Színpadon


Póda Erzsébet  2006.10.23. 19:51

A fiatal lányok többsége a kifutóról álmodozik – modell szeretne lenni, szeretné megmutatni magát a világnak…

E fiatalkori exhibicionizmus azonban a későbbiek során teljesen elsorvad az ember lányában – legalábbis túlnyomó többségükben.

Azt mondják, a vezető pozícióban lévő nők abban különböznek férfitársaiktól, hogy váltig állítják, sikereiket szinte kizárólag a véletlennek köszönhetik. Életük végéig hálásak előző főnökeiknek, tanáraiknak, családjuknak, férjüknek, szüleiknek, gyerekeiknek, szomszédaiknak, meg az egész rokonságnak... Szabadkoznak saját eredményeik miatt. Míg férfikollégáik büszkén ki merik jelenteni, akár nagy létszámú közönség, vagy a média előtt, hogy sikereiket kizárólag azért érték el, mert keményen dolgoztak, és mert – megvannak rá a képességeik.

Persze, ez a követelmény: a nők legyenek visszafogottak, a férfiak pedig kemények. A nőtől elvárják, hogy szerénykedjen, hiszen attól lesz bájos. A férfitól elvárják, hogy dicsekedjen, hiszen attól lesz rokonszenves. Amit szabad a férfiaknak, nem illik a nőknek.

Hogyan jutottam e gondolatsorhoz? Nemrégiben részt vehettem néhány amatőr színjátszó fesztiválon. Ezek közül kettő mély nyomokat hagyott bennem. Mindkettő kétnapos „maratoni” versenyzés volt: hazai és külföldi társulatok megmérettetése. A csoportok elszállásolása, étkeztetése, s maga a versenyelőadások bemutatása nem kis szervezést igényelt. És mindkét fesztivál simán és pontosan zajlott, szervezési hibák nélkül. A résztvevők közül senki sem panaszkodott, mindenki elégedetten távozott, pedig sokféle igénnyel érkeztek. (Nem úgy a többi színjátszó találkozón.)

A záróműsorok alkalmával a színpadra vonult az egész szervezőgárda. Összefoglalták a két nap eseményeit, majd sor került az eredményhirdetésre is. Ebben a két esetben a rendezvények főszervezője nő volt. Mindketten szinte alvás nélkül robotolták végig a két napot, tartották a kapcsolatot a kiszolgáló-személyzettel, és a csoportok vezetőivel, tagjaival. Minden kívánságot teljesítettek, a műsorok gördülékenyen zajlottak, öt percnél hosszabb csúszásra nem került sor.

A záróműsoron azonban nem ők összegeztek, hanem férfikollégáik. Akik azon kívül, hogy tetemes létszámú kiszolgálógárdával rendelkeztek, rengeteg kávét, barackpálinkát és gyomorkeserűt megittak, több karton cigarettát elszívtak, na meg hosszasan vitatkoztak egymással a rendezőség irodájában, nem nagyon foglalkoztak egyebekkel...

A férfikollégák tehát – mind a két fesztiválon -- több mint húszperces előadásban "értékeltek". Nem fukarkodtak az öndicsérettel sem: kiemelték önnön szerepüket, méltatták saját érzéseiket, élményeiket, végül egy utolsó mondatban megköszönték a szervezést a nőtársuknak. És ekkor ért engem (és szerintem az egész tisztelt publikumot) a legnagyobb meglepetés.

Férfitársaink dicséretére legyen mondva, hogy a hosszúra nyúlt beszédeik alatt nem feledkeztek meg a főszervező-nőkről sem. Akik mindkét esetben a színpad szélén foglaltak helyet, árnyékban, fél lábbal az öltözőben. Mikor a nevüket említették, a közönség hatalmas tapssal köszönte meg a munkájukat. Az első esetben az illető hölgy bíborpirossá vált, zavarát nem tudta leplezni, és csak a műsorvezető hosszas könyörgésére volt hajlandó a kezébe venni a mikrofont. Akkor sem arról beszélt, hogy köszöni szépen az elismerést. Hanem azt rebegte: ez nem az ő érdeme, ez a taps se neki szóljon, hanem a – és itt hosszas felsorolás következett a takarítónőkön át egészen a karbantartóig...

A második esetben a főrendező-nő szintén a színpad szélére állt, a függöny mellé, és mikor a köszönő szavak elhangzottak: hősnőnk egyszerűen a függöny mögé bújt…! És többé nem jött elő.

No comment.

(Azazhogy néhány kérdést mégis feltennék. Vajon miért nem tudták ezek a nők elfogadni a köszönetet és az elismerést, ami nekik szólt? Miért álltak a „perifériára”, mintha semmi közük sem lenne a rendezvényhez? Holott ők szervezték meg a fesztivált, méghozzá profi módon!

Miért nem hisszük el, mi nők, hogy igenis képesek vagyunk a nagy feladatok véghezvitelére, igenis tudunk intézkedni és dönteni fontos kérdésekben?! Miért nem tudunk felnőtt emberek módjára viselkedni? És végül: vajon mi kell ahhoz, hogy magabiztosak, öntudatosak legyünk, és végre egyenrangúaknak érezzük magunkat a férfiakkal?)



Hozzászólások

@


A rovat további cikkei

A marionett bábuk

Oriskó Renáta

A marionett bábuk nap, mint nap magukra csatolják a láthatatlan zsinórokat, hogy mások kedvükre rángathassák őket.

2017.7.24.    13


A szépség ezer arca

Oriskó Renáta

A világ állandóan változik, mindig más a követendő példa, mások az aktuális trendek.

2017.6.1.    14


Foltok

Póda Erzsébet

Ül a számítógép mögött.

2017.4.26.    9


Magzatvíz

Póda Erzsébet

A magzatvíz vizsgálat – meg ami mögötte van és lehet...

2017.4.24.  1    31


Mindenki függ?

Oriskó Renáta

Ragaszkodás, hozzászokás, nem bírom nélküle állapot, függőség... Azt jelenti, rabjai vagyunk valaminek.

2017.3.24.    21


Megegyezés

Póda Erzsébet

Avagy a női lélek minden anyagiak felett.

2017.3.14.    11


Nellie Bly

Busai Hajnalka Lilla

Azaz eredeti nevén Elizabeth Jane Cochran volt az első női oknyomozó újságíró. A leghíresebb Viktória-korabeli nő, tíz napig élt beépülve egy akkori tébolydában.

2017.3.6.    24


Kényszer és ártalom

Tompa Orsolya

A nők elleni erőszak évek óta beszédtéma. Mindig hallhatunk, olvashatunk róla, láthatunk sokkoló videókat, amelyek a témáról szólnak. Kis házi felmérésünk a témáról.

2017.2.27.    4


Átlagos lányok

Póda Erzsébet

Úgy vagyunk szépek, ahogyan természetesen vagyunk.

2017.2.8.    18


Figyelem, bérszakadék!

Kabók Zita

A franciaországi nők idén úgy döntöttek, felhívják a figyelmet egy időpontra, egy fontos témára.

2016.11.17.    6


Eltévedt feminizmus

Póda Erzsébet

Egy ideje mélyen hallgatnak a feminista mozgalmak képviselői. Ma már nem feszülnek olyan vehemensen egy-egy női témának, mint mondjuk másfél évvel ezelőtt.

2016.10.17.  16    14


Komfortzónában

Molnár Andrea

Mi, emberek, folyton önigazolást keresünk.

2016.9.21.    18