Nőnap elé

Kicsit furcsának tartom azon hozzáállást, hogy egyszer ünnepelni és tiszteletben kell tartani a nőiességet, nőket, egyszer meg egyenjogúnak kell tekinteni őket. Természetesen mindig az a verzió a követendő, amiből előnyt kovácsolhatnak... Kedves Hölgyeim! Ideje lenne eldönteni milyen szabályok szerint szeretnék játszani ezt a kérdést! Már csak azért is, hogy sok konfliktust el lehessen kerülni, hogy mi férfiak tudjuk, mihez tartsuk magunkat. Az USA-ban sértő egy nőnek, ha a férfi előre engedi az ajtónál. Fel is szoktak háborodni ezen.. Ők az egyenjogúságot választották. Itt európában is tudniuk kellene mit szeretnének!!! Nem lehet mindent kettős mércével mérni... Az egyenjogúság megvalósúlt, tehát nincs miért ünnepeltetni magukat. Hogy hány nő sztrájkolt? Na és? Hány férfi halt meg a háborúkban? Férfiakat miért nem ünneplik a nők?

Mivel nem ismerem Ön személyesen, az illemszabályokat viszont igen, ezért nem is fogom visszategezni a megszólításban. Tehát, kezdjük az elején: az ünneplés, a tiszteletben tartás és az egyenjogúság egyáltalán nem zárja ki egymást -- sőt! (Tessék csak utánagondolni, de ha nem megy, megbeszélhetjük levélben, vagy itt ezen a fórumon is.) Mi már eldöntöttük, milyen szabályok szerint szeretnénk játszani: tisztességes szabályok szerint. Az USA-ban sem minden egyes nőnek sértő, ha előre engedik az ajtónál, kapunál. Vannak, az USA-ban is, akik kifejezetten kedvelik, ha a férfiak felsegítik a kabátjukat, és udvariasan viselkednek velük. S mint ahogy a világban mindenhol, minden kultúra, minden ember más és más, mindenkinek egyéni az ízlése, ettől persze vannak csoportok, akik hasonlóan gondolkodnak.. Ha pedig már az USA-ban is egyenjogúság lenne, nem lenne probléma a nőkérdés, pedig még ott is az, akkor is, ha nem beszélnek róla annyit. (Tudjuk, milyen politika miatt.) Éppen ezért nem is értem, miért kell az USA-val példálóznia. Ott sem élnek fejlettebb vagy más emberek, mint Európában. Kedves Uram, nem "ünnepeltetjük magunkat", hanem megemlékezünk arról a napról, amelyhez bizonyos események kötődnek, amelyeknek sokat köszönhetnek a nők. De ilyen eseményekből (nemcsak a nőkkel kapcsolatosak), több is van a naptárban, kérem, nézzen utána! Mi most, mivel nők vagyunk, a női mozgalmakról fogunk megemlékezni írásainkkal. Mert igenis a mai nő sokat köszönhet ezeknek a mozgalmaknak. Hogy hány férfi halt meg a háborúban? Kedves Uram, ki küldte a háborúba a férfiakat? Talán a nők? A női politikusok? Az anyák? Ön szerint az anyák többsége jó szívvel, önként és dalolva küldi a lehetséges halálba a fiát? Mivel még nem volt anya, és sajnos a természet nem adta meg Önnek a lehetőséget, hogy ezt megtapasztalja, ezért ezt nehezen értené meg valaha is. Az anyaság olyan érzés, olyan dolog, amit csak egy nő élhet át, tapasztalhat meg annak minden örömével és bánatával együtt. A nő, aki életet ad, általánosságban véve soha nem életellenes és halálpárti -- ellentétben a háborúval, amely nem női találmány. A katonák nem a nők miatt mentek a halálba, hanem a férfipolitikusok agyament elvei miatt. A háború a férfiak "játéka", nem a nőké. És a háborúban elesettekre is illik és kell emlékezni, mint ahogy emlékeznek is rájuk az emberek, de ez is kevés ahhoz, hogy ne legyen több háború... Ugye,kedves Uram? Köszönöm, köszönjük hozzászólását, mellyel bizonyította számunkra, hogy igenis, bőven van még feladatunk, és nem hiába dolgozunk -- ezen a weboldalon! S még egy megjegyzés: mi nem gondoljuk, hogy a férfiak az ellenségeink, sőt szeretjük a férfiakat és arra törekszünk, hogy a nő és a férfi jobban megértse egymást, a kétféle szemlélet közeledjen egymáshoz, s a két nem egyenrangú partnerként kezelje egymást -- hiszen nem élhetünk egymás nélkül. Üdvözlettel: Póda Erzsébet

Teljes mértékben egyetértek kolléganőmmel, Póda Erzsébettel. Kíváncsi lennék arra, miért gondolják azt egyesek, hogy az egyenjogúság és a tiszteletadás nem fér össze? Az a férfi, aki nem tartja egyenjogúnak a nőt, nem hiszem, hogy igazán tisztelni tudná. És fordítva. Nem hiszem, hogy az lehetne az egyenjogúság jele, hogy a férfi nem engedi előre a nőt az ajtóban, vagy mondjuk, nem adja át a helyét a buszon a kisgyermekével és a bevásárlótáskáival felszálló anyukának, nem segít beemelni a babakocsit és a többi. Ennyi erővel a nők is kijelenthetnék, hogy nem mosnak, vasalnak, sütnek és főznek a férfiakra, hisz egyenjogúság van. Nem arról van szó, hogy "nemtelenek" legyünk, és hasonuljunk egymáshoz. A nők nem azt akarták, hogy férfiként viselkedhessenek, hanem, hogy elismerjék őket nőiességükben. Azt is szívesen megtudnám, hol valósult meg a teljes egyenjogúság? Hány férfitól kérdezik meg például az állásinterjún, hogy van-e kire bíznia a gyermekét, esetleg tervez-e kisbabát a közeljövőben? (A cikkben közölt statisztikai adatok is önmagukért beszélnek.)

Nekem nagyon tetszik, hogy vegre egy ferfi is hozzaszolt a cikkhez. Jo, hogy a web-oldalt ferfiak is olvassak, hisz nem csak noknek szolnak az irasok.

Kedves Uram, kíváncsian vártam, vártuk további értékes hozzászólásait, sajnos azonban ezidáig mindhiába. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy Ön nem híve a valódi, gyümölcsöző eszmecserének és a megoldás közös keresésének... Üdvözlettel: Erzsébet