Kedvenc gyerekszövegeink 2.

Pénzes Tímea 2019.7.20. 22:42

Avagy hogyan ismerkedtünk az irodalommal három és fél évesen?

Jó dolog összegezni. Összeszedegetni mindazt, ami hatással volt ránk. Amit szerettünk. Ebben a sorozatban az olvasás öröméről írok és a kedvenc gyerekkönyveinket gyűjtöttem egy csokorba, hogy könnyebb legyen felidézni, milyen meséket, verseket olvastunk, melyik könyvet miért szerettük – no meg hátha másnak is a hasznára válik.

Az ovibajárás mellett egy másik újdonság is felbukkant az életünkben: a könyvtárba járás. Vettünk bőségesen könyvet, barátoktól is kaptunk kölcsön vagy örökbe, illetve a gyerekkoromból is hoztam magammal könyveket, ám szükségleteink fedezésére nem bizonyultak elegendőnek, illetve megfelelőnek. És nem is akartam ezernyi könyvet felhalmozni, ezért hát elkezdtünk könyvtárba járni. Ha nagyon megtetszik egy-egy könyvtári könyv, legfeljebb megpróbáljuk beszerezni, hogy bármikor levehető legyen a polcunkról.

Az első könyvtárlátogatásunk nem sikerült éppen fergetegesen: a kisfiam elsősorban azt kifogásolta, hogy nem volt ott játékautó, ahogy ígértem, de sikerült elvonnom a figyelmüket. Azzal, hogy levettem a polcról egy könyvet és felolvastam nekik. Különös volt számukra, hogy nem otthon, hanem más helyen olvasunk, ahol a miéinktől eltérő színes könyvek vesznek körül bennünket, és mások is olvasnak ott a saját gyerekeiknek.

Szép lassan ráhangolódtak a könyvtárra. Figyelték, hogyan és mit olvasnak mások, belehallgattak más anyukák mesélésébe, felfedezték a játékokat, beleültek a plafonról lelógó hintafotelbe.

Aztán kölcsönöztünk pár könyvet, amit együtt választottunk ki. Bár nem akartam túl sok történettel elhalmozni őket, mégis sikerült hét könyvvel távoznunk. Volt apuka, aki büszkén jelentette ki, hogy elolvassák pár nap alatt azt a néhány könyvet, és máris hozzák vissza, én viszont nem akartam gyorsan letudni a kölcsönzött könyveinket. Időt akartam adni nekik, nekünk. Nem az a fontos, hogy minél rövidebb idő alatt minél több történethez jussanak a gyerekeim, sőt éppen ellenkezőleg. Legalábbis kisgyerekkorban. Olvassunk mindent jó sokszor, hogy alaposan megismerhessék a szereplőket, a sok ismétléssel elsajátítsanak szófordulatokat, mondatokat, jól szemügyre vegyék a rajzokat. Ne úgy cserélődjenek a mesék a kezünkben, mint a rajzfilmek a tévében.

Újdonságot jelentett mindennapjainkban a könyvtár. Meg kellett tanulniuk, hogy a könyvért el kell menni és vissza kell vinni, tehát meg kell válni tőle, nem marad velünk örökre.

Mi alapján kölcsönöztem? Elsősorban az általunk ismert szerzők újabb könyveit vittem haza, illetve az illusztrátor neve alapján döntöttem. Emellett barátnőim gyerekeinek kedvenc könyveire is rákérdeztem. Otthon érdeklődni kezdtem a könyvtár állománya felől, megnéztem, milyen új könyvekkel és könyvadományokkal gyarapodtak, és a második alkalommal már tudatosabban válogattam. Persze nem feltétlenül szükséges a tudatosság, legalább ugyanolyan fontos számomra az első benyomás – leveszek a polcról egy könyvet, belelapozok, vajon megszólít-e a szöveg vagy a rajz, illetve korábbi olvasmányélményeink alapján megpróbáltam megállapítani, vajon megszólíthatja-e a porontyaimat, vagy egyenest a kezükbe adtam, hogy leteszteljem, érdeklődéssel nézegetik-e. Ez alapján döntöttem, velünk tartson-e egy párhetes kiruccanásra. Meg természetesen a gyerekeim is egyre inkább válogattak, ők is hozták a kiválasztott könyveket.

Ezért tartottak velünk Julia Donaldson újabb történetei, A legcsinosabb óriás, A bandita patkány, Zog, a sárkány, majd ennek folytatása, Zog és a repülő doktorok ((Axel Scheffler illusztrációival). Mind ugyanolyan verses, ritmusos, könnyen befogadható és tanulságos egyben. Később a Graffalókölyök került terítékre, ami újra bebizonyította, hogy a rémisztő és csúnya állatok sem rosszak, és ők is félhetnek.

Marék Veronika: A csúnya kislány című meséjét nem kölcsönöztük, hanem ajándékba kaptuk, viszont mi kölcsönöztük tovább, hogy mások is megismerhessék. Egy kislányról szól, aki nem szeret mosakodni, fésülködni, és a gyerekek kinevették, amiért tündér akart lenni. Ezért világgá ment, majd a gyerekek meglepetésére tündérként tért vissza a maszkabálra.

Máté Angi: Volt egyszer egy című könyvét a barátnőm ajánlotta, és valóban varázslatos hangon szól sok csodás dologról, egy részben maga teremtette, részben ősi nyelven. Gyermekeim még picik hozzá, de így is érdeklődéssel hallgatták, én viszont tobzódtam az élvezetekben. Biztosan kézbe vesszük még!

Radnóti Blanka: Borisz bemutatkozik és Borisz, a szuperhős című kötete egy kiskutyus történetét mondja el, akit a könyv végén fényképről is megismerhetünk. Ez éppen a korosztályuknak való kötet! Megtudhatjuk, hogyan telik egy kutyus napja, mennyi veszély leselkedik rá a porszívó vagy egy busz révén, mennyivel szívesebben fogyasztaná el a gazdi eledelét, mint a sajátját, mennyire szeretne repülni, és a fa tetején ragadt labdákat lehozni. Amikor ott tartunk, hogy „még azt a hatalmas, világító labdát is lehozhatnám!”, a fiam felnevet: a Napot nem lehet lehozni!

Harcos Bálint: Szofi varázsol és Szofi lufija (Cristina Quiles rajzaival) című könyveit ajándékba kaptuk és meghökkentő, a hagyományostól eltérő logikája, illetve játékos szófordulatai ellenére vagy éppen evégett nagyon megkedvelték a gyerekeim. Mókás volt számukra, hogy minden fordítva történik, pl. a villamoshoz kötött lufi húzza el a villamost!

Szeretjük a kortársaikról, az ovisokról szóló könyveket, akárcsak a nagyobb gyerekről szólókat, pl. Csapody Kinga Jó gyerek lettem című kötetét. Főhőse az ötéves Zsombi, aki ugyanolyan csínytevéseket követ el, mint ők, ugyanúgy beletoccsan a pocsolyákba, ugyanúgy széthagyja a játékait stb. Csak az én gyerekeim szófogadás terén még némiképp adósak. De még nem is ötévesek!

Hohol Ancsa Boris Juli rajzaival illusztrált Terka-sorozatát is nagyobb gyerekeknek ajánlanám, pl. Terka a piacon, Terka és a világgá ment ajándék, de ezek a könyvek is elnyerték a tetszésüket, pedig a szókincsük meghaladja az övékét. Elvégre így tanul az ember, ha újabb és újabb szavakkal találkozik! Meg nem is kell mindent érteni, illetve lehet kérdezni!

Nagy kedvenc a cseh szerző- és illusztrátorpáros, Zdeněk Miler és Iva Herciková Kíváncsi kutyus kalandjai (ford. Balázs Andrea) című könyve is. Előtte persze már olvastunk sok-sok kisvakondos könyvet (A kisvakond és a mackók, A kisvakond és az árvíz, A kisvakond nadrágja, A kisvakond autója), és a kisvakondos kihajtogatós állatleporellóból is már jól ismerték a szereplőket. Nagyon szeretjük a rajzokat, és nem mellékesen sokat is tanulnak belőle, például hogyan szívja fel szívószálon a Nap a kutyus vizét, hogyan lesz felhő belőle, hogyan készül a méz, de nem a tanuláson van a hangsúly: legfőképpen nagyon élvezetes olvasmány.

Kaptunk továbbá a barátainktól egy szupervicces könyvet, melyet a gyerekeim még kevésbé díjaznak, mi és a barátaink viszont annál inkább. Marianne Dubuc Állatkarneváljáról van szó. Nem tudok másképp fogalmazni, csak úgy, hogy teljesen agyament könyv. A farsangra minden állat beöltözik valamilyen más állatnak, de a legelképesztőbbnek, pl. a csiga tigrisnek, a denevér óriásgorillának, a jegesmedve hattyúnak, a kisegér flamingónak. Egy állat nem öltözik csak be, a kacsacsőrű emlős, ő már egyébként is elég furán néz ki. Szinte csupa kép album a legelképesztőbb párosításokkal.

(Folytatjuk)