Válaszút előtt

Jády Mónika  2016.8.4. 0:30

Házasság, gyerek – vagy inkább mégsem? Jó lenne tudni, mire figyeljünk, mielőtt igent (vagy nemet) mondunk.

Házasság, gyerek – vagy inkább mégsem? Legtöbbünk életében legalább egyszer e döntés előtt áll. Jó lenne tudni, mire figyeljünk, mielőtt igent (vagy nemet) mondunk…

„Sok nőnek sajnos még manapság sincsenek reális elképzelései a házasságkötéskor – véli Martina Rellin újságíró. (Pár éve jelent meg Die Wahrheit über meine Ehe (Az igazság a házasságomról) című könyve, amelyben 16 nő vall törvényesített kapcsolatáról.) – A tévében és a moziban gyakran prezentált romantikus ideál hatására meglepően sok nő azt gondolja, hogy kapcsolatuknak az idők végezetéig izgalmasnak, harmonikusnak, szenvedélyesnek és beteljesültnek kell lennie. 35-45 éves korukban aztán jön a kijózanodás. Ekkor megállapítják, hogy nem minden olyan, mint ahogy megálmodták maguknak. Az elégedetlenség egyeseknél váláshoz vezet, mások megpróbálják rendbe szedni a házasságukat. De csak kevesek jutnak el addig, hogy beismerjék: Egy másik férfi mellett sem lenne jobb, csak más.”


Évek óta párkapcsolatban élünk, és vészesen közeleg a 30. születésnapunk. Biológiai óránk egyre hangosabban ketyeg, a rokonok, ismerősök egyre többször kérdezik meg, hogy nem szeretnénk-e már férjhez menni és gyereket szülni. Másrészt egy csomó kérdés fordul meg a fejünkben, ha a családalapításra gondolunk: „Ő az Igazi? Összeházasodjak vele?” Hirtelen más szemmel kezdjük nézni a másikat, és bizony, akármilyen kegyetlenül hangzik is, valószínűleg eszünkbe jut a következő kérdés: „Esetleg találhatok még jobbat is?” Mindent vagy semmit. Egy paradoxon, amelyet a külső nyomás, a vágyak és a saját bizonytalanság táplálnak.

Természetesen ebben a korban már kevesen hisznek abban, hogy létezik örök szerelem, akad a világon két állandó összhangban lévő lélek, és hogy a szerelmesek között mindig tökéletes a szex. Az évek során – vagy legkésőbb egy kapcsolat végén – elbúcsúztunk a túlzott elképzelésektől és a partnerkapcsolathoz fűződő ideáloktól. Ennek ellenére mégis van, aki elbizonytalanodik, és azt kérdezi magától: „Hát ennyi volt?!” És hol a „Tulajdonképpen minden rendben van” érzés keríti hatalmába, hol pedig a kételkedés.

„Kérdéseket teszünk fel magunknak, ha bizonytalanok vagyunk – mondja a párterapeuta. – Csakhogy: a partner nem adhat nekünk biztonságérzetet, csak mi magunk. Először azzal kell tisztában lennünk, hogy mit akarunk az élettől. Mire van szükségünk ahhoz, hogy boldogok legyünk?” Biztos, hogy a legtöbb esetben nem lehet csupán egyetlen motívumra hivatkozva eldönteni, hogy folytassuk vagy befejezzük-e a kapcsolatot. Ám léteznek olyan „koordináták”, amelyek segítségével tájékozódni lehet. Ha már tudjuk, mit várunk az élettől, érdemes elképzelni pár komoly helyzetet, és feltenni magunknak pár, ezekkel kapcsolatos kérdést. A válaszok nagyjából felvilágosítást adnak arról, hogy jó páros leszünk-e a későbbiekben – és ha igen, milyen terület(ek)en.


El tudom-e őt képzelni jövendő gyerekeim apjaként? Akkor is vele maradnék-e, ha ő nem akar gyerekeket? Vagy mindenáron utódot szeretnék? Nehéz elképzelni, mi lenne, ha valami baj érne bennünket. Nem tudunk egyértelmű igennel és nemmel válaszolni arra vonatkozóan, hogy akkor is mellettünk állna-e a partnerünk, ha elveszítenénk a munkánkat, anyagi nehézségbe kerülnénk, vagy esetleg súlyos betegséggel találnánk szembe magunkat. Viszont a megérzéseink ritkán vezetnek félre bennünket. Hasonlóak-e az életcéljaink, megegyezik vagy hasonló-e az értékrendünk? Vagy inkább én alkalmazkodom a partneremhez és az ő terveihez?

Gyakran világok ütköznek össze – mint például, amikor a férfi természetesnek tartja, hogy leendő felesége a szülés után szögre akasztja majd a hivatását, és amíg fel nem nőnek a gyerekek, kizárólag a családnak szenteli minden idejét, a nő viszont úgy tervezi, hogy egy-két év után visszamegy a munkahelyére. Ezért ebben az összefüggésben egészen fontos az a kérdés is, hogy a pár már egyáltalán beszélt-e arról, hogyan képzelik el a közös életüket. Ugyanis a férfiak a legtöbb esetben nem igénylik azt, hogy a lehetséges jövőről beszélgessenek (a „hisz minden működik” mottóhoz híven).

Nem árt előre „berajzolni” a határokat, hogy időben tudjuk, hányadán is állunk. „Az egyik számára különösen fontos a házasság, a másik viszont elavult intézménynek tartja. Ebben az esetben mindig kényes dolog a kompromisszum, mert a két kívánság túl messze van egymástól” – véli a párterapeuta. Az, hogy illünk-e egymáshoz vagy nem, nem egy állapot, hanem egy folyamatban lévő dolog. Viszont az alap értékrendünkről nem szabadna a másik kedvéért lemondanunk, mert hosszú távon ez boldogtalanná teszi az embert.


Ha nem világos számunkra, mit jelent nekünk a másik, próbáljuk meg elképzelni, milyen is lenne az életünk nélküle. Hiányozna, vagy egészen jól meglennénk? „Ne elégedjünk meg a félmegoldásokkal – mondja a terapeuta. – Akkor maradjunk a partnerünk mellett, ha jól érezzük vele magunkat, és nagyjából megegyeznek a jövőről alkotott elképzeléseink. Nem vezet semmi jóra, ha a másikat hiánypótlóként használjuk.”
Inkább ő, minthogy egyedül legyek – ez az érv soha nem elég egy kiegyensúlyozott, boldog kapcsolathoz!!! A közgazdászok szerint a közös vagyon és a gyerekek növelik a párkapcsolatok stabilitását. Ha a párunk átesett a „próbán”, és el tudjuk vele képzelni elkövetkezendő éveinket, nem marad más hátra, minthogy ez utóbbiak mellett döntsünk. Vele együtt.

„Én azt tanácsolnám mindenkinek, hogy ne legyenek túlzott elvárásaink a házassággal szemben – így a bevezetőben már idézett Martina Rellin. – Tisztában kellene lennünk azzal, hogy a házasság nemcsak pozitív dolgokkal, hanem kockázattal is jár. Aki kész ezt vállalni, és kreatívan áll hozzá a kihívásokhoz, minden bizonnyal boldog lehet.”

Hozzászólások

@

Küldés