Talán nem késő!

Kovács Márta 2013.12.19. 4:14

Néha nem látunk, nem hallunk és nem gondolkodunk...

Adri a harmincas évei közepén járó, csinos, ápolt, intelligens nő. Elvégezte a középiskolát, majd szerzett még néhány képesítést az eredeti szakmája mellé. Pár évig kozmetikusként dolgozott, ami meglátszott az arcán, mosolyán. Nagyon jól tud bánni az emberekkel is. Később visszatért eredeti szakmájához, így ismertem meg az egyik nagyvárosi kórházban és lettünk kolléganők.

Az első pillanattól kezdve éreztem belőle a határozottságot, a kreativitást. Kiváló szervezőképességgel rendelkezik és szeret a társaság középpontjában állni. Ez nem is nehéz, hiszen élvezetesen meséli a sztorikat, sőt szívesen beszél saját életéről. Némi érdeklődés után már áradnak belőle a szavak. Így tudtam meg, hogy alig húszévesen feleségül ment első szerelméhez, akivel már az iskolába is együtt jártak. Ám, úgy látszik, a házasság nem tett jót a kapcsolatuknak (van ez így), és mivel gyermekük sem született az alatt az idő alatt, amíg együtt voltak, nem volt nehéz a válás. Jóban maradtak, a mai napig tartják a kapcsolatot, inkább csak telefonon. Talán okulva a házasság sikertelenségéből, következő kapcsolatát már nem törvényesítette partnerével, annak ellenére sem, hogy hamarosan gyönyörű kislányuk született.

Teltek-múltak az évek, a kislány cseperedett, megvolt mindenük, ami a nyugodt élethez kell. De ahogy az lenni szokott, kettejük között a szikra, a parázs lassan kialudt. Már nem azt jelentették egymásnak, amit a kapcsolat elején. Nem vitatkoztak, hanem szépen megegyeztek, hogy már nem akarnak semmit egymástól. A lakás a férfié volt, de nem küldte el Adrit és a kislányukat sehova. Úgy éltek együtt, mint két jó barát. Úgy hiszem, lehet így élni, egy darabig. Adrit sem abból a fából faragták, aki sokáig bírja igazi kapcsolat nélkül. Ezért aztán keresni kezdett. Manapság ez már nem nehéz, hiszen kényelmesen, otthonról, a fotelban ülve is lehet ismerkedni az interneten. Számtalan társkereső oldal áll rendelkezésünkre, rengeteg magányos emberrel, akik itt próbálnak rátalálni az igazira. Kolléganőm is egy ilyen ismert oldalon próbálkozott, nem kis sikerrel. Kapta is a jobbnál jobb ajánlatokat, alig győzött válogatni. Mígnem egy szép napon, az ösztöneire hallgatva (mert ez nála mindig bejön), egyszer csak érezte: megtalálta azt, akit keresett!

Valósággal kivirult! Nevezzük a férfit, akit megtalált, Ferinek. Találkoztak egyszer, majd még egyszer, és Adri tudta, érezte, hogy ő az, aki neki kell. Alig négy hónapos ismeretség után már a közös jövőjüket tervezték. Egyszeriben eltűnt a szemem elől az a megfontolt, intelligens nő, akit megismertem, és egy fülig szerelmes tinivel álltam szemben. Feriről annyit tudtunk, hogy többszörösen elvált, egy kamaszlány édesapja, akit egy távolabbi városban nevel az anyuka, ezért csak havonta két hétvégét tölthet az apjával. Bizony a kislánnyal való találkozás már korántsem volt olyan kellemes, mint az apával. Az első perctől kezdve az ellenségének tekintette Adrit és a lányát is. Ahol csak tudott, keresztbe tett nekik. Hol csak egy csípős megjegyzéssel, vagy durcás viselkedéssel, nyafogással, amivel gyakran keresztülhúzta az előre megbeszélt programokat. Adri gyakran panaszkodott, hogy nehezen barátkoznak a kislánnyal, és, hogy Feri ebből semmit sem vesz észre, a vitákból mindig a kislány kerül ki győztesen. De nem számított, gondolta, ha együtt fognak lakni a közös lakásban, minden megváltozik.

Hosszasan tudott mesélni az együtt töltött óráikról, nem kímélve bennünket a legintimebb részletektől sem. Úgy tűnt, ezen a téren tökéletesen megértik egymást. Ennek ellenére gyakran tanúja voltam, hogy ha valamit meg kellett beszélniük, az mindig veszekedésbe fulladt. Olyankor legalább fél napig nem beszéltek egymással, de Adri végül mindig engedett. Pedig voltak intő jelek, hogy valami nincs rendben. Hiába tervezett közös programot, kirándulást, Feri lánya mindig közbeszólt. Csak oda mehettek, ahova ő akart, akkor, amikor neki megfelelt. És Adri mindig engedett. Alig telt el a megismerkedésük óta egy év, máris egy közös lakás tulajdonosai voltak, közös kölcsönnel a nyakukon. De ez nem számított, csak végre lakhassanak együtt. Ez sem ment zökkenőmentesen. Feri lánya saját szobát követelt, azt, amelyiket Adri lányának szántak, hiszen természetes volt, hogy ő is velük költözik a lakásba. Vita vitát követett: a festéstől kezdve egészen a bútorok vásárlásáig, szinte semmiben sem egyezett az ízlésük. Adri lánya végül meggondolta magát, és nem akart az új lakásba költözni. Érezte, látta a feszültséget és inkább az apjával maradt. Pár hónapig nem is volt különösebb probléma, leszámítva azt, hogy Adri egyre inkább úgy érezte, ő tartja el Ferit. Jövedelmük nagyjából megegyezett, közösen törlesztették, amit kellett, de Ferinek a hónap végére sosem maradt semmi. Ettől egyre ingerültebb, mogorvább lett, gyakrabban járt el a haverokkal. Bizony előfordult, hogy ilyenkor csak az került az asztalra, amit Adri vásárolt, akkor is, ha Feri lánya náluk töltötte a hétvégét. A kamaszlány az étkezés terén is elég válogatós volt, nem volt egyszerű a kedvében járni, és gyakran, csak hogy őt bosszantsa, megturkálta az ételt és csak azért sem evett belőle.

Adrinak természetes volt, hogy amikor Ferivel komolyabbá vált a kapcsolata, a társkereső oldalt nem látogatta, és az addig megismert férfiakkal is megszüntette a kapcsolatot. Nem volt szüksége senkire, hiszen teljes odaadással szerette Ferit, teljesen betöltötte az életét. Nem így volt ezzel a férfiú. Persze, ígéretet tett, de: amit a szem nem lát...

Történt nemrég, hogy míg Ferinek a ház pincéjében akadt dolga, az asztalon felejtett mobilja megszólalt. Adri a vacsorával volt elfoglalva, ám az ösztönei nem hagyták nyugodni, illem ide vagy oda, megnyitotta a beérkező üzenetet. Meghűlt a vér az ereiben attól, amit látott. Nem érte be az utolsó üzenettel. Visszafelé görgetve egy titkos viszony részletei tárultak elé. Egy viszonyé, azzal a nővel, akit szintén a társkeresőn ismert meg Feri, és esküdözött, hogy már nem tartja vele a kapcsolatot. Természetesen a hívólistáról sem hiányzott a nő neve. Feri nem tudta tagadni, hiszen bizonyíték volt Adri kezében.

A vacsora a kukában landolt. Adri két nap alatt elhozta a lakásból, ami az övé volt. Visszament oda, ahonnan elindult, gyermeke apjához. Feriről hallani sem akar! Talán még a törlesztett részleteket sem kéri vissza, csak ne kelljen őt soha többé látnia. Most biztonságban érzi magát, törődnek vele, figyelnek rá. Együtt lakhat a kislányával és annak apjával, békében, barátságban. Talán még nem késő újrakezdeni!