Hú-jujj-jujj…!

Vég Erzsébet 2008.6.29. 17:38

Pelus és bugyika, avagy a szobatisztaság rejtelmei.

Mondják, hogy a második gyermek sokkal önállóbb, talpraesettebb, mint az első. Egyrészt, mert az egyébként borzalmasan aggódós anyuka egy hangyányit edzettebb, mint pár évvel korábban. Másrészt, mert „a kicsi” sokat lát, hall és természetesen tanul „a nagytól”. Jót is, rosszat is.

Így van ez nálunk is. Az alig kétéves Lilla szinte mindenben utánozza három és fél éves bátyját, Petit. Pár hónapja gondolt egyet a kisasszony egy fürdés után és ráült az egyébként Petinek odakészített bilire. Eleinte csak mókából, később már abszolút tudatosan és egy „pszt!” felkiáltás kíséretében bele is pisilt. (Tőlünk látta, mert a nagy eseményre való tekintettel a család minden tagja néma csendben várta a fejleményeket már a Petinél is, Lilla pedig ezt is megjegyezte). Odáig jutottunk, hogy ha bármikor ráültetem, általában belepisil – a „pszt!” persze elmaradhatatlan. Sőt, azzal is „dicsekedhetem”, hogy úgy két hete bele is kakilt őnagysága a bilibe. Volt is nagy ováció, taps, puszik, stb…

Egy hete a mamánál (anyukámnál) „nyaralunk”. Ez utóbbira ugyan csak a hőmérséklet utal, mert bőven van munka, meggy és málnaszedés, befőzések, stb. Mindenesetre ebben a melegben általában mindkét gyereken csak egy lenge póló és egy alsónadrág/bugyi van. Igaz, Lilla annyit iszik, hogy negyedóránként pisiltetni kell, ha nem akarom, hogy a bugyija áldozatul essen. Persze becsúszik néha egy kis baleset. Mire a hangos „pszt!” felkiáltás a fülemig jut, általában pisis a fehérnemű… És kislányom vagányan, a bátyját utánozva, „nagyfiúsan” (értsd: állva) pisil – még a pocakját is kitolja. Mi meg dőlünk a nevetéstől, és össze-vissza csókolgatjuk.

A minap éppen meggyet magoztunk anyukámmal, míg a két gyerek körülöttünk serénykedett. Lilla egyszer csak gondolt egyet és kiment az udvarra, majd pár perc múlva hatalmas jajgatások közepette tért vissza (hú-jujj-jujj kiáltások sűrű ismételgetésével) és egyértelműen jelezte a mozdulataival, hogy valamit mutatni szeretne odakint. El nem tudtam képzelni, mi történhetett. Addigra már néhány bugyi áldozatul esett, úgyhogy a szoknyácska alatt éppen csak a pucér feneke látszott. Ezért fordulhatott elő, hogy nem a fehérneműbe vagy a pelusba, hanem a járdára kakilt. Édes kicsi lányom! Nagyon riadt arcot vágott és a jajveszékelése is egészen megindító volt. De amikor megláttam a produktumot, elnevettem magam, sőt… hangos hahotába kezdtünk a mamával, mire Lilla kicsit értetlenkedve ugyan, de megnyugodott. Megtöröltem a fenekét, megdicsértem és hatalmas puszit cuppantottam felváltva a homlokára, majd a popsijára. Kicsi lányom örömmel konstatálta, hogy mégsem rossz, amit tett és önfeledten folytatta a játékot.

Mi pedig azóta is könnyes szemmel emlegetjük, hogy „hú-jujj-jujj”…