A nők és a művészet


Šipošová Miroslava  2007.8.8. 13:16

A szebbik nemként számon tartott nő nagyon közel áll a művészetekhez.

Sok nő foglalkozik az irodalommal, mint művészeti ágazattal, egyesek szívesen járnak képtárakba és múzeumokba, komolyzenei koncertekre, mások maguk is különféle művek szerző(nő)i. Rengeteg nő tevékenykedik művészettel kapcsolatos szakmában, és mégis...

Ha jobban belegondolok, hány nőről tanultam művészettörténeti szempontból, arra jutok, hogy egyről sem. Nem emlékszem, hogy a gimnáziumi esztétikaórákon egyetlen festőnővel, szobrásznővel vagy bármilyen más művésznővel foglalkoztunk volna, akinek a neve jól hangzott volna például Michelangelo mellett.

Az irodalmi tanulmányokban is csak akkor jutottunk el a női nevekig, amikor már a múlt századi szerzőket vettük át. De a filozófiaórákról szintén nem emlékszem egyetlen női névre sem.

Tizenhat évig jártam művészeti iskolába. Egészében véve az elméleti órákra elég nagy hangsúlyt fektettek, és sokat ültem a tankönyvek felett, hogy egyebek mellett megismerkedjek a híres zenészek életével és műveivel. Most fogom csak fel, hogy egy nő neve sem hangzott el, nem tanultunk egy zeneszerzőnőről sem, egyetlen nőről sem, aki operákat vagy balettet komponált volna. Sőt, egyetlen darabot sem játszottam el, amelyet nő szerzett volna. Természetesen nekem ez akkor nem számított, és soha nem jutott volna eszembe megkérdezni, hogy miért is van ez így? Korábban soha nem gondolkodtam el ezen...

A nők és a művészet... De hol vannak a nők? Illetve hol voltak évszázadokon keresztül? Kicsit különösnek tűnik nekem, hogy egy nő sem akad, akit be lehetne sorolni a világhírű művészek sorába. Ma nincs hiány női művészekben. A művészetekben kiegyensúlyozott arányban vannak jelen a férfiak és a nők, nehéz lenne megmondani, melyik nem a művészibb. Szerintem a két nem művészileg egyenrangú.

Érdekes másképp gondolkodni, mint ahogy eddig gondolkodtam, azelőtt ugyanis soha nem jutott az eszembe, hogy a történelem meglehetősen üres, a női nemet illetően.

Fordította: Jády Mónika



Hozzászólások

@


Kapcsolódó cikkek

Művészet, vagy nem az?

Póda Erzsébet

Lehet, hogy számomra nem úgy jelenik meg a művészet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

2007.6.26.   


A tévé a legjobb barát...

Kabók Zita

Máig gondolkodóba ejt a tévé, a televíziózás funkciója és küldetése mindennapi életünkben.

2007.6.25.   


A művészet gyönyörködtet

Kiss Julianna

Valahogy úgy vagyunk ma a művészettel, hogy nincs rá időnk…

2007.6.21.   


Életművészet

Molnár Miriam

Az életművész szónak meglehetősen negatív a konotációja manapság.

2007.6.18.  1   


Katarzis

Bernád Emese

A katarzis Arisztotelész szerint a tragédia folyamán a főhősben és a nézőben bekövetkező megrendült, emelkedett, megtisztult lelkiállapot.

2007.6.14.   


Határátlépések

Sábitz Katalin

Vajon van-e a művészetnek határa?

2007.6.12.   

A rovat további cikkei

Viperafészkek

Póda Erzsébet

Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.

2024.1.24.    25


Nők a kutatásban és az IT területein

PR-cikk

A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.

2024.1.14.   


A világ legjobban fizetett női sportolói

PR-cikk

A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.

2023.4.2.   


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2023.2.12.    9


Nincs felmentés

Jády Mónika

A szexuális zaklatásra vagy erőszakra soha nincs és nem is lehet semmilyen mentség, semmilyen felmentés!

2022.4.2.    11


Holtomiglan-holtodiglan

Faar Ida

A bűnügyi hírekben sajnálatos módon mindennapossá vált a családi tragédiák sora.

2022.3.25.