Szobatisztaság

Fülöp Éva 2006.8.6. 16:30

A szobatisztaság eléréséhez az kell, hogy a gyerek saját maga akarja a dolgot és természetesen az is, hogy erre fejlett legyen a szervezete.

„-- Anya, pisiltem!“-- kiáltja vidáman kislányom. Rémülten kérdezem tőle: „-- Hova?“ „-- A bilibe! Sikerült!“ -- jön az örömteli, számomra megnyugtató válasz. A gyerekem szobatiszta lett! Most elmesélem, mit tanultam a múlt hónap eseményeiből.

Ahhoz, hogy a gyerek szobatisztává váljon, az kell, hogy ő maga akarja a dolgot és természetesen az, hogy erre fejlett legyen a szervezete. Tömörem összefoglalva ezt írja minden babamagazin a témáról. Nem szabad a gyereket kényszeríteni, stresszelni, büntetni azért, mert nem pisil a bilibe. A szakirodalom azt ígéri, hogy szépen leszokik majd a pelusról egyik napról a másikra. Ezt mind tudtam, mikor először levettem lányomról a pelenkát, mégis elkövettem egy csomó hibát.

Kezdődött a nyári kánikula, ideális idő a leszoktatásra. Ezt bizonyította az is, hogy a városban nem lehetett legkisebb méretű gyerekbugyikat kapni, mind felvásárolták az anyukák előttem... Szóval elővettem a bilit és magyaráztam szüntelenül a gyereknek, hogy bele kell pisilni -- hogyha érzi, hogy jön a pisi, üljön rá. Nem tudtam a bilire ültetni, csak ha nyalókát ígértem neki. Amíg volt nyalóka, addig ült is a bilin. Húsz perc után persze elzsibbadt a lába. Aztán a szőnyegre pisilt. Sokszor, nagyon sokszor. Próbáltam türelmes lenni, magyaráztam neki szüntelenül, mi a dolga a bilivel. Mindhiába.

Akkor telt be nálam a pohár, mikor két másodperccel azután, hogy nemleges választ kaptam kérdésemre „Anna, lesz pisi?“, rápisilt a kanapéra. Nagyon feldühödtem, amit persze nem lett volna szabad. A gyerek sírt, én meg kiabáltam, utána meg bántam az egészet. Úgy döntöttem, szüneteltetjük a dolgot pár napig. Visszaadtam rá a pelenkát. Talán három hétig próbálkoztunk mindenféle „varázsbilikkel“ és bilire szoktató „varázsbugyikkal“ (ami egy olyan speciális formájú és iszonyú drága pelenka, amit úgy lehet levenni, mint egy bugyit, ha gyorsan a bilire ültetjük a gyereket), amikor egy nap sikeresen a bilibe landolt a pisi. Utána a kaki is...

Másnap már kétszer sikerült bilibe pisilni, harmadnap háromszor. És lám, a gyerek egyszer csak minden alkalommal szólt, hogy pisi lesz! Kimentünk sétálni pelenka nélkül és sikerrel jártunk. Következő alkalommal kipróbáltuk, milyen a fűre pisilni és már a vécébe is ment a dolog. Hirtelen minden megoldódott magától, már csak alváshoz kell a pelus, az is sokszor száraz marad.

Számomra a tanulság az, hogy nem szabad erőltetni a saját akaratunkat a bilire szoktatáskor. Én elkövettem azt a hibát, hogy engedtem a rokonság nyomásának, mert ugye, az nagy tragédia, ha egy kétéves gyereken még pelenka van (!). Higgyék el, nem éri meg a sok stressz, sem a gyereknek, sem a családnak. Az egyik ismerősömnek már van két nagy gyereke és egy tizenkilenc hónapos lánya. Láttam, hogy a kislány amióta ülni tud, a bilihez volt szoktatva, minden teaivás után ráültették, minden kis szellentéskor rohantak vele a vécébe. A kislány mégsem szobatiszta, mert még nem érett meg rá.

Mindennek megvan a maga ideje -- hát legyen türelmünk kivárni! Megéri!