A kapcsolat mély verem


Mészáros Krisztina  2010.1.13. 8:07

Mindannyian, szingliként vagy kapcsolatban élőként, estünk már olyan sötét lyukba, amelybe imádott párunk taszított.

Ha belegondolunk, nem is a szerelem a bűnös, hanem mi, akik alakítjuk. Mi magunk okozzuk a csalódást és ráruházzuk a megfoghatatlan érzésre. Persze a minimális veszteség és civódás elkerülhetetlen: nem vagyunk tökéletesek. Mindennap elvárásoknak kell megfelelni, és közben szinte szükségszerű a baki. Ha bekövetkezik az a bizonyos hiba, akkor tuti a párunkon csattan, mert ő áll hozzánk a legközelebb. És ha átsiklunk felette sem lesz könnyebb. Hiába úgy csinálni, mintha meg sem történt volna, mert akkor legközelebb sem másképpen. Tegyük fel, hogy minden úgy jó, ahogy van, és bármennyire megsért a kedvesünk, akkor sem bántódunk meg. Talán ebben az esetben nem veszíthetünk, csalódhatunk, és nem kerülünk szembe a mély verem szindrómával? De ki képes ekkora önfeláldozásra, vagy ilyen szintű butaságra? Mekkora odaadásra van szükség ahhoz, hogy a másikat hibáival együtt megőrizzük, és ne akarjuk formálni?

Két típust ismerek: azokat, akik a kapcsolataikban önmagukat keresik, és azokat, akik megtalálták benne magukat. Persze mindezt kapcsolati fázisokként is értelmezhetjük, mert nem jelenti a megtalált személyiségünk azt, hogy az évek alatt nem változunk, és nem kezdünk újra keresni. Olyankor pedig életünk párján hamar sebet ejthetünk, hiszen nem tudja, mit akarunk tőle – és fordítva. A változás konfliktus: magunkkal, a szerelmünkkel.

Egy kedves emberke mondta, jobb azoknak, akik nem gondolkoznak. Mert nekik kevesebb dolog fáj. Mennyi kíntól megkímélnénk magunkat, ha korunk elvárásainak megfelelően élnénk a mindennapokat, minden évben új autót vennénk, szidnánk a munkáltatónkat, a gyerekünket, férjünket, de főleg a szomszédunkat. Azok a problémák, amelyek az érzékenységünkből fakadnak, ezáltal számunkra fontosak, azok az egyszerűbb lelkületűekben fel sem kerülnek. Csak élik a heteket, nem filózva azon, mit lehetne jobban, pontosabban csinálni. Megcsalni a hitvest nem nagy ügy, hisz neki is van már rég szeretője... A lényeg a külsőség! Elégedettek, ha láthatják a tévében a különböző „sorsmegoldó, segítő show-kat”, és „tanulhatnak” belőle... A mély verem különben is csak a következő párkapcsolatig olyan nagy szakadék, azután már csak egy icipici lyuk. Mert az új szerelem szépít, épít, gyógyít és akaratlanul pozitív. Nem lehet benne megőrizni a távolságot, sem önmagunk nézetét arról, hogy soha többé nem adjuk oda magunkat egy másiknak. Hiszen az már nem szerelem.

Ha a fent említett veremről beszélünk, tisztázni kell, milyen sérülésekről beszélünk. Én a kisebb kaliberű bántásokról fecsegek, azokról, amikor a másik nem akar részt venni a baráti találkozásokon, nem segít a takarításban, tévét néz, amikor a másiknak beszélhetnékje van, stb. Mert ezekre a dolgokra oda kell figyelni, ha tényleg szeretjük a másikat.

Arra jutottam, aki nem akarja jobbá tenni a kapcsolatát, a párját, az nem szereti már, ezért nem csalódhat. Bármit is kapjon, úgy jó, ahogy van. Addig, amíg tart.

Nő vagy férfi, szerelmes, vagy unott, vágyni fogja a magában meg nem lelt tökéletességet. Így azt hiszem vesztésre állunk. Mindannyian, akik játszunk. Nem győzhet az, aki szerelmet keres. Szükségszerűen csalódunk, és csalódást okozunk. Azért mégis újra és újra beleesünk a csapdába, és újra szeretünk.

Mert mi ilyenek vagyunk, gyarlók és halandók. Emberek..



Hozzászólások

, 13. 01. 2010 11:18:18
Köszönöm! Minden sorát, gondolati világát!
Orbán Kriszta, 13. 01. 2010 13:28:15
Nagyon megtiszteltel, hogy elolvastad. Koszonom!
Sz., 13. 01. 2010 21:17:10
Elgondolkodtató cikk, szerintem mindenkinek el kéne olvasnia legalább egyszer!! Sz.
@


A rovat további cikkei

Valakik és tényezők

Póda Erzsébet

Ma mindenki valaki akar lenni. Valaki, aki megmondja másoknak, hogy azok mit csináljanak, és azt hogyan tegyék.

2024.4.18.   


Szavak

Póda Erzsébet

A naponta átlagosan legtöbbször elhangzott szó egy ideje egész biztosan az elfogadás, a másság, a megértés és a tolerancia.

2024.3.9.   


Előjogok

Nagy Csivre Katalin

Tudom, lejárt lemez, de feltette már valaki azt a kérdést, hogy a kovidinvázió alatt a teszt vagy az oltás mellé miért kapott egy darab papírt? A teszteléshez járó papírdarab határidős volt, és úgy szolgált, mint előjog, belépőjegy a társadalomba.

2023.10.11.   


Gondolatok a szabadságról

Nagy Csivre Katalin

A szabadság szó inflálódott el leginkább, és itt érhető tetten a legnagyobb csúsztatás, mert a szabadság színes zászlaja alatt a végső és totális diktatúrába menetel a világ...

2023.9.13.   


Nyári románc

Póda Erzsébet

Avagy az életben semmire sincs garancia.

2023.7.25.    14


Jótékonyság

Póda Erzsébet

Az élet tele van szárnyalásokkal és zuhanásokkal. Kellemes meglepetésekkel és csalódásokkal.

2023.5.30.   


Halló, van ott valaki?

Póda Erzsébet

Megszámlálhatatlan kommunikációs csatornánk van, de vajon megtaláljuk egymást?

2023.5.16.   


Előregyártott jövő

Nagy Csivre Katalin

1950-es évek: a kezdetekben a faluban csak két ház volt „tele vízióval”. Oda gyűltek a szomszédok a rövid műsoridőben…

2023.5.15.   


Egy szakítás után

Poór Marianna

Egy szakítás után soha meg nem válaszolt kérdések sorozata tart éberen éjszakánként.

2023.4.28.    16


Hazudni szabad?

Nagy Csivre Katalin

Manapság nem szokás mélyebbre ásni, megszoktuk a felszínes életet. S ha valaki olykor elgondolkodásra buzdít, azonnal megbélyegzik: konteós. Vajon miért?

2023.4.9.   


Sokasodó furcsaságok

Nagy Csivre Katalin

Csengetnek. Ajtót nyitok. A szélesre tárt ajtóban Mari néni vacog. Mondom lépjen beljebb...

2023.3.7.   


Szivárványos világbéke

Póda Erzsébet

A fogyasztói társadalom kényelmébe süppedve talán nem is vesszük észre, micsoda propaganda vesz bennünket körül.

2023.1.23.