Játszani jó

Nagy Erika  2007.2.11. 16:57

Néha nem könnyű feladat a felnőtt számára, hogy játsszon a gyerekkel, pedig nem kell más, csak beleélni magunkat a játék szenvedélyébe.

Nehéz megmagyarázni egy apróságnak, hogy mi már kinőttünk a gyerekjátékokból, ezért inkább bevállaljuk, hogy ezzel is örömet szerezzünk számára. Először nehezen megy, majd a későbbiekben mintha megolajozódna a kerék, egyre jobban érezzük magunkat, sőt, a játszás hevében megfeledkezünk gondjainkról, problémáinkról.

Azt, hogy a felnőttek tudnak és szeretnek is játszani, a saját bőrömön tapasztaltam. Hatéves kis unokám naponta igényli, hogy játsszak vele. Ilyenkor a szoba csatatérré változik, előkerülnek az apró műanyag állatkák, házak, mezőgazdasági gépek, melyekből farmot építünk, majd megkezdődik az élet. Ugatok, röfögök, berregek. Aztán előkerül a kasszagép, s az asztalra kirakott árucikkek, és vagy vásárolnom kell, vagy egyfolytában kérdezgetnem, hogy mit parancsol, mit adhatok, sajnos nincs, de holnap nézzen be, mert árut kapok…

S ezzel még nincs vége. A gyermek fáradhatatlan, újabb és újabb ötletek jutnak az eszébe, hogy mivel lehetne feldobni a játszás hangulatát.

Bevallom, néha feszengek, mert egyfolytában az zakatol az agyamban, hogy mennyi munka vár rám, én pedig a szőnyegre kuporodva idétlenkedem. De ha belepillantok az unokám szemébe, látom, ahogy ragyog a boldogságtól. Ilyenkor arra gondolok, hogy megéri, a munka pedig megvár. Való igaz, az unokám teljesen megváltoztatta az életem. Jobbá tette. Meg szebbé, meg tartalmasabbá.

Az esti fürdés után elmaradhatatlanná váltak a fejből mondott mesék. Míg a gyermek kitalálja a szereplőket, addig én kiszínezem a cselekvést, és ezáltal még szorosabbá válik közöttünk a kötelék. Majd mesélek, egészen addig, amíg meg nem hallom az egyenletes, mély szuszogását. A mesét abbahagyva még percekig figyelem és óvom, hogy álma nyugodt legyen.

Kívánom mindenkinek, hogy átélhesse ezt az érzést, mert ma már én is tudom azt, amit a régi öregektől hallottam. Mégpedig, hogy az unoka más, mint a saját gyermek. Az unokára több időnk van, velük türelmesebbek, elnézőbbek vagyunk. Hogy miért van ez így? Nem tudom.

Talán azért mert érettebbek, bölcsebbek vagyunk. S ez a jó, mert ezt értik meg, s ezt fogadják el a gyerekek. Erre van szükségük.

Foto: Mihály Krisztián

Hozzászólások

@

Küldés