Csakazértis szingli

Póda Erzsébet  2011.3.21. 6:31

Hihetetlen tömegű hirdetés, cikk és előadás jelenik meg az utóbbi időben a szingliség témájában.

A szingli szó hallatán a legtöbb embernek szinte kizárólag negatív jellemzés jut eszébe. Nem is csoda, hiszen a médiából egyfolytában ezt halljuk, és mint tudjuk: a média közvélemény-alkotó hatalom. Pedig egy teljesen természetes (és még csak nem is újkeletű) társadalmi jelenségről van szó. Régen is voltak hajadonok és agglegények egyaránt. Igaz, régen a társadalmi normák nagyobb hatással bírtak az emberekre. A mai életvitel természetesen merőben ellentétes, már-már össze sem hasonlítható a régivel.

A legtöbb általam megkérdezett fiatal nő szerint mindenki párkapcsolatra vágyik, szerintük szingli nőtársaik „majd´ elepednek egy férfi után...” Pedig ez sem igaz. Nagyon sokan vannak, akik igenis jól érzik magukat egyedül, akik nem vágynak „körmükszakadtáig” egy pasira. Mégpedig azért, mert maguk is jól elboldogulnak az életben, támaszuk önmaguknak, és helyén van az önbizalmuk. Nem utasítják el az alkalmi párkapcsolatot sem, de nem akarnak elkötelezettek lenni, és az esküvő-kiállítások is hidegen hagyják őket.

Ami a téma kutatásánál szintén a szemembe ötlött, hogy a szingli megjelölést általában az egyedül élő nőkre alkalmazzák. Ennek vajon mi lehet az oka?

„-- Mindig is más társadalmi elvárások vonatkoztak a nőkre, mint a férfiakra – mondja Szapu Marianna, a Pozsonyi Komenský Egyetem filozófusa. – A nőktől elsősorban az anya- és feleségszerepet várják el. Az egyedülálló férfi éppen ezért „normálisabb” jelenség a közvélemény számára, mint az egyedülálló nő. Az utóbbiról nehéz elhinni, hogy a szingliség számára választott életforma is lehet. Ez talán abból is eredhet, hogy gyakran összekeverjük a magány és az egyedüllét fogalmait – az előbbi általában valami rosszat jelent. Pedig a szinglik nem is magányosak, hanem önállóak, és általában kiterjedt kapcsolatrendszerük van, mivel van idejük azok ápolására. Sokan nem tudják elképzelni, hogy lehetnek köztünk nők, akik saját elhatározásból választják ezt a fajta életmódot. A ránk jellemző szocializáció miatt azt gondoljuk, nem normális, gyanús, sőt elfogadhatatlan, ha egy nő egyedül él.”

Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy nemcsak nők, hanem férfiak is élnek szingliként – szinte ugyanannyian. Negatív vagy elítélő véleménnyel azonban általában csak az egyedül élő nőket illetik... Még a társkereső irodák is inkább a nőket szólítják meg, nem pedig a férfiakat. Nemrég egy előadáson egy társkereső iroda tulajdonosnője a magasabb pozícióban lévő szingli nőkről tartott előadást – szingli nőknek: méghozzá középvezetőknek. Szónoklata lényege az volt, hogy a nőnek férfira van szüksége, mert az ember társas lény. (Ez utóbbi állítás szinte minden női vagy nőknek szóló találkozón elhangzik. „Komolyabb”, azaz inkább férfiaknak tartott előadáson – pláne férfivezetőknek szólón, még egyetlenegyszer sem hallottam ezt az „aranyköpést”!) A tulajdonosnő hosszú perceken át sorolta a női princípiumokat, majd tanácsokat osztogatott azt illetően, miképp keressenek maguknak társat a „szerencsétlen”, munkájuk, azaz karrierjük miatt magukra maradt nők.

Kíváncsi lennék, hány férfi középmenedzser jelenne meg egy ilyen témájú előadáson...? Vajon nekik szükségük van arra, hogy felsorolják nekik a férfi princípiumokat, hold- és bolygóállásokat, valamint azt, mit kell megtenniük annak érdekében, hogy társnőre leljenek.

És nem hagy nyugton az a gondolat sem, hogy a nőket nem véletlenül bombázzák ezekkel a (már elnézést!) ostobaságokkal.

Egy szingli véleménye

Bea harmincöt éves, van szép lakása, egy autója, jó munkahelye, tucatnyi hobbija és rengeteg barátja.

Nem tudom, ki mit tart véletlennek, én úgy látom, tapasztalom, hogy tudatosan vagy tudatunkon kívül, de mi alakítjuk az életünket – mondja. – Valahol mindenkinek megvan a párja, kérdés, hogy készen állunk-e arra, hogy befogadjuk az életünkbe? Eddig is voltak férfibarátaim, és bizonyára ezután is lesznek, de talán pont azért, mert kapcsolatok rengetegében éltem már, talán jó egy kicsit férfi nélkül élni. Az utolsó, úgymond reménytelibb kapcsolatomra körülbelül másfél éve került sor, azután csak pár hónapos flörtök következtek. Úgy döntöttem, szeretnék kicsit érzelmileg megtisztulni, és most élvezem az egyedüllét örömeit, az önmagammal töltött mindennapokat.
Számomra a szinglilét azt jelenti, hogy érzelmileg nem tartozom egyetlen férfihoz sem. A szingli élet főleg azért csodás (nekem), mert a hormonállapotom teljesen kiegyensúlyozott. Nagyon elfoglalt vagyok, és ez talán egy párkapcsolatban nehézségeket okozna. A mindennapjaim munkával telnek, majd este relaxálok, ha pedig nem dolgozom, akkor alkotok: festegetek vagy írok.
Rengeteg ismerősöm van, akik házasok, vagy együtt élnek. Szegények, már egy kávét sem engedhetnek meg maguknak a barátnőjükkel, sem egy sört a haverjukkal, mert egész héten dolgoznak, és inkább egymással szeretnék a szabadidejüket tölteni. Az esti szórakozás vagy a mozi számukra szóba se jöhet. Én pedig tudom, hogy a hétvége csak az enyém, és azt csinálok, amit akarok, amit szeretek, amit szeretnék! Szinglinek lenni nem kellemetlen és nem is betegség, csak egy állapot, ami vagy változik, vagy nem. A probléma ott kezdődik, hogy az emberek görcsösen próbálnak társat találni maguknak, és mindenféle kellemetlen helyzetbe belemennek, amelyből aztán később nagyon nehéz sérülésmentesen kiszállni. Majd pár év együtt töltött idő után elhangzik az ismert mondat: „Mindent feladtam érted” vagy „Csak miattad tettem”...
Minél idősebb vagyok, annál jobban értékelem saját magam, és a magamra szánt időt. Nem szégyellem, hanem büszkén vállalom, hogy egyedülálló nő vagyok, és az sem számít, ha ez így marad, mert tudom hogyan tehetem magamat elégedetté, boldoggá!

Be kell látnunk, hogy a hagyományos és egyéb családmodellek mellett teret hódított az egytagú család is: a szingli.
A mai idők velejárója, hogy ami tegnap még érvényes volt, az mára értelmét veszíti.
Társadalmunk, benne a család is, állandó mozgásban van. Sok minden változik: megjelent a színen az együttélés, a házasságok rövid ideig tartanak és csaknem a felük válással végződik. Rengeteg az úgynevezett patchwork-család, és egyre többen választják az egyedüllétet, divatos néven a szingli-életmódot.

A világ s az életünk tehát mozog és alakul – benne mi magunk is folyamatosan változunk. Ezekhez a változásokhoz idomulni kéne, s új megoldásokat keresni, nem pedig ragaszkodni olyan dolgokhoz és szabályokhoz, amelyeknek már rég lejárt az idejük.

(A szerző a témával foglalkozott a Vasárnap című családi lap hasábjain is.)

Hozzászólások

@

Küldés