Az író válaszol (25): Gaál Viktor

Bíró Szabolcs  2013.12.30. 4:27

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Gaál Viktor.

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Gaál Viktor 1979-ben született Budapesten. Foglalkozását tekintve író, forgatókönyvíró és pszichológus. 2001-től tagja a MENSA-nak, 2004-től pedig rendszeresen jelennek meg regényei: a Varázserdőhöz Szepes Mária írt méltató előszót, a második kiadást és folytatást is kapott ARCHE – Boszorkányszerelem pedig alternatív körökben kult-státuszba emelkedett. Miután 2006-ban diplomát szerzett az ELTE pszichológia szakán, öt évig Nagy-Britanniában dolgozott tanácsadó pszichológusként. Idővel a londoni magyarok pszichológusává vált, és a 6:3 című újságban 2009-2011 között saját pszichológiai rovatot is vezetett, Iránytű a léleknek címmel. 2012-ben a honvágy (és a pocsék angol idő) miatt mégis visszaköltözött Budapestre, és megalapította a Serendo Consulting tanácsadó irodát, melynek fő profilja az egyéni és csoportos személyiségfejlesztés, terápia. Továbbra is rendszeresen tart tréningeket Londonban, ahol az évek alatt megismerkedett a Hegylakó című tévésorozat sztárjával, Adrian Paul színész-producerrel: az ő ösztönzésére kezdett dolgozni angol nyelvű forgatókönyveken. Írói-forgatókönyvírói munkájára nagy hatással volt John Reid, Elton John managere, illetve Tamara Harvey rendezőnő, akivel Viktor három évig élt együtt. Legújabb, Battleground ZERO című regényét már angol nyelven írta, a megfilmesítés jogait pedig a kanadai Filmblips produkciós iroda vette meg (a szerző Marcus Warren rendezővel együttműködve írt belőle forgatókönyvet). Jelenleg közös regényen dolgozik a Londonban élő Kiss Angéla írónővel, illetve Mester Tamás zeneszerző New York-ban bemutatásra kerülő Originum című operájának dalszövegeit írja.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Hatéves koromban, amikor azt kaptuk házi feladatnak, írjunk egy egyoldalas mesét. Nekem viszont beindult a fantáziám, és egy négyoldalas, időutazós sztorit kerekítettem belőle, egész hétvégén azzal foglalkoztam. Egyszerre két ötöst kaptam rá, szóval már azért megérte.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Mi számít aktív írói pályának? Az, hogy tizennégy évesen nekiláttam egy monstre, ezerötszáz oldalas sci-fi/fantasy eposz megírásának, ami onnantól fogva minden szabadidőm lekötötte, és tizenhét éves koromban fejeztem be? Vagy az, amikor huszonegy évesen két hónap alatt megírtam az elsőként megjelent regényemet, a testVéreket?

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Egyrészt nosztalgia (ó, milyen naiv voltam), másrészt sajnálat (ó, milyen naiv voltam). Egy pocsék kiadó jelentette meg, pocsék borítóval és pocsék marketinggel, majd az írói tiszteletdíjamat is elfelejtette kifizetni. Viszont sokat tanultam belőle, szembesültem vele, a kiadók nem az Olümposz magasságában, felhők között lebegő, misztikus entitások, hanem a könyvkiadás is egy szakma, amit hús-vér emberek művelnek jól-rosszul. Az anekdota talán annyi, hogy tavaly megjelentettem újra az első regényemet az Underground Kiadónál, ezúttal olyan külalakkal és olyan minőségben, ahogy azt eredetileg is megálmodtam.

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Számomra az írás egy folyamatos fejlődés, már a regény végéhez érve is más ember vagyok, mint mikor az első oldalt elkezdtem. Sőt, általában a regények megírásával válok más emberré. Meghalnék az unalomtól, ha egy kaptafára kéne gyártanom ugyanazt a színvonalat! Csakis olyan témát választok, ami kihívást jelent számomra. A tea színe című regényemben megtanultam, hogyan kell női szemszögből írni, a Második honfoglalásnál aztán már egyszerre nyolc, gyökeresen eltérő stílusú karakter meséli a történetet, egymással ellentmondásban, ráadásul. A stílus számomra csak eszköz, a kérdés sokkal inkább az, milyen hatást szeretnék elérni vele.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Már kamaszkoromban is csak egyetlen dolog érdekelt: hogy amit írok, az lekösse, megragadja az olvasót, ne tudják letenni, amit írok. Hogy épp sci-fi vagy történelmi regény, amit írok, az teljesen mindegy, az üzenet a fontos. Mondták már, hogy urban fantasyt írok, de ezzel a regényeim kétharmadát kizárjuk a körből. Ami sokkal nyilvánvalóbb, hogy a pszichológusi munkám erős hatással van az írásaimra, mindig ott van a színfalak mögött a terapeuta. Leginkább azzal tudok azonosulni, ha azt mondjuk, pszichoaktív regényeket írok.

Mi az elsődleges célja íróként?

Hogy szavakba öntsem és átadjam azt a tudást, amit az emberi élettel kapcsolatban megtapasztaltam.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Nem tudom kiragadni egyiket sem. Mindegyikre más miatt vagyok büszke, mindegyik az én gyerekem. A tea színét a gyönyörű líraiságáért szeretem, az ARCHE-t az atmoszféra és a titkok miatt. A Második honfoglalás bármikor megnevettet, a Varázserdő pedig elgondolkodtat. A Battleground ZERO regényemre azért vagyok büszke, mert angolul írtam. A jövő tavasszal megjelenő regényem, a Feketén-fehéren azért különleges, mert Kiss Angéla írónővel közösen írtuk, és emiatt minden írói tudásomat át kellett értelmeznem.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Egyszerre három-négy téma is foglalkoztat, még nem tudom, melyiket veszem majd elő regényként. Jelenleg egy sci-fi film forgatókönyvét írom, ami egy csapat űrkadétról szól, akik fellázadnak a diktatórikus rendszer ellen, elkötnek egy űrhajót, és utolsó leheletükig küzdenek azért, hogy szabadon élhessenek. Ez lesz a Renegades of the Galaxy, ami a fordulatos cselekményén túl azt veszi górcső alá, mennyire kimossa az emberek agyát a társadalom, milyen brutális mértékben vezeti meg a tömegeket a média, a divat, a vallások. Azt hisszük, hogy szabadok vagyunk, holott egyenesen a tudatunk van bekorlátozva.

Van-e írói példaképe?

Alessandro Baricco a tökéletesre csiszolt, minimalista stílusáért. Umberto Eco az atmoszférateremtéséért. Weöres Sándor, akit a magyar nyelv nagymesterének tekintek. Philip K. Dick, amiért mert túl messzire merészkedni.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Ha muszáj csakis és kizárólag egyet választanom, akkor a Selyem lesz az, Alessandro Bariccótól.

Hozzászólások

@

Küldés