek számára.

Az a legjobb, ha elmondjuk a gyereknek, mi az, ami mindig zavar bennünket. Például, hogy nem szeretjük, ha a ruhánkat cibálja, miközben telefonálunk, vagy pár percre megállunk beszélgetni az utcán, vagy hogy zavar bennünket, ha beront a fürdőszobába, amikor zuhanyozunk. Ha ez nem segít, kommentár nélkül küldjük ki a gyereket, vagy legközelebb zárjuk magunkra a fürdőszobaajtót. Így megtapasztalja a gyerek, hogy mindennek van határa, még a magyarázatoknak és a kéréseknek is.

Azokkal az esetekkel, amikor néha zavar bennünket valami, máskor pedig nem, nem szükséges foglalkozni. Egy kis kiszámíthatatlanság nem árt senkinek. Persze, elmondhatjuk a gyereknek, hogy pont most miért zavar az, amire tegnap fel sem figyeltünk – például, hogy idegesek, feszültek, rosszkedvűek vagyunk, mert fáj a fejünk, vagy mert valami rossz dolog történt velünk ma.

Természetesen a gyerekeknek is megvannak a saját határaik, amelyekre tekintettel kell lennünk nekünk, felnőtteknek. Ha azt látjuk, hogy a gyerek bizonyos, őt érintő tréfákra érzékenyen reagál, hagyjunk fel velük azonnal! Ha a gyerek becsukja a szobája ajtaját, mielőtt belépünk, kopogjunk be hozzá, kérdezzük meg, hogy bemehetünk-e.

A mi példánkból – hogy mi is figyelmesek vagyunk hozzá, és nemcsak tőle várjuk ezt el – könnyebben megtanulja, hogy másokkal szemben is megértőnek kell lenni.

Hozzászólások

@

Küldés