Az író válaszol (8): Trux Béla

Bíró Szabolcs  2013.9.2. 3:46

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak. E heti célpontunk: Trux Béla

Különleges interjúsorozatunkban kortárs magyar regényírók válaszolnak ugyanarra a tíz kérdésre, mely írói pályafutásukat, alkotói céljaikat, látásmódjukat és olvasói szokásaikat boncolgatja.


Trux Béla 1976-ban született Miskolcon. Informatikus diplomát szerzett, a sorsnak köszönhetően lett író. Két regénye jelent meg, A templomos lovag és az Akkon ostroma. Családjával jelenleg is Miskolcon él, két gyermek édesapja.

Mikor érezte életében először, hogy írnia kell? Mi lett ennek az első írásnak a sorsa?

Gyerekkoromban képregényeket rajzoltunk a suliban. Ez számít? (Mosolyog.) A ’80-as évek második felében jelentek meg a Kaland, Játék, Kockázat sorozat lapozgatós könyvei, ezek alapján megpróbálkoztam valami hasonlóval. Nemrég a kezembe került az egyik, szerintem egész jó lett, utólag is büszke vagyok rá. Volt néhány versem, de csak mert a kamaszok hajlamosak rá, hogy kipróbálják a költészetet. Célom nem volt velük. És írtam néhány novellát, valami középiskolai pályázatra, sci-fi és fantasy témában. Lehet, hogy pont ezért is nem nyertem velük – egy iskolában a diáknak illik komolyan venni az irodalmat. De talán az iskolaújságba bekerültek, bár ebben nem vagyok olyan biztos.

Innentől számítva sokáig tartott, mire elkezdte aktív írói pályáját?

Úgy tíz év telt el, ha jól számolom. Talán el sem kezdtem volna, ha nem betegszem meg. Informatikusnak tanultam, az is voltam évekig. Az első regényem tervei már a ’90-es évek óta a fiókomban lapultak, de ha a feleségem nem áll elém azzal, hogy „most van időd, miért nem írod meg a regényedet?”, talán eszembe sem jut a lehetőség. A betegség megadta számomra az időt, hogy azzá váljak, amivé én akarok.

Ha az első könyve megjelenésére gondol, milyen érzések, gondolatok jutnak eszébe? Esetleg egy anekdota ennek kapcsán?

Nagyon nehezen találtam kiadóra, lassan kezdtem feladni a dolgot. Pedig a kiadókereséshez jó ötleteket, tanácsokat kaptam más íróktól, Bán Mórtól és Gaál Viktortól, de ez sem volt elég. Mint kiderült, a problémát a regény terjedelme okozta. Naivan úgy gondoltam, ha egy komoly, súlyos munkát teszek le az asztalra, arra majd harapnak a kiadók, de ez nem így van. Már befutott írók esetében működik a dolog, de elsőkönyveseknél nem, hiszen elég nagy az anyagi kockázat. Már majdnem feladtam, amikor az utolsó pillanatban ráakadtam az Atlantic Press/Aba kiadóra. A megjelenés után nagyon meglepett a viszonylagos ismertség. Írás közben egyáltalán nem gondoltam bele abba, hogy a regényen túl, én, mint író is érdekelhetem az embereket. Valahogy úgy voltam vele, hogy én csak egy fickó vagyok, aki írt egy könyvet. És igen, van egy jó anekdotám is. Egy-két héttel a megjelenés után a Facebookon megkeresett Fonyódi Tibor író, és gratulált a regényemhez, amit épp akkor olvasott el. Hirtelen fogalmam sem volt róla, hogy ki ő, mert nem ez volt az első olvasói gratuláció. Azt mondta, hogy tetszett neki A templomos lovag, sőt, a mögöttes utalásokat is értette, merthogy a regényt átszövik a hermetikus allegóriák. Megkérdeztem tőle, hogy milyen úton-módon találkozott a regényemmel. Erre közölte, hogy kíváncsi volt, ki taszította lejjebb a toplistákon. Ekkor jöttem rá, hogy nagyon is ismerem az írói munkásságát, csak éppen azt nem tudtam, hogy Harrison Fawcett és Fonyódi Tibor ugyanaz az ember! Azóta is jóban vagyunk.

Hogyan látja, mennyit, illetve miben változott írói stílusa és látásmódja, amióta az első könyve napvilágot látott?

Annak ellenére, hogy két könyvem van a piacon, mégis egykönyves írónak vallom magam, hiszen a két kötet egyetlen regényt jelent, és egyszerre írtam meg az egészet. Ugyanakkor ez az egyetlen regény több mint 1500 oldal terjedelmű, ami akár négy-öt könyvre is elegendő lenne. Azonban a téma történelmi jelentősége és annak hiteles elbeszélése megkövetelte ezt a terjedelmet. Így elmondhatom, hogy a megírása alatt bizony mind az írói stílusom, mind a látásmódom sokat fejlődött. Hogy azt mondjam, e közben tanultam meg írni. Amikor pedig befejeztem a regényt, az időközben kialakult szerzői tapasztalatokat és rutint felhasználva újraírtam az első kétszázötven oldalt. Az egész nagyon sokat változott az első, fiókban porosodó vázlathoz képest. Írói szempontból a legnagyobb terhet a hatalmas méret okozta. De ha rövidebb lenne, talán az egész koncepció másként alakul, és a súlypontok is máshová helyeződnek. A négyszázadik oldal környékén előjött egy érdekes jelenség, amire egyáltalán nem számítottam. A rengeteg összefonódó szál, az előre-, hátrautalások az addig könnyed írást valóságos lelki teherré változtatták. Le a kalappal a többkötetes regények szerzői előtt! És itt elsősorban Bán Mórra és Benkő Lászlóra gondolok. George R. R. Martin pedig, huhh…

Mindig is azt a műfajt szerette volna művelni, melyet ma is képvisel?

Fiatal koromban úgy gondoltam, ha valaha írni fogok, akkor azt a fantasy, esetleg a sci-fi műfajában teszem. Nem így alakult, de a rengeteg elolvasott fantasy nyomot hagyott bennem, és a hatásuk tetten érhető a regényemben.

Mi az elsődleges célja íróként?

Történelmiregény-íróként mindenképpen a szórakoztatva tanítás. A fiatalok jellemzően nem figyelnek az órákon, ezt magamról tudom. De regényes formában könnyebben beépül az emberekbe az információ. Nem mellesleg egy történelmi regénynek súlya kell, hogy legyen. Nem elég pusztán élvezhetően tálalni az iskolai anyagot. Ha nincs mélysége, az egész semmit nem ér. Fontosnak tartom azt is, hogy olyan oldaláról mutassam be a történelmet, amivel az iskolapadban ülve nem találkozik az olvasó. A mai történelemszemlélet leragad az eseményekre könnyen ráhúzható utólagos magyarázatoknál, miközben semmibe veszi pl. az emberi tényezőt, az elsőre nem nyilvánvaló magyarázatokat, a spiritualizmus hatását az emberre. Ez utóbbi az, amit a tényfeltárások során leginkább figyelmen kívül hagynak, pedig nagyon nagy motivációs erőt képvisel. Ezek mind olyan dolgok, amiknek a történelemformáló szerepe magyarázatot ad azokra az eseményekre, amiket egyéb módon csak nyögvenyelősen lehet megmagyarázni.

Eddigi pályája során mely könyve az, amelyikre a legbüszkébb, és miért?

Természetesen az Akkon I-II. Hiszen egyelőre csak ez van… Mondhatni, életcélom volt, hogy megírjam. Akkon 1291-es ostroma olyan sorsfordító eseménye az európai történelemnek, ami kihatással volt az elkövetkező századokra. És tudtommal előttem még senki nem veselkedett neki, hogy regényes formába öntse.

Miről fog szólni a következő könyve? Miért fontos önnek ez a téma?

Lényegében az Akkon folytatásáról van szó, bár inkább egy azzal párhuzamos történet. Fő témája a XIII. századi magyarországi inkvizíció nemzetpusztító hatása, a néphagyományok üldözése, a kunok erőszakos megtérítése, és a rovásírásos nyelvemlékeink tűzzel-vassal való kiirtása. Hogy miért fontos nekem ez a téma? Azt hiszem, maga a téma ad választ helyettem. A regény második fele a templomos lovagrend felszámolásával foglalkozik. Még nem tudom, hogy ez is belefér-e, vagy megint két kötet lesz belőle.

Van írói példaképe?

Írás közben nem gondolkoztam rajta, nem próbáltam követni senkit. Valahol az összes, valaha olvasott regény ott motoszkált bennem, és igyekeztem megtalálni az arany középutat. Vannak kedvenceim, de példaképként egyiket sem tudnám megnevezni. Stephen Kingnek nagyon jók a dialógusai, George R. R. Martin pedig mesterien építi fel a világait. De sok más írót is említhetnék.

Meg tudna nevezni egyetlen regényt, melyet olvasóként, magánemberként a legjobban szeret, vagy amit a legfontosabbnak tart?

Nagyon sok ilyen van, és mind másért tetszik. Hogy mégis megnevezzek valamit, ami ugyan nem egy regény, de a magyar népmeséink kincsestára egyedülálló világképet mutat, bármivel is hasonlítjuk össze.

Hozzászólások

@

Küldés