Szülőknek

Nyitrai Angelika  2008.2.6. 14:59

Munkatársunk gondolatai a gyermek és szülő kapcsolatáról.

Születtél nekem szülőnek, mondotta nekem alig négyévesen kislányom, majd hozzátette, hogy azért választott engem anyukájának, mert odafent a Jézuskánál látta, hogy én jól gondoskodom a testvéréről, jó anyuka vagyok.

Nem lepett meg ez a kijelentése, hiszen számos könyvet olvastam az elmúlt években arról, hogy mindannyiunknak megadatik a választási lehetőség mielőtt újra inkarnálódnánk a földre, hogy szülőket, életet, sorsot válasszunk magunknak. Persze ki-ki érdeme, és aszerint, mit szeretne elérni, jobbá tenni, javítani ebben az életében. Gyermekeink maguk választanak minket, sorsukat, életüket. Nekünk jut a szülői szerep, mely nem könnyű, hiszen nincs hozzá forgatókönyv, útmutató. Gyermekeink élete olyan, mint egy mozifilm. Mi csupán nézők vagyunk, esetleg mellékszereplők – mi, a magunk filmjében játszunk főszerepet, és a kettő nem ugyanaz.

Amíg gyermekek vagyunk, sok mindent tudunk, spontán, egyszerűen. Magunkkal hozzuk előző életeink tapasztalatait, tudását, céljainkat, amiért ide érkeztünk és ezen az úton kellene haladnunk a kitűzött cél felé. A baj akkor kezdődik, ha célt vesztünk, vagy eltérítenek bennünket jó- vagy rosszakarók. A legjobb akarat is lehet ártó, bántó, még ha szülőként a legjobbat is akarjuk gyermekeinknek. Nem szabad, hogy saját akaratunkat, meg nem valósított álmainkat kényszerítsük gyermekeinkre. Szülőként nem birtokoljuk őket, az életük az övék, és nekik kell eldönteniük, mit kezdenek vele, még ha ez nekünk sokszor nem is tetszik. Pici koruktól fogva figyeljük minden lépésüket, rezdülésüket, mi tudjuk a legjobban, miben jók, mi érdekli őket, mit szeretnek csinálni, mi az, ami felkelti és leköti érdeklődésüket. Ha ezen az úton vezetjük őket, támogatjuk és áldásunkat adjuk arra, amit szeretnének, biztosak lehetünk abban, hogy nem vesztenek célt, és boldog embereket nevelünk belőlük. Ennél több nem kell, és semmi sem fontosabb.

Mennyivel boldogabb lenne az emberiség, ha sokkal többen lennének, akik azt tehetnék, amit szeretnek! Ha megkapták volna gyermekként a szükséges szeretetet, segítséget, támaszt, biztatást! Hiszen, ha bízunk önmagunkban, és még biztatást is kapunk azoktól, akik fontosak nekünk, csodákra lehetünk képesek. Biztassuk őket, legyünk támaszuk, adjunk nekik hitet, hogy higgyenek önmagukban, és megtalálják az életcéljukat, merjenek elindulni életútjukon, legyen bátorságuk, elég hitük, akaratuk és kitartásuk!

Egy idézettel fejezem be, ami Gárdonyi Géza Égre néző lélek című könyvében az Életcél fejezetben található:
"A panaszos közmondás: Egy apa eltart kilenc gyermeket stb. A valóság az, hogy az apa a gyermekben maga magát érzi. ( Az a gyermek is ő.) A gyermek azonban az apját, anyját más személynek érzi. S ez így jó. Az apa, anya ne szakadhasson el a gyermekétől, de a gyermek szakadhasson el, élhesse a maga életét a maga teljes különvalóságában. Mennyire azonos törvény: fa és a gyümölcse."

Hozzászólások

@

Küldés