Szinglik, igények -- nők(1)

Póda Erzsébet  2006.7.8. 13:16

A közvélemény -- ki tudja miért? -- igyekszik azt sugallni, hogy a szingliség elítélendő.

Bármennyire is ragaszkodunk az elavult normákhoz, azok manapság akár egy szempillantás alatt érvényüket veszítik. Időnk sincs arra, hogy felfogjuk, ami tegnap még íratlan törvénynek számított, ma már csak nevetséges állítás. A felgyorsult tempó és az időhiány miatt azonban az ember sokszor képtelen a rugalmasságra, arra, hogy elfogadja, már nincs is ott a fogódzó, amelybe kapaszkodni szeretne. Pedig hiába – tetszik, nem tetszik –, ezt az átalakulást nem lehet megállítani.

Az ember, úgy látszik, egyre kevésbé viseli el más emberek közelségét. Nézzük csak, mennyiben igaz előbbi állításunk! Kezdetben voltak a törzsek, majd a nemzetségek, aztán a nagycsaládok. A fennmaradás érdekében életbevágóan fontos volt, hogy együtt, egymás közelében legyenek. Később, évszázadokon át többgenerációs családok laktak egy fedél alatt.

A társadalom fejlődésének további szakaszában, egészen a közelmúltig, az egygenerációs családok „jöttek divatba”. A generációs problémákra, az egymás közti perpatvarokra ugyanis csak egyetlen megoldás kínálkozott: a fiatal pár különköltözése. Az utóbbi pár évben pedig egy új jelenséget tapasztalhatunk meg, az ún. társadalom atomizálódását, melynek következtében a többtagú család két- sőt egytagú családra bomlik.

A felgyorsult életforma miatt lazultak a rokoni, baráti, munkatársi, sőt a szerelmi kötelékek is. Az emberek nem igazán tudják kialakítani, vagy megtartani a mély érzelmeken alapuló, bizalmi kapcsolatokat sem. Megváltoztak az erkölcsi normák is. A sokféle változásnak köszönhetően már a válás sem számít újdonságnak, vagy kirívó dolognak, hiszen a házasságok több mint fele válással végződik.

A felnőtté válás időpontja az utóserdülőkor megjelenésével kitolódott, így nem véletlen az ún. szingli-jelenség felbukkanása sem. De kit is nevezünk szinglinek? Egy német szociológus szerint van állandósult szingli – olyan személy, akinél az egyedüllét végleges állapot, és átmeneti szingli – aki ideiglenesen él egyedül. További felosztás szerint van választott szingli, aki tudatosan döntött e mellett az életforma mellett. (Ebbe a kategóriába tartozik például a munkamániás, akinek egyaránt a munka a szerelme és az életcélja is.) És kialakult szingli, aki valamilyen külső hatás következtében él egyedül. (Például súlyos betegség vagy sorozatos kudarcélmény miatt.)

Más felosztás szerint van vérbeli szingli, aki az egyedüllétre született, csak így érzi magát jó, és nem érdeklik a „normák” és előítéletek. Néhányuk kipróbálta már a párkapcsolatot is, de jobban érzi magát (állandó) társ nélkül. És van kényszerű szingli, aki pedig rosszul érzi magát egyedül, görcsösen vágyik a kapcsolatra, ami azonban nem jön össze, és ettől ő nagyon szenved.
Azt mondják, az igazi szingli 25-35 év közötti diplomás, jól szituált, értelmiségi nő (vagy férfi), akinek időnként lehetnek párkapcsolatai is, de általában egyedül is elégedett, jól érzi és feltalálja magát, s szereti megóvni függetlenségét.

A megkérdezett szingli nők olyan férfit szeretnének társként, aki egyenrangú félként kezeli, valamilyen módon mégis elkápráztatja őket. A szinglik tehát igényesek – magukkal és a (leendő) társukkal szemben is.

A közvélemény igyekszik azt sugallni, hogy a szinglik kizárólag elítélendő (túl okos és túl igényes) nők, és szingliségüknek egyetlen fő oka van – hogy „indokolatlanul” (!) válogatósak. Pedig van itt a dolognak még egy nem elhanyagolható motívuma is! Mégpedig az, hogy az egyedülálló nők színen való „megjelenését” döntően a férfiak állandó párkapcsolatot halasztó, magyarul: nősülni nem akaró magatartása eredményezte. A kérdés tehát, amely a szociológusokat mostanában foglalkoztatja, a következő: -- Vajon a nők lettek válogatósabbak, igényesebbek, vagy a férfiak élnek jobban a szabadság, a társadalmi változások adta lehetőségekkel?

Az emancipáció, a szexuális forradalom a nőknek is nagyobb szabadságot és választási lehetőséget teremtett, ők is élnek a szabad párválasztás lehetőségével. És nyilvánvaló az is, hogy reagálniuk kellett a férfiak házasságot elodázó (vagy elutasító) viselkedésére. A nők reagáltak is: képességeik, tudásuk és munkájuk által ma már meg tudják teremteni a saját függetlenségüket és egzisztenciájukat, hogy ne kelljen gazdasági kényszer miatt együtt maradniuk valakivel. Még annak ellenére is, hogy mind a mai napig kevesebb pénzt kapnak a munkájukért, mint a férfiak.

(Folytatjuk)

Foto: Mihály Krisztián

Hozzászólások

@

Küldés