Máglyán Indiában


Jády Mónika  2005.4.12. 7:27

Az indiai asszonyok „önkéntes” máglyahaláláról (satí) először időszámításunk szerint a harmadik évszázadban tesznek említést.

A satí aktusa a hivatalos verzió szerint a megözvegyült asszony erkölcsösségéről tett tanúbizonyságot. Valójában a szörnyű szokás a férj családjának érdekeit szolgálta: megakadályozta, hogy az özvegy -- aki immár férje családjának tagja volt -- még egyszer férjhez menjen, és megnehezítse a vagyonelosztást. Ha viszont a férfi özvegyült meg, azonnal megnősülhetett.

Az élet különböző területeire vonatkozó szabályokat -- köztük a nők szerepét is -- Manu, az emberiség ősapja foglalta össze Mánavadharmasástra (Manu tanítása a dharmáról -- a világmindenség és a társadalom rendjéről) című művében. „A férfiak nem hagyhatják magukra a nőket sem éjjel, sem nappal. Gyermekkorukban az apjuk őrzi őket, fiatalkorukban a férjük, a férj halála után a fiaik.” A nők arra vannak, hogy gyerekeket szüljenek, a férfiak pedig arra, hogy biztosítsák a család fennmaradását -- zárja le Manu.

A régi indiai szövegek szerint a lányt még a pubertáskor, az első menstruáció előtt a legjobb férjhez adni, és a házasságoknak megegyezés alapján kell létrejönniük. A férfiaknál viszont egyáltalán nem számított az életkor -- akár egy hatvanéves is elvehetett egy tízéves kislányt! Minél fiatalabb volt a menyasszony, annál nagyobb volt az értéke, mert több gyermeket hozhatott a világra. Sok „gyermekasszony” a gyakori szülések következtében megbetegedett és meghalt. Akik pedig életben maradtak, azokra talán még szörnyűbb sors várt -- valószínű volt, hogy korán megözvegyülnek.

A satí eredetileg a harcosok kasztjában jelent meg. Azt tartották, hogy a csatában elesett harcos egyenesen a mennybe jut, halála után nem kell ismét új testet öltenie. És a harcos felesége is egyenesen a mennybe juthat, ha a férje halála után élve lép a máglyára. (Tudni kell, hogy a harcosok nagy vagyonnal rendelkeztek.) Abdulláh Ibn Battúta arab utazó 1325-ben három özvegy megégetésének volt tanúja Észak-Indiában. Hangsúlyozta, hogy a máglyahalált csak ajánlják (tehát elvileg nem kötelező), az élve maradt özvegy sorsa viszont a nyomor és a megvetés, mert a satí elutasítása a hűtlenséggel egyenlő. Ibn Battúta látta, amint a nők egy lángoló gödörbe vetették magukat, a rokonok pedig égő fáklyákat és nehéz fadarabokat dobáltak rájuk. Egy Dél-Indiában tevékenykedő francia misszionárius, Dubois abbé viszont erősen kételkedett abban, hogy az özvegyek saját akaratukból lépnek a máglyára.

Az európaiakat sokkolta a satí. Bár Anglia (India a 18. század közepétől 1947-ig a kolóniái közé tartozott) nagyon határozottan ellenezte az özvegyégetést, majd törvényben is tiltotta, tovább élt a szokás. 1815 és 1823 között a mai Bangladesben 5453 nő halt máglyahalált! Még 1987-ben is égettek özvegyet, állítólag ez volt a legutolsó satí. Az áldozat, a tizennyolc éves Rúp újdonsült feleség volt, a házasság szülői megegyezés alapján jött létre. A férj hirtelen megbetegedett, és pár nap múlva meghalt. A férfi családja szerint a lány hozott bajt a házra. Annál megdöbbentőbb ez az eset, hogy a férj egyetemet végzett, az após pedig tanító volt, és a község sem tartozott az elmaradott falvak közé. A műveltnek számító helyi újgazdag réteg is bekapcsolódott a szertartásba. Rúp elbújt, de a rokonok megtalálták, és a máglyához vonszolták. Hiába tiltakozott, hiába kiabált. Botokkal tartották a máglyánál, amelyet tizenöt éves sógora gyújtott meg...

Sokakat sokkolt a fiatal lány halála. Nem sokkal később új törvény lépett életbe. Bár a satí szertartását már több mint 150 éve betiltották, a büntetésekről soha nem esett szó. Az új rendelet kimondta: a szertartásnál való segédkezésért halálbüntetés jár, a tettre való felbujtásért hét évig tartó fogság.



Hozzászólások

, 29. 04. 2017 21:58:16
Elnézést, kedves Kiss Virág! Nem akarok vitát nyitni, de miért volt \"muszáj\"? Meg tudná indokolni? Ugyanolyan emberek voltak, mint mi. Csak az akkori vallási világ ???? is valami elmebeteg agyából pattant ki...Az inkvizíció.... Sajnos... Gondolom, Ön sem szeretett volna abban az időben élni...
@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18