Anyai szeretet?

Póda Erzsébet  2008.12.17. 14:58

Kriszti volt ugyan néhányszor szerelmes, de jobban szerette a szabadságot és a munkáját.

Sose gondolt a férjhez menésre. Édesanyja annál inkább. Amikor Kriszti szakított első komoly fiújával, anyja hisztériás rohamot kapott. Azt kiabálta, az ő lánya már húszéves, ha így folytatja, vénlány marad, és egész életében az ő vérét fogja szívni. A lány albérletet vett ki, de egy hónap múlva haza kellett költöznie, mert addig jártak szülei a nyakára, hogy térjen észhez. Jöjjön haza, ott az emeletes ház, ne bolondozzon már, van saját szobája, senki se fogja zaklatni.

Amikor újra járni kezdett egy másik fiúval, anyja mindent megtett, hogy a fiatalember kedvében járjon. Közös ebédekre hívta, kedvenc ételeit főzte, bemutatta az egész rokonságnak. Minden akarata ellenére azonban az „ifjú pár” szakított. Az anya migrént kapott. Persze tett arról, hogy lánya kellő mértékű lelkiismeret-furdalást érezzen.

A játszma folytatódott. Az anya egyfolytában duruzsolt a lánya fülébe, hogy itt az ideje a családalapításnak, meg, hogy ketyeg a biológiai óra! Mikor akar végre gyereket szülni, hisz már majdnem harminc éves?! Mi van akkor, ha meddő, nem lesz idő a kezelésekre, gyerek nélkül marad, neki meg soha nem lesz unokája, pedig úgy vágyik már a dajkálásra, a pici, ölelő gyerekkezecskékre.

Kriszti minden este sírva merült álomba. Nem tudta kivel ossza meg gondolatait, kétségeit. Nem érezte magát készen a házasságra, az anyaságra pláne, ennek felismerése pedig megriasztotta: úgy érezte, ő nem normális, valami fogyatéka lehet. Hiszen hiába is papolt neki az anyja, ő semmilyen vágyat nem érzett a gyerekszülésre, -nevelésre. A barátnői a vállukat vonogatták. Akik közülük férjhez mentek, többé nem látogatták a rendszeres szombat esti „kávézós-csevegős kört”. Így nem is mondtak véleményt. Akik meg még szinglik voltak, másra se vágytak jobban, mint egy férjre... Egyedül Kriszti öreg nagymamája tanúsított megértést. De ő meg hiába nyugtatgatta az unokáját, a lány lelke ettől még nem talált békességre. Pedig a nagymama egyszer még ki is fakadt: – Anyádnak igazán nincs mit piszkálnia téged! Az apád megcsalta, ő meg visszacsalta, hát milyen házasélet az övéké?! Ha meg annyira babázni akar, miért nem vállal bébiszetterkedést, vagy hogy is nevezik ezt manapság...?

Kriszti azonban nem nyugodhatott. Hiába látta át a helyzetet ésszel, valami furcsa érzés nem hagyta nyugodni. Feladta a szélmalomharcot. Anyja nyaggatásának eleget téve nemsokára összejött egy fiúval, és bemutatta a szüleinek. A háta közepére sem kívánta, undorodott a testi kapcsolattól is, de a fiatalember imádta Krisztit. Az anya meg imádta a fiút. Nemsokára meg is szervezte a puccos lakodalmat. A mézeshetek után természetesen a szülői házba költöztek, mert az anya így akarta. Kriszti csakhamar teherbe esett. Az anyja berendezte a gyerekszobát, bababútort, babaholmikat vásárolt. Ám Kriszti elvetélt. Az anyja őrjöngött, és a lányát hibáztatta. Kriszti újra teherbe esett és megint elvetélt...

A folytatás? Az anya migrénes rohamain és szemrehányásain kívül más eszközt is bevetett. Míg lányát egyfolytában kritizálta, vejét ajnározta, kedvében járt, már-már „egészségtelenül” viselkedett vele. Kriszti úgy érezte, megőrül. Az élet azonban ment tovább. Harmadik terhessége sikerrel végződött, megszületett a kis trónörökös.

Kriszti ma külföldön dolgozik, nővérként, egy kórházban. Minden különmunkát, helyettesítést és ünnepnapi beosztást elvállal. Kisfiát az anyja nevelte, neveli.. Kettesben sétáltak vejével, a babakocsit tologatva, később felváltva hordták az óvodába, mostanában meg azon tanakodnak, melyik iskolába írassák majd be a kisfiút.

Persze egy kisvárosban az emberek nem hagyják szó nélkül az ilyesmit. Mindenki Krisztit hibáztatja. Rossz anyának tartják, kígyót-békát mondanak rá a háta mögött. Idén karácsonykor sem lesz otthon, helyettesítést vállalt. A családi összejöveteleket, ünnepeket amúgy sem szereti. Ő a munkahelyén, a kórházban érzi magát elemében, akkor hagyják magára a kínzó gondolatok, amikor a betegeket és az öregeket ápolhatja.

Kriszti általában szomorú. Nem igazán találja helyét a világban. A lehető legkevesebb időt tölti otthon, minden energiáját a munkájába fekteti. Kisfiát persze ő is szereti, a maga módján, hiszen az anyja teljesen átvette tőle az anyaszerepet. Amúgy sem tudott tenni soha semmit anyja erőszakos viselkedése ellen...

Pedig Kriszti nem akart semmi mást, csak annyit: hagyják úgy élni, ahogy ő akar. Az „anyai szeretet” azonban másként döntött.

Hozzászólások

@

Küldés