Az író válaszol (27): Elek Ottó

Bíró Szabolcs  2014.1.13. 4:25

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak. E heti célpontunk: Elek Ottó

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar írók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.

Elek Ottó 1973-ban született, Nyíregyházán él feleségével és két gyermekével. Zenei pályafutását követően (Unfit Association, Tankcsapda) kezdett egyetemi tanulmányaiba, jelenleg középiskolai tanárként dolgozik, és a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskoláján készül megvédeni disszertációját. Tanúság címet viselő történelmi regénytrilógiája az első megjelent műve.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Az első késztetések már az általános iskolában értek, ott kezdtem képregény írásába, ami valahol a Nap túlsó oldalán játszódott. Mondanom sem kell, ennek a nyomait hiába is keresnénk. Akkoriban a vámpír-tematika is rendkívüli izgalomba hozott, faltam Bram Stokert, meg ami csak elérhető volt a Galaktika lapjain. Ilyen történetekkel is próbálkoztam, majd gyorsan elfelejtettem. Érdekes módon annyi év után nemrégiben összefutottam egy akkori osztálytársammal, aki megdöbbentő módon még mindig őrzi az osztálydokumentumok között e zsenge próbálkozás néhány lapját.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Sokáig, mintegy 12 évig lefoglalt a zene, számos dalszöveget alkottam angol nyelven. Ezeknek a nyomát már CD-lemez őrzi. Azután legközelebb a huszonévesek romantikus hevületében írtam néhány novellát, megtalálhatóak az asztalfiókomban. Doktori tanulmányaim kezdetével párhuzamosan kezdtem publikálni irodalomtörténeti írásokat, ezek közül a Hitel című országos folyóirat is közölt. A regényírás ötlete már régóta motoszkált bennem, csupán elhatározás és idő kérdése volt, míg végül 2010-ben odaültem a billentyűzethez, és leírtam az első szavakat. A kérdésre válaszolva: igen, úgy tűnik, későn érő típus vagyok. Remélem, emiatt hosszú életű leszek, s nem is vágyom az ifjú titánok sorsára!

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Úgy gondolom, minden alkotó ugyanazt tudná elmondani erről az alkalomról. Nem is a saját érzéseim jutnak eszembe hirtelen, hanem a költő, Juhász Gyula. Az egyik öngyilkossági kísérletére készülve éppen a Lánchídról a Dunába készült vetni magát, amikor régi szerelme, Klima Ilona véletlenül arra járt, és közölte vele, hogy megjelent első verseskötete, a Juhász Gyula versei. Láb a korlátról vissza, életkedv vissza. Valahányszor a megjelent köteteimre gondolok, én is új életkedvre derülök, új lendületet kapok.

Hogy látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Az írói stílus a Tanúság kapcsán némileg behatárolttá vált, ugyanis a XVII. századi történetre nézve kötelezőnek éreztem az archaizáló beszédmódot és a nagyrészt egyes szám első személyű megnyilatkozást. Más narrációt, más beszédmódot választva egyértelműen változni fog a stílusom is, ám erről még korai lenne nyilatkozni. Látásmódom gyakorlatilag ugyanaz. Igyekszem mindig az egyszerű ember szemszögéből közelíteni a nagy nemzeti témákhoz. Nem héroszokat, félisteneket akarok gyúrni, ezt megteszik helyettem mások. Inkább azt mutatnám meg, hogy mely ősök sírját kellene „megbotozni” József Attila után szabadon. Miféle hibákat követ el az ember szándékosan, avagy akaratlanul, a saját sorsától meghatározottan.

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

A történelem mindig is érdekelt, azon belül is a fikció. Hiszen ha belegondolunk, sok esetben a hivatásos történészek is kénytelenek a fikció területére tévedni, mert nem áll rendelkezésükre elegendő forrás. Tudjuk azt is, hogy fiktív források is léteznek, melyek valódinak tűnnek, ám politikai megrendelésre készültek. A kommunista időszakot tekintve még meg tudjuk határozni, hogy mi ideológia és mi a valóság. Csakhogy évszázadok múltán már nem biztos, hogy kellő objektivitást tudunk tanúsítani; különösen akkor nem, ha előítéleteink is vannak. Máshogy látta akkor, és máshogy látja ma az ellenreformációt egy katolikus és egy unitárius hívő, példának okáért. A nézőpontoknak ez a sokszínűsége, s az értelmezési lehetőségek vonzottak a történelemhez.

Mi az elsődleges célja íróként?

Nincsenek magasztos céljaim. Ahogyan azt az első kötetemhez fűzött utószóban kijelentettem, csupán egy-egy részletet szeretnék megmutatni a Nagy Egészből, ami maga a történelem. Választott hősöm fiktív alak ugyan, ám miért ne létezhetett volna? Íróként egy alapvető célja mindenképpen lehet az embernek: újabb és újabb szemszögekből megmutatni az adott tárgyat az olvasónak.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Sablonos válasz lenne az, hogy arra, amelyik még a fejemben van. Túl sok van ugyanis, az idő pedig túl kevés a maradéktalan kivitelezéshez. Maradnék inkább a megjelent köteteknél, reájuk vagyok igazán büszke.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Teljes bizonyossággal nem merném kijelenteni, hogy igazából miről fog szólni, de a hőse egy olyan királyi sarj, aki igazából csak a késő középkori irodalomban jelent meg, többet róla nem tudunk, mint amit históriája elárul. Épp ez ragadott meg benne. Ugyanannyira nem létező ember, mint a Tanúság központi alakja, s ugyanúgy hús-vér figurává alakítható, mert igenis létezhetett volna, nem volt benne semmi valóságfeletti vonás.

Van írói példaképe?

Igazából nincsen, mert minden íróban más és más tulajdonságot tisztelek. Jókaiban a rendkívüli munkabírását; Mikszáthban a csöndes iróniát; Móriczban a kegyetlen valóságfeltárást; Tolkienben a szakszerű háttérmunkát; Krúdyban a sokszínűséget; az orosz írókban a szláv lelkiséget, és így tovább.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

A válaszom ugyanaz, mint az előző kérdésre. Ami éppen leköti a figyelmemet, érzéseket kelt bennem, gondolatokat indít el. Legutóbb Faludy Györgytől olvastam Pokolbéli víg napjaim című önéletírását. Immáron másodszor. S a legjobb az volt benne, hogy tudott még újat mondani. Habár az író valahol elveszíti olvasói ártatlanságát, átkerül a „másik oldalra”, azért én igyekszem olvasó is maradni...

Hozzászólások

@

Küldés