Maszkabál

Szabó Kata  2008.2.19. 12:49

A minap barátnőm kisgyermekének fotóit nézegettük, melyek a farsangi ovibulin készültek.

Nagyon meglepődtem a fényképek láttán. Hogy miért? Még ma is emlékszem az óvodás jelmezeimre. Anyu varrt nekem egy gombajelmezt: szatén szoknyácska volt körbevarrva mérgesebbnél-mérgesebb galócákkal, a fejfedő papírkalap óriási pöttyökkel, a kéz részén a mellékhajtások, gumival rám erősítve. Húsos, akkoriban még gusztusosnak nevezett gyermeki combjaim kivillantak a szoknyácska alól, ahogy ott feszítettem a maszkabálon. A következő évben margaréta voltam, majd Piroska a meséből, bor helyett feketeteát vittem a kosaramban. A barátaim cowboyok és Winnetouk, nővérkék, doktorok apró fonendoszkópokkal, királykisasszonykák anyáink menyasszonyi ruhájából varrott gyönyörűséges fodros-bodros rucikban.

Amikor anyuka lettem, minden évben beterveztük a gyerekeimmel, mik lesznek a jelmezbálon. Fiamnak, mint minden gyereknek, voltak kedvencei. Ilyenek voltak például a dinók. Persze, hogy dinójelmezre vágyott. Ecsetelte, hogy a dinónak csillogós-foltosnak kell lennie, és rettenetesen nagy farkának, amivel még az ellenségeit is le tudja csapni. Nagymamám ágytakarójából készült a jelmez, és hogy hiteles legyen, egy óriási felfújható műanyag fókát dugtunk a farok helyére. Megmutattuk a szomszéd néniknek, bácsiknak, és még a maszkabál után is sokat játszott benne.

A másik éven pók szeretett volna lenni, méghozzá a madárpókok családjából, mivel a szomszéd bácsinak volt ilyenje, és nagyon félt tőle az én kicsi fiam. Az ismerős varrónő adott is hozzá fényes, szőrös anyagot, amit megtömtünk vágott szivaccsal, ezt a szekiben vett fekete garbóra rávarrtuk, férceltünk rá négy lábat, fekete harisnyát vett fel, és kész is volt a műremek! Na persze, még a maszk a szem köré, mert anélkül nem álarc az álarc. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a mami rá se ismert, úgy kellett neki megmutatnom, miben rejtőzik az unokája.

A pókember sem volt egyszerű, mert egy pókember izmos. Nagyon izmos. Minden egyes izmát szivaccsal kitömködtem, levarrtam, azután folytattam a következővel. Kék pólót vett alá, kék harisnyanadrágot, és egy téli cipő piros belsőrészét. Bizonyára ez volt a legjobb jelmeze, mert a buli után nagyon sokan kölcsönkérték tőlünk, és a legutolsó visszaadni is elfeledte. (Ha olvasná a cikket, még mindig visszavárom…)

Kicsi lányom volt például egérke. Drót farkincával, papír orrocskával – ez utóbbi egy, az egészségügytől kölcsönvett, dugószerűségből megoldva. Cicaimádó lévén volt cicus is. Még puha tappancsokat is kreáltunk, persze nem karmolt soha, mert ez egy szelíd cica volt.

A legfantasztikusabb élmény volt számunkra ezeket a jelmezeket együtt kitalálni: boldogan próbáltunk délelőttönként.

Mit él meg ebből egy mai gyerek? Visszatérek a barátnőm fotóira: a képeken volt nyolc pókember, és tizenegy Hófehérke-szerűség. Teljesen egyformák, hiszen még az újságárusoknál is lehet maszkot kapni, nem beszélve a játékboltokról, meg a papírüzletekről.

Csak arra vagyok kíváncsi, hogy, ha mondjuk, Józsika szüleit megkérdezzük, vajon az ő kisfiuk a sorban balról a negyedik vagy a hetedik pókember volt-e, vajon meg tudják-e majd mondani nekünk....?

Hozzászólások

@

Küldés