Kis és nagy újrakezdéseink

Faar Ida 2013.11.7. 3:09

Újrakezdés. Mindannyian megtapasztaltuk már minden kínját-keservét, és a változások utáni felszabadító megkönnyebbülést.

„Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság. ” (Böjte Csaba)

Változik a világ, változnak az emberek, és sokszor bizony előnytelenné válnak a körülmények. A folytonos kudarcélmények, a sejtjeinkbe ivódott sérelmek, a gyűlölet, és a harag rossz tanácsadók, amelyektől tanácsos minél hamarabb megszabadulni – és ha kell, gyökeres változtatásokat eszközölve „újrakezdeni” az életünket. Persze ez nem könnyű – és minden esetben időigényes feladat. Ha fogcsikorgatva is, de meg kell tennünk annak érdekében, hogy élhetőbbé váljanak a napok, hogy ne merüljünk el az önsajnálat mély ingoványában, ahonnan sokszor még a szakemberek sem képesek kirángatni bennünket. Negatív életesemények tucatja áll lesben, és keserítheti meg mindennapjainkat. Vegyük most sorra ezeket – néhány megszívlelendő tanáccsal egyetemben.

1. CSALÓDÁS

Természetes dolog, hogy leginkább azokban csalódunk, akiket szeretünk. Barátságok, szerelmek mennek tönkre amiatt, hogy orvul becsapnak, elárulnak, kigúnyolnak bennünket – s mi ott állunk leforrázottan azon elmélkedve, hol ronthattuk el. Nos, jelentem: ott és akkor, ahol és amikor vakon megbíztunk a kérdéses személyben. Természetesen nem lehet folyton gyanakvások közepette élni, nyugodtan lehet ismerkedni, jó kapcsolatokat kialakítani. DE csínján kell bánni a bizalommal! Titkainkat, legmélyebb érzéseinket és gondolatainkat csak olyanokra bízzuk, akik kiérdemelték azt – így elkerülhetővé válnak a kellemetlen csalódások. Ha pedig már megtörtént a „baj”, próbáljunk meg emelt fővel kilépni a zűrzavarból.
Soha ne alázzuk meg magunkat azzal, hogy könyörgőre fogjuk a dolgot, mert még a végén mi leszünk a bűnbakok!

2. KUDARC

Nem túl kellemes dolog elszenvedni a sikertelenséget, hisz elkedvetleníti az embert, letöri a lendületet, és bizonytalanná tesz. De ez a fejlődés része. Kell ahhoz, hogy megismerhessük korlátainkat, majd újratervezve a lépéseket újra nekiveselkedjünk feladatainknak. Ha pedig ugyanennek kapcsán újra és újra csak falakba ütközünk – elgondolkodtat: vajon tényleg ez a mi utunk, tényleg ezt kell csinálnunk, vagy érdemesebb lenne másba fogni?
Egy biztos: az első kudarc után soha ne adja fel senki, csak gondolja át, miként lehetne sikeresebben hozzálátni a feladathoz!

3. MUNKANÉLKÜLISÉG

Munkanélkülivé válni napjainkban nem nehéz feladat. A percre pontosan beosztott munkanapok és hétvégék után, ott áll az állástalan ember a légüres térben. Teendők, tervek, és perspektívák nélkül, és azon zakatolnak a gondolatai, miből fogja kifizetni a számlákat, miből vesz majd kenyeret a gyerekeinek. Eleinte lelkesen keres új munkahelyet – és ha szerencséje van, talál is –, majd hetekkel később a csalódottságtól, a mellőzöttségtől, és a visszautasításoktól megtörten feladja. Ez az, amit nem szabad. Hisz az újrakezdés fontossága itt sokszoros: egzisztenciálisan és lelkileg egyaránt szükség van arra, hogy erős legyen, és addig menjen, amíg nem talál rá a megoldásra.
Ha kell más városban, ha kell saját ötlettől vezérelve vállalkozást létrehozva – de menni kell, tenni kell, értelmet kell adni a mindennapoknak. A tétlenség megbetegít – tönkretesz.

4. VÁLÁS

Hosszú folyamat eredményeként jutunk el a végső döntésig: mindenhogy jobb, mint együtt, egymás idegeit tépve. Ekkor már képtelenek vagyunk, és igazság szerint nem is akarunk, több energiát fektetni kapcsolatunk megmentésébe, és nem szeretnénk csak a formaság kedvéért, a látszat fenntartásáért továbbra is együtt élni. Az okok persze változatosak: csalódás, megcsalás, hazugságok, feszültségek, megoldhatatlan konfliktusok, a szeretet átcsapása gyűlöletbe, külső behatások. Persze a válás számos kényelmetlenséget és vita-forrást tartogat, ritkaságszámba megy a közös megegyezéssel történő csendes szétpakolás. Az újrakezdés ez esetben többszörösen is nehezített: egyedül kell boldogulni a ránk váró feladatokkal, nem számíthatunk arra az emberre, akiben eddig a legjobban megbíztunk – a lelki összetörtségről, a megalázottságról nem is beszélve. Bármennyire is nehéz, de talpra kell állnunk, meg kell erősítenünk magunkat, és belevágni életünk újabb fejezetébe! Ennek első és legfontosabb lépése a keserveket okozó múlt elengedése, a bosszúvágy és a gyűlölet legyőzése. Persze a bennünk kavargó heves és sokszor ellentmondásos érzéseket át kell élni, ki kell engedni. Hiszen a felszabadultságot gyakran követi félelem, a haragot kicsapongó öröm, majd bűntudat és letargia. El kell fogadni a veszteséget, és nyitott szívvel kell szemlélni a világot. Aki fennakad eme „kapcsolati gyászfolyamat” bármelyik fázisán, bizony nehezebben lesz képes új életet, esetlegesen egy új kapcsolatot teremteni.
Hogy mégis mikor van túl valaki a váláson? Akkor, amikor képes reálisan látni a válás valódi okait, képes elismerni az általa elkövetett esetleges hibákat, és képes örülni a másik boldogságának.

5. BALESET

Sokaknak tört derékba az élete egy-egy váratlan baleset miatt. De mit is írok? Hiszen a baleset mindig váratlan, senki sem indul reggelente azzal munkába, hogy balesetet akar szenvedni. A sérülések okozta testi-lelki megpróbáltatások mindenkit megviselnek. Ráadásul, ha maradandóak, bizony nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy átalakítva az addigi jól bejáratott életüket, alkalmazkodjanak a körülményekhez.

6. KOMOLY BETEGSÉGEK

Hasonlóan a balesetekhez ez is váratlanul toppan be sokak életébe. Megbarátkozni a betegség gondolatával, elfogadni a keletkező korlátokat, feldolgozni, hogy minden nehezebb lesz, átélni és méltósággal elviselni a fájdalmakat.
De újra kell kezdeni ebben az esetben is: foggal-körömmel ragaszkodni az élethez, tenni azért, hogy jobb legyen magunk miatt és a szeretteink miatt egyaránt!

7. HALÁL

A szeretett hozzátartozó elvesztése mélységes fájdalommal jár. Az, hogy a veszteségre ki hogyan reagál, számos tényezőtől függ: az elhunyttal való kapcsolatától, a halál módjától, a gyászoló életkorától, nemétől, alapszemélyiségétől, korábbi veszteségeitől, betegségeitől, aktuális pszichés állapotától, kulturális környezetétől, vallásosságától, szociális kapcsolatrendszerétől. A halál hírére sokan tagadással reagálnak. Ez a sokk, illetve az elutasítás vagy izoláció időszaka. Bénultnak, kiüresedettnek érezik magukat, máskor az érzelmek sokasága tör fel belőlük, nem tudnak tisztán gondolkodni, válaszolni. Az elutasítás legfontosabb funkciója, hogy a váratlan, sokkoló hírt követően lehetővé teszi az egyén számára, hogy összeszedje magát, és később más, kevésbé radikális védekezési módokat alkalmazhasson. A következő szakasz a kontrollált szakasz: a hozzátartozóban tudatosul, hogy számos feladata van a halálesettel kapcsolatban - hivatalos ügyintézés, temetés. Ezek a feladatok nagy megpróbáltatást jelentenek, hiszen, tehetetlenséget éreznek, és most szembesülnek azzal, hogy immár mindent a szeretett személy nélkül kell elvégezniük, énjük egy darabja vész el. Ez a kontrollált szakasz általában a temetésig tart. A temetésen való részvétel nagyon fontos a gyász szempontjából, tudatosítja az elválást, lehetőséget ad az érzelmek kifejezésére, közösségi támaszt nyújt. A tagadás állapotának megszűnte után feltörnek az érzelmek, jellemzően a düh és a harag, ami mindenkire kisugárzódhat. A gyászolók keresik a felelőst, aki veszteségüket okozta, esetleg dühösek az elhunytra (bár maguknak sem merik bevallani), haragjukat kivetítik a környezetükre, orvosokra, ápolókra. A gyászoló gondolatainak középpontjában az elhunyt áll, szinte elmerül a vele kapcsolatos emlékekben. Ezek néha váratlanul törnek elő, a gyászoló képtelen uralkodni felettük. Mihelyst a keresés és elválás váltakozása eljutott abba a stádiumba, hogy már nem köti le a gyászoló minden gondolatát, kezdetét veheti az önmagához és a világhoz fűződő új viszonyának a kialakítása – az újrakezdés.
A gyász feldolgozása, az adaptáció, azt jelenti, hogy a gyászoló érzéseiben és emlékeiben az elhunyttal kapcsolatos múlt úgy él tovább, hogy emellett képes a megfelelő életvitelre, úgy érzi, hogy képes életének folytatására, céljainak megvalósítására.

Baleset, betegség, halál, tragédia, válás, munkanélküliség, csalódás, álnokság, kudarc. Negatív életesemények és érzések tucatja áll lesben, és keserítheti meg mindennapjainkat. De mindig, minden körülmények között képesnek KELL lennünk arra, hogy újrakezdjük az egyszeri és megismételhetetlen életünket. Ehhez kívánok erőt, és kitartást valamennyijüknek. Mert: „Mindegy, milyen nehéz volt a tegnap, ma mindent újrakezdhetsz.” (Buddha)