Hajadonok/Nőtlenek
Emlékszem, kislány koromban, ha valami baj történt velem, például megütöttem a térdemet, mindenki azt mondta: Begyógyul az, mire férjhez mész!
Gyerekként ki nem állhattam az ilyen megjegyzéseket. Tudtam, hogy minden sebem sokkal hamarabb begyógyul. Egyáltalán minek mondtak nekem ilyen badarságokat?
Ezt csak később értettem meg.
Országunkban a házasságot két különböző nemű ember szövetségének tartják, amely a családalapítás és a gyereknevelés céljából jön létre. A család a legfőbb intézmény a társadalomban. Azon keveseket, akik nem akarják „igába hajtani” a fejüket, nem szép megnevezéssel illetik: agglegény/vénlány. És ha az ilyen ember átlépte a 25. életévét, a régmúltban agglegényadót kellett fizetnie. Ma már ez nevetségesnek számít. Szerencsére.
A múltban mindegy volt, hogy az ember lánya kihez ment férjhez, illetve, hogy a fiú kit vett feleségül, az volt a fontos, hogy a lány férjhez ment, a fiú pedig megnősült, mert az egyik legnagyobb társadalmi szégyen lett volna, ha nem így
történt volna. Természetesen szerelemből is köttettek házasságok, de vajon a döntő többségük olyan volt-e?
Szerencsére a mai társadalomban meghagyják a döntés szabadságát. A házasság már nem „kötelező”, és sok család létezik, ahol együtt élnek a nem házas partnerek. Vagy vannak családok, amelyekben az egyik szülő neveli a gyerekeket.
Természetesen pótolhatatlan a teljes család, de hozzá kell tenni – a harmonikus teljes család. Néha a gyerekek boldogabbak, ha csak az egyik szülő gondoskodik róluk, mintha el kellene viselniük a másik szülő extrém megnyilvánulásait. Az a személyes véleményem, hogy a gyereknek jobb az egyik szülője nélkül élni, mint elviselni a felnőttek gyötrő harcait.
Manapság a nők és a férfiak egyaránt nagy igényeket támasztanak a partnerükkel szemben. Már nem házasodunk össze az „első jelentkezővel”, hanem alaposan átgondoljuk, ki legyen a társunk. És ha nem találunk az elképzeléseinknek megfelelőt, de mégis gyerekekre vágyunk, szóba jöhet a (házas)társ nélküli gyermekvállalás is.
Az emberi kapcsolatok különösen törékeny kapcsok, amelyekről gondoskodni kell. Ám minden személyiség fejlődik, vagyis valamilyen módon mindenki megváltozik. Így előfordulhat, hogy a kezdetben harmonikus kapcsolat rémálommá válik. Akinek több ilyen tapasztalat van a háta mögött, bizony nem sok kedve van házasodni. Válás, vagyonelosztás, mindkét fél igényt tart a személyes dolgokra, az anyagiakra. Ha ezt valaki egyszer (vagy akár többször is) átélte, akkor már nincs kedve a közös életre, inkább a saját életét éli. Biztosan mesés elképzelés egy partnerrel leélni az egész életet, de hány embernek sikerül ez igazán? Persze mindig érdemes megpróbálni, ez nyilvánvaló!
Örülök, hogy már nem hallani olyan kijelentéseket, hogy a nő „megmaradt magnak”, mert 25 éves koráig nem ment férjhez, meg azt sem, hogy vénlány. Mert ilyesmit mondani nem normális dolog.
Örülök, hogy van választási lehetőségünk, és nem kötelező a házasság a társadalom nyomása miatt… (?)
Fordította: Jády Mónika
Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek
Számkivetett szinglik
Az egyedülálló nők a közgondolkodás hierarchiája szerint a legalacsonyabb fokon álldogálnak.
2012.1.10. 1
Csakazértis szingli
Hihetetlen tömegű hirdetés, cikk és előadás jelenik meg az utóbbi időben a szingliség témájában.
2011.3.21. 4
Megint szingli?!
A témával azért foglalkozunk ismét, mert a „szingli” fogalom jelentése még mindig nagy zűrzavart okoz a fejekben.
2006.8.16.
Szinglik, igények -- nők(2)
Vajon miért reagál a közvélemény többnyire negatívan a szingliség kérdéséhez?
2006.7.12.
Szinglik, igények -- nők(1)
A közvélemény -- ki tudja miért? -- igyekszik azt sugallni, hogy a szingliség elítélendő.
2006.7.8.
A rovat további cikkei
Érzékhiány
Azt mondják, a nők intuitív lények: előre megéreznek, kitalálnak dolgokat...
2024.10.16. 6
Megint nőies
Ki a nőies és ki nem az? Mit kell tenni a nőiességért? Egyáltalán: mitől nő a nő?
2024.7.31. 2 15
Viperafészkek
Nők – ezerfélék. A közvélemény nincs túl jó véleménnyel róluk, és ők sem egymásról.
2024.1.24. 25
Nők a kutatásban és az IT területein
A nemek közti egyensúly hiánya továbbra is kiemelt probléma a kutatási és az IT területeken. Sajnos mai napig tény, hogy mind globálisan, mind országonként vizsgálva a nők jelentősen alulreprezentáltak ezekben a szektorokban.
2024.1.14.
A világ legjobban fizetett női sportolói
A sport óriási pénz- és szórakozási forma világszerte, bár a nemek között még a 21. században is hatalmas szakadékok vannak.
2023.4.2.
Valentin-napi nagy Ő lista
Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...
2023.2.12. 9