Miért nincs béke közöttünk?


Póda Erzsébet  2005.2.3. 16:00

Az anyós harcban áll a menyével. A meny viszont az anyóssal. A sógornő ellenfele a férje húga vagy nővére. A húgé, nővéré pedig az öcs vagy báty felesége.

Az anya, bár azt állítják tudat alatt, de vetélkedik a lányával, a lány pedig az anyjával. A szerető gyűlölt ellensége a feleség, a feleségé a gyűlölt szerető. A szomszédasszony utálkozásának tárgya a szomszédasszonya. A barátnő konkurenciája a barátnője. A fiatal nő ki nem állhatja az idősebbet, az idős asszony a fiatalt. A kolléganő haragosa a munkatársnője. A tanítónő ádáz ellensége tanítványa anyja. Az anyáé gyermeke tanárnője. Nincs béke közöttünk, nők között -- hát még hol lenne összetartás, netalántán szolidaritás, lojalitás meg végképp nincs…! Nő a nőnek farkasa, mondhatnánk némi túlzással, ha nem burjánzana annyira valóságosan ez a jelenség sorainkban.

Ezernyi történetet tudnánk felsorolni, amikor a nők nem viseltetnek egymás iránt fikarcnyi együttérzéssel sem. Az anyós például szüntelenül kritizálja és megalázza menyét azzal, hogy megjegyzéseket tesz a házvezetésére, gyereknevelésére, na és persze fennen hangoztatja: „bekerültél” a családunkba, becsüld meg ezt a téged ért „ingyen jött megtiszteltetést”. Az pedig eszébe sem jut, hogy a menye az, akit a fia szerelemmel megszeretett, akivel családot alapított, s gyerekeket nemzett. Nem is csoda, ha ebben az esetben a meny igyekszik messziről elkerülni anyósát, s a minimálisra csökkenteni a nagy családi találkozásokat. Az anyós pedig szüntelenül zsörtölődik, idegeskedik fia választásán – és mindenért a „betolakodó nőcskét” okolja. Verseng a fia szeretetéért, pedig ez nem normális szituáció, egészségtelen hozzáállás, mert a két szeretet nem zárja ki egymást! Nem konkurenciahelyzet, és nem lenne szabad akként átélni!

De néha nem jobb a helyzet az anya-lánya viszonyban sem. Kezdve, hogy az anya például világgá kürtöli lánya legféltettebb titkait, felkutatja magánleveleit, elolvassa még titkosabb naplóját -- s ez a végén mindig kiderül. Vagy tesz ócsároló megjegyzéseket lánya barátnőire, az udvarlójáról nem is beszélve. Igyekszik lányát állandóan, mások előtt is, kiskorúsítani, becsmérelni. (A szakemberek szerint az esetek túlnyomó többségében ugyan nem is tudatosan.)

Vagy folytassuk a lazább barátnői, szomszédasszonyi kapcsolatokkal. Üldögéljünk csak csendesen, egy női magazin olvasását színlelve a lakótelep homokozója melletti padon, s figyeljünk. Pár perc múlva hallhatjuk, amint két fiatalasszony a legaprólékosabban szedi ízekre a közös ismerős nőt. Mert rendetlenség van a lakásában, mert nem él jól a férjével, mert nem képes gyereket nevelni, ráadásul micsoda gyatra ízlése van stb. S ha az egyik társnőjükkel végeztek, terítékre kerül a soron következő. Pontról pontra ugyanez a helyzet az kolléganőkkel is: mindig azt „káderezik”, aki kimegy az irodából, vagy aki betegállományban van.

Az óvónők a nyári szünetben megvetően nyilatkoznak azokról az anyákról, akik még ez idő alatt is oviba dugják csemetéiket. Bizalmaskodva, sokat sejtetően és nem minden ok nélkül súgják a kivételezett anyukák fülébe, hogy „ilyenkor csak a naphosszat kávéházban ücsörgő, cigarettázó anyák hagyják oviban a gyereküket”. Arra végképp nem gondolnak: egy városban nagyon sok fiatal anya dolgozik. Nem minden családban vállalja készséges a nagymama az unoka egész nyári pesztrálását. Arról nem is beszélve, hogy a nagyik is dolgoznak. S a kisgyerek nem hagyható egyedül a lakásban, nem viheti minden anya a munkahelyére magával, nem hagyhatja idegenekre.

A különböző kisebb előadásokon, találkozásokon figyelhetjük meg a következő jelenséget is. Amennyiben az előadó hölgy, és a közönség is nőkből áll – már az előadás közvetlen kezdeténél kialakul a női közönség pozitívnak korántsem nevezhető véleménye. Csakúgy, mint a játszótéri esetben, a pulpituson álló nőt is ízekre szedik. Tetőtől talpig végigmustrálják, s jaj neki, ha véletlenül fut a szem a harisnyáján, az egyik hajtincse rakoncátlankodik, vagy lezserül öltözködve próbál előadni! A következő napokban egész biztosan nem az előadás lényege, színvonala, az előadó okossága, bölcsessége, netán tájékozottsága lesz a róla szóló hírek elsődleges tartalma. Abban ugyanis nem található kivetnivaló. Bizony, a nők mindig „megrágnak” valamit társnőjükön. Ha már más kifogásolni valót nem találnak, akkor a külsejét, a megjelenését ócsárolják. Ugyanez történik a szülői értekezleteken is: vizslató, rosszindulatú tekintetek követik az osztályterembe újonnan belépő anyát, s kísérik gyanakodó tekintettel egész a székig, melyen végre megkönnyebbülten helyet foglal, s szem elől tűnik. A befejezés után aztán kettes csoportokba verődve pusmognak gúnyosan nevetgélve: a téma többnyire a tanítónő ékszerkészlete, vagy valamelyik munkából „ápolatlanul” odarohanó anya.

És a legszomorúbb példa a nők közötti együttérzés teljes hiányának: az egyes szülészetek nővérkéinek szülő nőkkel szemben tanúsított minősíthetetlen viselkedése. Természetesen akadnak kivételek, rengeteg a pozitív példa is. De tegyük a kezünket a szívünkre: ha jobban belegondolunk, vajon nem ez az általánosan elterjedt viselkedés a nők körében? S mindennek egyetlen oka van: meg akarunk felelni, be akarunk hódolni annak, akié a hatalom.

Társadalmunkban a nők diszkriminált helyzetben vannak, és mint a diszkriminált csoport tagjai, törvényszerűen, egymás között is harcolnak. Ha a férfi és a nő között nem alá és fölérendelt viszony uralkodna, nem lenne köztük versengés, hanem partneri kapcsolat: egyenrangú felek kapcsolata. Ehhez arra lenne szükség, hogy a nők bekerüljenek a politikába, és azokra a helyekre, ahol az anyagi hatalom van, hogy ők is tudjanak határozni, dönteni. Ám, hogy a nők a csúcshelyekre juthassanak, és elismertek legyenek a közvélemény előtt, bizonyos szolidaritásra lenne szükség közöttük. És a kör bezárult! Nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene egymást. Figyelnünk, törődnünk kellene a környezetünkben élő nőkkel: szomszédasszonyunkkal, rokonnal, kolléganővel stb. Tudatosan kell törekednünk az egymás közti szolidaritásra, enélkül ugyanis nem sokra megyünk.

A nőknek a politikában is részt kell venniük, hiszen a férfivilág nem sokat törődik a nők problémáival, holott a társadalom zömét – ellentétben a parlamenti képviselettel – éppen a nők alkotják. Kellő képviselet és érdeklődés hiányában azonban politikusaink (és persze a közvélemény is) úgy vélhetik, joggal dönthetnek a nevünkben, törvényeket hozhatnak rólunk, helyettünk, hiszen minket ez úgysem érdekel.

Miért akarunk – a saját kárunkra -- állandóan és annyira görcsösen megfelelni a „mások” (pl. a férfiak, a közösség) vélt elvárásainak? Miért hisszük, hogy az önfeláldozás a „normális” viselkedés? Miért nem tűzünk magunk elé saját célokat? Miért nem merjük azt tenni, amire lelkünk mélyén igenis nagyon vágyunk? Miért ellenőrizzük állandóan önmagunkat és nőtársainkat? Miért akadályozzuk, s miért nem támogatjuk egymást?

Ezernyi kérdés, és egyelőre egyikre sem található ésszerű válasz. Társadalmunkban a nemek közti hatalommegosztás egyenlőtlen, a mérleg nyelve a férfiak javára billen. Erőnkkel, tehetségünkkel, szeretetünkkel csak nekik szolgálunk. Hagyjuk, hogy ők vezessenek, döntsenek helyettünk. Pedig felnőttek vagyunk mi is. Persze a felelősség áthárítása a könnyebb megoldás. De ha tudatosan belegondolunk, egyenlő partnerként élni a párkapcsolatban, a világban, az életben, mégiscsak jobb, mint szolgálni.
Vagy talán nem…?



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

És mivel folytatódik? (2)

Póda Erzsébet

A lélekbúvárok szerint az egész nagyon egyszerű: az ember papírt és ceruzát vesz a kezébe, és feljegyzi a házasság mellett szóló érveket.

2018.5.8.    9


Az esküvővel kezdődik (1)

Póda Erzsébet

A házasság arról szól, hogy a kezdeti eufórikus, érzelmekben gazdag időszakot felváltják a szürke hétköznapok.

2018.4.26.    10


Valentin-napi nagy Ő lista

Busai Hajnalka Lilla

Talán meg kellene tanulnunk elfelejtkezni a női magazinok által belénk sulykolt módszerekről...

2018.2.14.    9


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.11.25.    5


A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    14


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    15


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18