Miért lennénk babagyárak?

Kozma Eszter  2013.12.6. 4:22

A gyermekvállalás kérdése egy 21. századi fiatal nő szemszögéből.

Miért várja el a magyar társadalom, hogy minél fiatalabban és minél több gyermeket szüljünk? Az első és egyértelmű ok, hogy ez által javítsuk a magyarországi szociális helyzetet, legyen majd, akinek az adójából a nyugdíjunkat kaphatjuk. A másik egy számomra eléggé meglepő lélektani ok, mely megfontolás szerint a cél, hogy mi magyarok ne fogyjunk el. E szerint – már általános iskolás koromban megmondta nekünk egy tanárnőm – legalább három gyermeket kell felnevelni egy családban, mert csak így gyarapszik a magyarok száma.

A gimnáziumban a magyar tanárnőm a következőt mondta: „A gyerek az egyetlen, amit magamból az utókor számára hagyhatok.” Ezzel az érvvel értek a legkevésbé egyet, ugyanis sosem gondoltam, hogy a gyermekvállalás fő célja a génjeim vagy a nevem örökítése. Sőt mi több, ez szöges ellentétben áll a felfogásommal, miszerint a gyerek egy teljesen különálló, autonóm lény, akivel való kapcsolatomban épp a másságából, nem pedig a hozzám való hasonlóságaiból kell merítenem az örömöt. Noha persze minden szülő örül az apró hasonlóságoknak már tudattalanul is.

Valójában egyik indokot sem találom elég erősnek, hogy meggyőzzenek: a 21. századi nőnek a tanulmányait is feladó babagyárrá kell változnia körülbelül 20 éves korától. Ha csak megemlítés szintjén is, de fontosnak tartom a leggyakoribb és legkézenfekvőbb ellenérveket felhozni: napjainkban tovább tart a tanulás időszaka, fontos, hogy biztos egzisztenciánk legyen, mire gyereket vállalunk, és ugyanez szabja meg a vállalt gyermekek mennyiségét is.

Egy egyetemista lány nem csak anyagilag, de lelkileg is csak ritkán felkészült az anyaságra. A párjaikkal pedig végképp ez a helyzet. Egy volt osztálytársnőm húszéves korában igent mondott a huszonhét (!) éves barátjának a családalapításra, hiszen az annyit erősködött. Egyéves körüli volt a kislányuk, amikorra a fiatalember rájött, hogy ő mégiscsak túl fiatal egy család fenntartásához, bulizna még. Szerencsére egy nagyon talpraesett, és a nagyszülőktől kapott segítség szempontjából is jó helyzetben lévő lányról van szó – de vannak, akik ennél rosszabbul járnak.

Hiszek abban, hogy egy örökre szóló, gyerek nélkül is biztosan működő kapcsolat kell, hogy legyen a család alapja, és húszas éveik elején járó fiatalok közül százból, ha egy akad. Egyszerűen még meg kell tanulni az életet, a kapcsolatok dinamikáját és az elfogadást egy másik személlyel szemben. Ez bizony sokkal hangsúlyosabbá válik egy olyan nehezített helyzetben, mint a gyereknevelés. Fel kell tudnunk mérni, hogy mi magunk, illetve a párunk valóban készen áll-e a gyereknevelésre. Nem szégyen az, ha őszintén belátjuk magunknak: igenis van még hova fejlődnünk! Habár inkább a férfiak „betegsége” a kapuzárási pánik, egyre könnyebben alakulhat ki a nőkben is azáltal, hogy kihagyják az életük egyes lépéseit, fontos fejlődési, tanulási szakaszait.

Ha egy lány gyereket vállal az egyetemet félbeszakítva, vagy egyből a tanulmányai végeztével, azzal gyakorlatilag örökre száműzi magát a munkaerőpiacról. Hiszen mire elkezdene dolgozni, már nála fiatalabbak is kikerülnek az egyetemről, olyanok, akiknek nem kell hazaszaladniuk esténként időben, jobban terhelhetők, és kevesebb otthoni teher nyomja a vállukat. Ráadásul felmerül kérdésként, hogy ki is fogja eltartani az anyukát? Mert hiába kap kamatmentes diákhitelt, abból nem elég a legmagasabb felvehető összeg még a havi rezsire sem. Ha a párja is diák, már csak a szülőkre, nagyszülőkre számíthatnak. Ez a megoldás pedig egy kellemetlen függőségi viszonyt alakíthat ki, amitől a mi generációnkban jellemzően már szinte mindenki ódzkodik.

Sajnos azonban az eddig emlegetett, és az állam által a gyerekvállalásban minimálisan, de lelkesen támogatott egyetemisták csak egy kis rétegét képezik a társadalomnak. A kevésbé tanult rétegek esetében nem annyira megszokott a tudatos tervezés, így természetesen őket nem is annyira szükséges noszogatni. Épp emiatt fontosabb is lenne a tudatos gyermekvállalásra ösztönözni, hiszen ezek a lányok sokkal gyakrabban sodorják magukat és gyermeküket nagyon nehéz helyzetbe a meggondolatlan családalapítás, vagy csak a nem elég tudatos szexuális életnek köszönhetően.

Úgy gondolom, a későbbi gyerekvállalás – és nem csak korban, hanem az adott párkapcsolaton belül sem elsietett – nem csak, hogy nem rossz, de jobb is lehet a gyereknek. Az pedig, hogy egészséges lesz-e vagy sem, nem az anya korának függvénye. Ha a sors úgy akarja, huszonöt évesen is születhet beteg gyereke a nőnek, vagy negyvenévesen is lehet egészséges.

Manapság ritka az olyan ideális helyzet, hogy két ember kapcsolata sziklaszilárd és örökre kitart. Így nagyon fontosnak tartom tudatosan átgondolni, hogy ha válásra kerülne a sor, képes-e illetve akarja-e a nő egyedül nevelni a gyermekét vagy gyermekeit? Mert bizony ez, még ha testileg nem is, de lelkileg szörnyen megterhelő lehet számára és a gyermeke(k) számára is.

Hozzászólások

@

Küldés