A balsorsú isten 2.

Francis W. Scott  2007.10.28. 18:29

Ezután Halek hosszú időre elvonult társai szeme elől.

Először azért, mert szörnyen szégyellte magát teremtményei miatt, később pedig azért maradt egyedül, hogy gondolkodjon, mit teremthetne legközelebb. Társai már rég teremtettek valami maradandót, csupán ő volt az egyedüli, akinek el kellett pusztítania saját teremtményeit.

Gondolkodás közben gyakran nézegette a Földet, mi is hiányozhat még róla. Aztán egyszer ráesett a pillantása a kővé változtatott óriásokra. Ekkor újra szikra pattant elméjében.
– A Földön minden olyan… lapos – gondolta. – De ezek a kőóriások olyan szokatlanok, szépek és talán izgalmasak is, mert még soha senki nem látott ezekhez foghatót!

Összegyűjtötte minden erejét, kitárta hatalmas karjait, és elkezdte megformázni a Föld felszínét. Újra csak gigantikus méretekben gondolkodott, és megteremtette a hegyeket. Az emberek csak nézték a monumentális sziklákat, melyek szinte egyik napról a másikra nőttek ki mellettük. Tetszettek nekik a hegyek. Lassan felfedezték, hogy milyen utakon lehet feljebb és feljebb jutni rajtuk, s amikor csak tehették, a lehető legmagasabbra másztak, hogy madártávlatból szemlélhessék földjeiket, a többi embert, a tájat.

A hegyek és az emberek hosszú ideig éltek egymás társaságában, egyik sem akadályozta a másikat. De mint az óriásoknál, itt is történt valami. Az emberek felfedezték, hogy a hegyek milyen erős anyagból vannak. Minden vágyuk az volt, hogy lakhelyeik is ilyen erősek, ellenállóak legyenek. Néhányan aztán fogták régi szerszámaikat, kissé átalakították őket, és elindultak a hegyek felé. Nagy lendületet vettek, és elkezdték törni, fejteni a hegyek oldalát. Amikor rájöttek, hogy mennyire hasznos a kő, hamar elterjesztették egymás közt. Nemsokára mindenhol kőfejtők épültek, és emberek dolgoztak a hegyek mellett.

A hegyeknek nagyon fájt, amit az emberek műveltek velük. Meg akarták akadályozni, hogy bántsák őket. Feldühödtek, és amint kőfejtő munkások közeledtek hozzájuk, megrázták égig érő testüket, hatalmas sziklákat görgetve az emberekre, akik rögvest szörnyethaltak a hatalmas súlyok alatt. A hegyek sokáig küzdöttek így az emberek ellen, de egy idő után azok hatalmas hálókat szőttek, és körbetekerték velük a hegyeket. Amikor a hegyek újra megrázták magukat, a hatalmas kőtömbök fennakadtak a hálókban, az emberek pedig nyugodtan fejtették tovább az oldalukat.

A balsorsú isten dühösen, fájó szívvel vette el a hegyektől életüket, hogy többé ne érezzenek semmit, ne szenvedjenek az emberek elnyomása alatt. Azóta a hegyek élettelenül állnak, mint a múló idők örök szemtanúi, miközben az ember fáradhatatlanul fejti őket, saját hasznára fordítva a kifejtett anyagot.

Így történt, hogy Halek újra elvonult, hogy egyedül legyen egyetlen barátjával: a mérhetetlen szégyennel.

(Folytatjuk)

Hozzászólások

@

Küldés